Mozgásszínház

A tolmácsot lelövik, ugye?

Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton második stációjáról

lead_gergyeEz a történet és az elhangzó szöveg minősége nem képes inspirálni a rendező-koreográfust. Ezért nem születik előadás. Koreográfia sincs, mert az író Gergye nem tudja megihletni a koreográfus Gergyét. Nádas Péter, Heiner Müller (és vele Hajas Tibor) szövegei ezt meg tudták tenni.

Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton második stációjáról

Ez a történet és az elhangzó szöveg minősége nem képes inspirálni a rendező-koreográfust. Ezért nem születik előadás. Koreográfia sincs, mert az író Gergye nem tudja megihletni a koreográfus Gergyét. Nádas Péter, Heiner Müller (és vele Hajas Tibor) szövegei ezt meg tudták tenni.

Minden okom megvolt rá, hogy Gergye Krisztián viktimológiaperformansz-sorozatának újabb stációját komoly előzetes érdeklődéssel várjam, hiszen a táncos-koreográfus-rendező az elmúlt években (termékeny életművének e fontos szakaszában) jelentős fizikaiszínház-csinálóvá érett. Tavaly ősszel az MU színházi Adaptáció trikolór az évad kiemelkedő színházi eseménye volt, hasonló méltatást érdemel a Nemzeti színházi Heiner Müller-Kvartett, de Gergye két, egy évvel korábbi Nádas Péter-rendezése is (a Találkozás, és a Temetés) izgalmasan kísérletező, igen színvonalas előadás volt. A Trilógia Maraton első trilógiájának, A feltépett múltnak az első (kőszegi) stációja is nézőiből és elemzőiből egyaránt elismerő reakciókat váltott ki.

_DSC3324
fotók: Kővágó-Nagy Imre

E felütésből minimum gyanítható, hogy a második stáció, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválon bemutatott Áldozat – finoman szólva is – nekem nem jött be. Mivel a nyitottság és jóindulat ezúttal sem hiányzott belőlem, a látottak után azon kell eltöprengenem, hogy Gergye (és főleg a munkatársai!) mért nem tudják megkülönböztetni az igazgyöngyöt a festett üveggolyótól. Mert e második stáció (melyet végigülni maga is kisebb szenvedéstörténet) a legjobb indulattal szemlélve is, színes, de tartalmatlan, önmagát kínálgató vásári portékának tetszik. Pedig – biztos vagyok benne – nem annak készült, még akkor sem, ha harsány humorizálási kísérletek is vannak benne.

A produkció sikertelenségében szerintem a szöveg a ludas. Gergye Krisztán sokoldalú, igen tehetséges művész, írásban is expresszíven, artisztikusan ki tudja fejezni magát, de ahhoz, hogy egy szöveghalmaz inspiráló színpadi textussá váljon, más is kell. Gergye szövegének „erős” részei őszinte, önfeltáró prózavers-töredékek, „gyenge” részeiben pedig ügyetlen szimbolikával túldíszített, eléggé lapos történet rakódik össze kicsit hézagosan, de szokványos, lineáris szerkezetben. A történet néhány mondatban összefoglalható. Madár képében jelenik meg az Áldozat, akit a Vadász le akar lőni, de előtte a közösség (zenészek, énekesek, színészek meg egy leánygyermek) jobban meg akarja ismerni a viktimológiai céltárgy kiben- vagy mibenlétét. Ám eme megismerés nem megy könnyen (identifikációs válság!), a madárról kiderül, hogy vadállat, embernek farkasa, sőt ember is egyben, kipróbáltatik, hogyan áll ellen a csábításnak, és mivel a hozzáillő agresszív nőstényre nem indul be, gyermeklányt vetnek elibé, merthogy nyilván pedofil. De nemiségének rejtett csillagrendszerét nem sikerül ilyen egyszerűen megfejteni, mint ahogy az sem derül ki, hogy e szörnyeteg miért is nem hajlandó katonává válni (és tkp. miért is kellene azzá válnia?). Amikor meg őt magát akarják végre szóra bírni, nem jön ki hang a torkán. Ez a múltnak mélységes mély kútjából származó, egészen Pál apostolig visszavezethető motívum (lásd Varga Mátyás minőségi bevezetőjét a fesztivál honlapján) akár a kortárstánc gyönyörű metaforája is lehetne (amire már nincs szó, azt elmondja a kép és a mozdulat). De az Áldozatban az Áldozat helyett a Tolmács mondja el az elmondhatatlant, akit aztán valamiért valahogyan lelőnek, igaz, a fészkére visszaszálló Áldozat sem kerülheti el a sorsát: végül ő is áldozattá válik, de ennek mikéntje – nyitva hagyva az élet nagy kérdéseit – jótékonyan ironikus homályban marad.

_DSC3457

Ez a történet és az elhangzó szöveg minősége nem képes inspirálni a rendező-koreográfust. Ezért nem születik előadás. Koreográfia sincs, mert az író Gergye nem tudja megihletni a koreográfus Gergyét. Nádas Péter, Heiner Müller (és vele Hajas Tibor) szövegei ezt meg tudták tenni.

Az előadás értelmezésének adódhatna más módja is, de ez az út sem vezet sehova: bár megpróbáltam, de nem tudom a produkciót laza, kedélyes, alternatív blődliként sem befogadni, ahhoz túl sok komor hang és szín hallható-látható benne. A humor főforrásai az énekesek, akik bizonyos rendszerességgel „civil” beszólásokkal kommentálják a színpadon történteket és elhangzottakat, ezen kívül – bizarr groteszkséggel a környezetre utalva – az énekekben gyakorta felcsendülnek kenetteljes templomi recitativókra utaló hangzások, persze kontrasztot teremtő triviális szövegekkel. Ezen a humoron szerintem már csak posztmodern fundamentalisták röhögnek, az olyan szóvicceket meg, hogy „ebből a szerzetből nem lesz szerzetes”, vagy „elhallgat a néma levente”, hagyjuk is.

_DSC3265

Mielőtt a nyájas olvasó azt gondolná, hogy bántani vagy ledorongolni akarom Gergye Krisztiánt, sietek leszögezni: változatlanul tisztelem, sőt rajongva szeretem Gergye alkotó- és előadóművészetét. A szerintem félresikeredett Áldozat is azt bizonyítja, hogy saját csapdájába csak az esik bele, aki erős és bátor ahhoz, hogy mélyre ásson. A produkció a performanszsorozattól nemhogy elvette volna a kedvemet, hanem alaposan felkeltette a kíváncsiságomat: az első két stáció után vajon mi lesz az elkövetkezendő tizenkettőn? Akárhogy is, de unatkozni nem fogunk a következő évadban.

 

Trilógia Maraton (Gergye Krisztián Társulata)

Első trilógia: Feltépett múlt
Második stáció: Áldozat

Zenei szerkesztő: Philipp György. Jelmez: Béres Móni. Smink, maszk, kellék: Károlyi Balázs. Hang: Boudny Ferenc. Video és dokumentáció: Nay Tilda. Dramaturg konzultáns: Miklós Melánia. Pszichológus konzultáns: Csigó Katalin. Produkciós menedzser: Trifonov Dóra. Produkciós asszisztens, a rendező munkatársa: Hajós Eszter. Rendező, koreográfus, látványtervező, író: Gergye Krisztián.

Szereplők: Ágens, Bakos Éva, Barsi Márton, Boudny Lídia Ágnes, Gergye Krisztián, Madák Zsuzsanna, Makranczi Zalán, Pásztor Tibor, Tárnok Marica. Zenészek: Philipp György, Bartek Zsolt, Bella Máté.

Pannonhalma, Szabadtéri Színpad, 2011. augusztus 26.
Arcus Temporum Fesztivál