Kortárs tánc

Mélyfúrás

Péter Márta kritikája a Pyramidonról

lead ketKettősök is voltak, férfiak, nők és vegyes variációk – az egy pár cipőn osztozó két nő duettjétől kissé tartottam, hiszen eléggé szokásos patron ez, de aztán néhány pas de deux-reminiszcenciától a fekete magas szárú egyszer csak spicc cipő lett...

Péter Márta kritikája a Pyramidonról

Kettősök is voltak, férfiak, nők és vegyes variációk – az egy pár cipőn osztozó két nő duettjétől kissé tartottam, hiszen eléggé szokásos patron ez, de aztán néhány pas de deux-reminiszcenciától a fekete magas szárú egyszer csak spicc cipő lett...

 

Vannak nézők, akik folyvást azt kutatják, mi történik a színpadon. Hogy miről szól a darab. Most az efféle kereső is kap útravalót, mindjárt kétfélét is – alkata szerint választhat közülük. Katona Gábor friss műve ugyanis egyszerre konkrét és megfoghatatlan, jelenre tekintő és távolba (mélységbe) révedő, és a kettősség a koreográfiához mellékelt gondolatokat is átszövi, mert a határozott, olykor kategorikusnak tűnő mondatok végül egy elvontabb, kevéssé ismert tartományba futnak. Az emberi természetet, az ember-lény mineműségét kutatva azonban legfeljebb odáig juthatunk, hogy ilyenek vagyunk... De miért?

piram040
fotók:
Dusa Gábor

A címül választott Pyramidon, egy mechanikusabb választ sejtetve, akár könnyíthet is az embernek saját gyarló állapotát kimagyarázni, amennyiben az agykéreg motoros rendszereire utal: míg az egyik az akaratlagos mozgások kezdeményezéséért felel, a másik a védekező-támadó, ösztönös magatartási reakciókat kísérő mozgásokat kezdeményezi, a testtartással és a mozgással kapcsolatos izomtónus-változásokat, a mozgás kivitelezése során szükséges mozgáskorrekciókat és az emocionális állapotot kifejező mozgásokat vezérli. Utóbbi terjedelmes mondathoz egy élettani tankönyvet is fellapoztam, de a pszichológia, a kulturális antropológia és néhány más tárgy felé is kellene vizsgálódni, mert a nem egészen könnyű alapvetésben megjelenik például az energiasík, a vertikális és horizontális kommunikáció, a tudattalan és a tudattalan inverze, a rítus meg a virtualitás fogalma is... A szöveg tudományoskodó nehézkességéből is kitetszik azonban, hogy a téma fontos az alkotónak, hogy sokat foglalkozott s talán foglalkozik vele, hogy minden irányban keresi a dolgok lehetséges okait és magyarázatát, s ez ebben a felületes és gyors világban már önmagában is komoly érték. Különösen pedig, hogy az elmélyülő alaposság a koreográfiában is visszaigazolódik.

piram008

A Pyramidon színpadát egy fémből készült rácsszerkezet uralja, függőleges, vízszintes és átlós vonalakkal; ez a térelem lesz a játék centruma, fő viszonypontja is, a négy táncos innen indul és végül ide is tér vissza. A nyitóképben még csak sziluetteket látni, a lassan éledő figurák mögül zuhog felénk a fény, sejtetve, hogy ketten valami rövidke (tüll)szoknyafélét viselnek – ők a férfiak. A születő mozdulatok plasztikusak, gondos rendben következnek egymásból, s idővel feltűnik két részlet, két gesztusféle is, amely szinte vándormotívumként jelenik meg az egyéni sorozatokban; a karok mély előrehajlásban végzett vízszintes keresztezései meg a térdre ereszkedések rituálissá színezik a táncot. A további képek koreografikus alapélménye a geometria szabályos és szokatlan formáit idéző alakzatok végtelen sora lesz, hol ketten, hol hárman, hol meg négyen alakítják az érzékeny balanszjátékot. És közben a magánesemények. Magánszenvedések? Hosszú mozgásmonológok szövődnek az órányi darabba; Hargitai Mariann széles ívű irányváltásai, hirtelen fordulásai, jelentéses tekintései sajáttá szűrik a perceket, Horváth Adrienn ereje és pontossága átéléssel teljesedik, Katonka Zoltán végtelenített variációjában többször is megszületik, lágyan gördül, ruganyosan erős, és akkor a legerősebb, amikor letépi magáról azt az elvetélt tüllszoknyát. Mádi László hangsúlyos jelenléteiben mintha a koreográfus saját szólói idéződnének meg, de úgy tűnt, az apró kövekkel való absztrakt játékban, majd a madzaggal lábra erősített téglasaruban Mádi is megtalálja magát, valamilyen szikár és mégis reménykedő figurát hoz. Kettősök is voltak, férfiak, nők és vegyes variációk – az egy pár cipőn osztozó két nő duettjétől kissé tartottam, hiszen eléggé szokásos patron ez, de aztán néhány pas de deux-reminiszcenciától a fekete magas szárú egyszer csak spicc cipő lett...

piram053

A téglákkal körbevett apróköves „medencén" túl a színpadi eszköztárhoz tartoztak a rendezői jobbon sorakozó különféle méretű piramisvázak is, amelyeket – talán az érzelmi viharok egyszerű analógiájaként – fölborogatnak. S föltűnik egy férfialak is, aki a homlokán lámpát (alkalmasint projektort) hord: a sok-sok kőre gondolva valószínűleg egy geológusról van szó, aki a mélyeket kutatja, jelen esetben talán az agyat, a személyiséget vizsgálja, és a tudatalatti sötétjében bolyong. Utóbbi persze nagyon didaktikus, ugyanakkor képszerű, színházszerű, és ez az üzemmód illik Katona Gáborhoz, aki társulatokhoz – például öt évig a KET-hez is – kötődő táncosi pályája után immár „szabadúszik", és rendezéseivel a határon túli színházakban is megjelent. Vajon a Pyramidon díszletelemeit, jelmezeit és világítását is ő tervezte? Erről, sajnos, nem találtam adatot.

Az est komoly értéke és értéknövelője Zombola Péter zenéje; sokszor mintha húrokra mért kemény ütések sorjáztak volna, talán egy őrült cimbalom verője munkált, nem engedett ki az ostinato. És ilyenkor tán senki sem rágódott azon, hogy miről szól a mű.

 

Pyramidon (Közép-Európa Táncszínház)

Zene: Zombola Péter. Koreográfia: Katona Gábor.

Táncolják: Hargitai Mariann, Horváth Andrea, Katonka Zoltán, Mádi László.

Bethlen Téri Színház, 2012. május 4.