Kortárs tánc

A technika ördögei

Török Ákos kritikája a FARról

far_leadA klasszikus balett technikáját túlfeszítő mozdulatsorok bizarrsága furcsamód nem parodisztikus, így nem is a klasszikus balett mozgásformájához, annak igazságához szól hozzá, hanem valami sokkal egyszerűbbhez, mindennapibbhoz.

Török Ákos kritikája a FARról

A klasszikus balett technikáját túlfeszítő mozdulatsorok bizarrsága furcsamód nem parodisztikus, így nem is a klasszikus balett mozgásformájához, annak igazságához szól hozzá, hanem valami sokkal egyszerűbbhez, mindennapibbhoz.

Wayne McGregor tudatos alkotó, kérdéseit rendre antropológiai, emberkutató szándékkal fogalmazza meg, válaszai átgondolt, kiérlelt munkák, a társművészetek közül a zenén túl a vizuális művészettel is folyamatosan kísérletezik, kutat, keres. A szöveges szórólapok tanulsága szerint együttesével, a Random Dance-szel a FARban a mozgó emberi testre, a mozgatásra, a mozgatóra kíván rákérdezni. Ecce homót ígérni egy órában igen fajsúlyos ígéret.

far01

A játéktérre a takarásból meztelenre mímelt ember érkezik négy feketeruhás lánnyal, akiknek kezében egy-egy fáklya, és külsejükben pedig valami furcsa testi egyformaság van, noha alkatuk szemmel láthatóan különböző. A tér négy sarkába helyezkedő fáklyahordók közé egy másik meztelenre jelelt ember is érkezik, újdonsült partneréhez sétál, alkata, mozgása, járása hétköznapi, ahogy játszótársáé is. Az emberpár táncelőadói mozgása nem egyszerűen elkezdődik, sokkal inkább váratlanul kipattan a jól ismert mindennaposságból. A klasszikus balett technikáját túlfeszítő mozdulatsorok bizarrsága furcsamód nem parodisztikus, így nem is a klasszikus balett mozgásformájához, annak igazságához szól hozzá, hanem valami sokkal egyszerűbbhez, mindennapibbhoz. A virtuóz képességgel, sok-sok év kemény munkájával megszerzett művészi mozgásmód azonnal jelentőssé, jelentéssé áll össze, ahogy a játszók terét hátulról határoló-szűkítő – vagy száz kiálló, hatalmas szeggel kivert – szerkezet fenyegető közelsége is azzá lesz. A FAR felütése meglepő, gondolatokat keltő, tartalmas és látványos, erővel telt és sokrétegű.

A kezdetekben egyszerű szeges szerkezet fokozatosan, mégis váratlanul összetettnek bizonyul, fényjátékai, fény-képei a színtéri tíz előadó produkciójának társává, a játék részeivé válnak, egyszerű jelei belejelelnek a mozgásos történésekbe, amelyekben a koreográfus által komponált zene atmoszféraképzőként és egyenértékű jelölőként is részt vesz. De ma a mozgást vették górcső alá, ami nagyon is érinthet, érdekelhet minket, és érdeklődésünket az előadás majd negyven percig képes is fenntartani.

far02


A professzionális színtéri jelelés intenzitása semmivel sem csökken, a fizikai igénybevétel a maximumon pörög tovább, a virtuóz mozgás, a fényjáték ereje a nézőtéren törik meg, a jelfejtés lendülete lassan lelohad, a le-föl mozgatott fénytábla diszkó-effektussá kushad, a mozgások, a történések is ugyanazok újra és újra, és a jelek már kevéssé érnek el minket. Jel nélküli jelentés márpedig nincsen. És ha nincs, akkor gondolkodnivaló sem marad. Mivel az előadás ajánlata messze nem puszta érzéki-érzelmi Odüsszeia, kezdjük nem érteni, amit szemmel láthatóan töretlen lendülettel kommunikálnak felénk. Látjuk embervoltunk érzékletes képeit, párválasztásaink és kiválasztottságaink kelletlenségét, önmagunkra ismerhetünk az ölünkbe gördülő, majd tovagördülő embertestek látványában, jól érzékeljük azt a sajátos, szaggatott dinamikát, amely a mozgókat szinte belerántja a mozgásba, megpenderíti és úgy egymáshoz csapja őket, hogy szinte nyekkennek. A kezdésmódok sokfélesége mögött még érezhető valami megfejthetetlen egységesség, aminek nem a képzettség hasonlóságához, nem a képességekhez, de még csak nem is a seszínű, hiányos öltözetek egyformaságához van köze. De már kevésbé érdekel mindez, már nem visz minket magával a mozdítás, nem izgat, hogy ki mozgatja a mozgót, és hogy a mozgató mozdítható-e.

Fertályóra híján Wayne McGregor és a Random Dance FARja működik, meglep és elgondolkodtat, rákérdez arra, hogy mi mozgatja az embert, majd a zárójelenetben válasz gyanánt megmutatja a mozdulatlanságot. Nem tudjuk meg tőle, mit ér a mozgásunk, mit érnek vonzásaink és taszításaink, honnan erednek, és ki felel értük, értünk, ám végül a kevéssé fáradt nézőknek megmutatja a határpontot, a mozdulatlanságot, és aki akar, elgondolkodhat azon, hogy mindez mit jelenthet, és jelent-e egyáltalán valamit.

 

Wayne McGregor: FAR (Random Dance)

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2011. április 22.