Kortárs tánc

Budapest Táncfesztivál: közös gyökérzetből más utak

Péter Márta kritikája az InTimE és A 20 éveseké a világ (Test-Táj-Kép) előadásáról

lead_0422A két félidő két együttese logikus és mégis bizarr társítással került egy programba. A Frenák Pál Társulat és a Földi Béla vezetésével működő Budapest Táncszínház karaktere nagyon különbözik, egyikről a másik nemigen juthat az eszünkbe, ugyanakkor létezik összekötő kapocs.

Péter Márta kritikája az InTimE és A 20 éveseké a világ (Test-Táj-Kép) előadásáról

A két félidő két együttese logikus és mégis bizarr társítással került egy programba. A Frenák Pál Társulat és a Földi Béla vezetésével működő Budapest Táncszínház karaktere nagyon különbözik, egyikről a másik nemigen juthat az eszünkbe, ugyanakkor létezik összekötő kapocs.

 

A Nemzeti Táncszínház a sorban tizenegyedik fesztiválját a korábbi Táncfórum nevet lecserélve, Budapest Táncfesztiválként indította útnak április 20-án. A program a hagyományokhoz híven balett, modern és kortárs tánc, valamint folklór produkciókat kínál, ugyanakkor a megújulás szellemében több külföldi társulatot, a hazai együtteseknél pedig kiemelkedő külföldi koreográfusokat ígér. És ígér a Tánc Világnapjára gálaestet is, díjátadással, kísérőprogramként pedig kiállításokat és szakmai konferenciát, több helyszínen. A műfaj elkötelezettjei lubickolhatnak a kilencnapos táncmenetben; a nyitóesten mindenesetre egy gombostűnyi hely sem akadt.

A két félidő két együttese logikus és mégis bizarr társítással került egy programba. A Frenák Pál Társulat és a Földi Béla vezetésével működő Budapest Táncszínház karaktere nagyon különbözik, egyikről a másik nemigen juthat az eszünkbe, ugyanakkor létezik összekötő kapocs. A legfontosabb Jeszenszky Endre, akit egykori mestereként tisztel Frenák és Földi is, és előadásaikkal vagy emlékező szavaikkal, igen becsülendő gesztusként, mindketten az eltávozott táncmentornak adóznak. Így az időben visszafelé lehet ráérezni igazán, hogy a régi, Semmelweis utcai próbaterem milyen kirajzásnak is volt elő-állomása, milyen impulzusokat, tánctechnikai és szellemi útravalót lehetett ott felcsipegetni, és azután valamiképp élni belőle és általa. A hetvenes években a hazai tánckeresők, a „modern” után sóvárgók, a sehová sem tartozó nyugtalanok rendre „Jeszánál” kötöttek ki, s aztán onnan tovább lépve, esetleg külföldön.



intime_kni_web

InTime
fotó: Kővágó Nagy Imre

 

Frenák Pál 1982-ben indult Párizsba, hogy aztán sokféle kanyar és mélymerülés után ismét felbukkanjon Magyarországon. Az 1999 óta működő magyar-francia, azaz kettősvonzatú társulatával sokszor szerepel hazai színpadokon, játszóhelyeken, és a kortárs táncban nem túl gyakori módon sorozatban játssza újra és újra darabjait, így a nézőnek módja van mindent látni, és módja van egy művet át- vagy újraértékelni is. Ez persze kényes dolog, mert a színpadi produktumok többedik látásra olykor romlékonynak bizonyulnak. Úgy tűnik azonban, hogy az 2008-ban készült és a fesztiválnyitó esten is átélt előadásban látott InTimE állja az időt; biztos arányaiból, koreográfiai és szcenikai árnyalataiból mindig előbukik valami életrejtély, az emberről szóló sötét vagy fényes titok.

Útját keresve Földi is eljutott Párizsba, de társulatot végül itthon alapított, s Frenákkal ellentétben vendégkoreográfusokkal is gyakran dolgozik. Az est második részében együttese, a húsz éve működő Budapest Táncszínház premierezett: a bemutató címeként „A 20 éveseké a világ” jelmondata mellett zárójelben ezt olvasni: Test-Táj-Kép. A régi sláger szövegének kontrájánál fontosabb a zárójeles címként funkcionáló három szó, mert közelebb visz a műhöz. A tunéziai származású, ám Münchenben élő Dali Touiti koreográfiája nem sorolható a könnyű élvezetek közé. Absztrakt darab, monokróm színpadi felületekkel, s ha lehet mondani, monokróm zenével és mozgással. És mindebből még valami fantasztikus is jöhetne, hiszen a Budapest Táncszínház hagyományosan kiváló előadói elbírnak minden súlyt. Mégis, valaminek híja van, valami hiányzik ahhoz, hogy a darab megfogja nézőjét, hogy a nézőben pszichológiai csatát nyerjen. Mert végül minden siker erről szól, legfeljebb az analizáló hajlamú ember addig keres, amíg rálel a dolog formai titkára. Most viszont azon kell töprengeni, hogy a látható gonddal kitalált alapkoncepcióból hol hiányzik egy csavar, hogy gördüljön a mű, hogy ereje ne akadozva, zötykölődve jusson felszínre, hanem meggyőző, egységes folyamként.

bpdt_touiti_web
A 20 éveseké a világ
fotó: Dusa Gábor

A tételek szolisztikus, duós, triós vagy akár tutti részletei formailag nem különülnek el igazán egymástól, inkább mintha egyik a másikból eredne, annak lenne nyúlványa, sajátos meghosszabbítása. Mintha nagyító alatt néznénk a figurákat, akiknek fogalmuk sem lehet arról, hogy reménytelenül összetartoznak, egy mikrovilág foglyaiként vegetálnak. Semmi szín, semmi élhető öröm. Fekete, szürke, szürkésfehér a választék. A pólókba és térdvédőkbe öltöztetett, vonagló vagy görcsösen összeránduló figurák mögött vetítés: szenvtelen vibrációjában vonalak, rácsszerű képletek, geometriai alakzatok futnak – egy hideg, atomizált világ részei. Valószínűleg a miénk. Ahogy a Mátrix című film tapasztalata is. Aztán valami visszaránt, fölébreszt, nem engedi kifejleni a kegyetlen tónust. Valami nem megy végig, nem fut ki, nincs megfogalmazva. A zenei montázs sem szerencsés, mert monotóniájával inkább fecseg, mint követel, miközben néhány részlettel – például egy latinos epizóddal – egészen másfelé evez. Valódi hiányérzetet azonban a koreográfia kelt. Merthogy hagyományos értelemben nincs koreográfia. Ez persze ma már nem szokatlan, kérdés viszont, hogy mi van helyette. Talán valamilyen stiláris útmutatást követő improvizációs technika, amely a kimunkált testeken olykor meggyőzően is hat, de a részletek nem kapaszkodnak össze.

Pedig lehet, hogy nem sok kellene, és megsűrűsödne az, ami a darabban még rejtve van.

 

InTimE (Frenák Pál Társulat)

Zene: Gergely Attila. Fény: Marton János. Hang: Hajas Attila. Díszlet: Majoros Gyula. Jelmez: Szabó Gergely. Színpad: Gyorgyovics Zoltán. Koreográfia: Frenák Pál.
Táncosok: Marie-Julie Debeaulieu, Jantner Emese, Simet Jessica, Nelson Reguera, Holoda Péter, Major László.

A 20 éveseké a világ (Test-Táj-Kép) (Budapest Táncszínház)

Zene: montázs. Koreográfia: Dali Touiti.
Táncosok: Varga Kinga, Stáry Kata, Vasas Erika, Lázár Eszter, Sághy Alexandra, Hegedűs Tamás, Sasvári Kolos.

Nemzeti Táncszínház, 2011. április 20.