Kortárs tánc

A meglepetés szegedi

Szoboszlai Annamária kritikája a szegedi kortárs Diótörőről

lead diotoroMarikából nem lesz ugyan csodaszép hercegnő (csupán fehér babaruhája változik egy jelenetben hosszabbra, nőiesebbre), nem szelídülnek meg a vörös tincsei, nem simulnak le mozdulatai, de álmában, a csillagfüggönyökön túl rátalál a tiszta szerelemre.

Szoboszlai Annamária kritikája a szegedi kortárs Diótörőről

Marikából nem lesz ugyan csodaszép hercegnő (csupán fehér babaruhája változik egy jelenetben hosszabbra, nőiesebbre), nem szelídülnek meg a vörös tincsei, nem simulnak le mozdulatai, de álmában, a csillagfüggönyökön túl rátalál a tiszta szerelemre.

Habár a Szegedi Kortárs Balett a Diótörő bemutatóján jól homlokon koppintott egy csontfej-emblémás epres cukorkával, az előadás ennél fájóbb külsérelmi nyomokat szerencsére nem hagyott rajtam. Ám bennem, úgy kb. szívtájékon még mindig ott az egyszerre melengető-szorító érzés, az a kellemes fajtából való. És nem is zörög annyira, mint a cukorka selyempapírja, amin egyszerre száz kéz motoz. Csajkovszkij 1892-ben bemutatott balettjében, az eredetileg E. T. A. Hoffmantól származó (majd ifj. A. Dumas átiratában megkurtított) mese végre gyerekestül-egerestül átjön – édesen steril cukormáz, csillámpor, tejszínhab nélkül is (holott mindháromból van a színpadon).

1200 450x402
fotók: Szegedi Kortárs Balett

A szegediek produkciójában minden a helyén van. Persze lehetnék egér, fölcincoghatnám például a hangminőséget, de hiába, a cédé nem zenekari árok. Vagy. Pókember és Superman távoli, de annál fölismerhetőbb rokona, Baltazár, a bátor s a rózsaszín hercegnő Barbie (a Diótörővel együtt életre kelő játékok) talán túl erőteljesen emelik be a konzumvilágot – de legalább ismerősek a gyerekek számára. Elkélt volna valamivel több világítás is, több hideg és több meleg fény, ott, ahol annak helye van, mert téli éjszaka ide vagy oda, a hópihék táncát vétek hideg kék fénnyel megvilágítani. S bár első látásra idegenkedem a szürkés-fehér díszletektől és kosztümöktől (vagy még inkább azoktól a hosszú végtagú, arctalan majmokra emlékeztető babáktól, melyeket Marika, Frici és barátai nyüstölnek a végkimerülésig), általuk világossá válik, hogy ez vagy az az elem egyáltalán nem random esztétikai „izé". Minden ki van találva, minden elbeszélő-jellemző erővel bír: a Dada habcsók kosztümje, Drosselmeyer nagybácsi leginkább őrült feltalálót (vagy a repülési kísérletek pionírját) idéző kabátja s torzonborz ősz haja, az Egérkirálynő különös-félelmetes fejdísze (Zazzy Design, díszlet és jelmez: Horányi Júlia). Még Marika vörös hajkoronája is, mely az előadás kezdetétől reménykeltőn lángol az unalmasan szürke színpadon az unalmas szürke ruhás gyerekek között. Van dramaturgia, és követhető. A karácsonyeste mozgalmas képe mögé finoman illeszkedik Marika álma. Noha hatalmas tortadíszlet formájában megjelenik Cukorország és annak lakossága, mégis a darab egységes, mert a meseszálat – a nemcsak cukorkákkal, de a fantáziával, a jósággal, a bátorsággal, a képzelettel, a szerelemmel összekapcsolódó – színek (melyek félretolják a szürkeség fáradt mechanizmusát s a rosszakaratot is) érzékletesen továbbhordozzák.

1203 450x402

Juronics Tamás könnyedén ölti össze a babamozgásszerű, szögletes mozdulatokat a balettzenével, s komponál emlékezetes szólókat: misztikus karakterűt a füstölgő hordószoknyából előtörő Lángocskának (?), akrobatikus elemekből építkezőt az óriás evőpálcikákon tornázó Kínai Babának, tüzeset-pattogósat a piros lufikkal felszerelkezett Spanyol Táncosnőnek, imbolygót-csilingelőt a kerek Karácsonyfadísznek (hivatalosan, a címlap szerint: Cukorszilva Tündér). A táncosok egytől egyig remek színészeknek bizonyulnak, nagyszerű stílusérzékkel keltik életre a karaktereket – Anyát, Apát, a dadát, Drosselmeyert, a civódó fiú- és lánygyerekek csapatát... –, s az egész, a karácsony misztériumával átitatott világot. Marikából nem lesz ugyan csodaszép hercegnő (csupán fehér babaruhája változik egy jelenetben hosszabbra, nőiesebbre), nem szelídülnek meg a vörös tincsei, nem simulnak le mozdulatai, de álmában, a csillagfüggönyökön túl rátalál a tiszta szerelemre. S nem utolsósorban testvére, Frici, az álombéli egér felébredvén, békülékenyen nyújt kezet neki.

1231 450x402

A rengeteg gyerek (a legkisebb egyéves forma kislány lehetett) persze izeg-mozog az előadás alatt. Erre is számítanak a szegediek. A feszültséget valahogy – többször is – le kell vezetni. Így a Hópihék hógolyózásba kezdenek a színháznyi gyerekkel és felnőttel, hasonló okból repülnek azok a bizonyos fájdalmas cukorkák is. S a végén – Juronics Tamás bíztatására –lehet egy nagyot kiáltani-sikítani.

A Szegedi Kortárs Balettnek sikerült emlékezetes, érvényes Diótörőt alkotnia, melyben a klasszikus balett helyett-mellett nyelvként beszélt „babás" mozgásanyag, a karaktertánc, a videoklipek farriszálása-ugrálása (s talán némi néptánc-motívum) minden gond nélkül megfér egymás mellett. Azt az egyet nem tudom eldönteni, hogy a Karácsonyfadísz (Cukorszilva Tündér) tánca közben leálló zene technikai malőr-e vagy szándékos – nem is tudom – ízfokozó? Mindenesetre a Tündér egy pillanatra meglepődni látszik, majd tovább lépdel, miközben komótosan eszeget valami muffin-félét a háttérben magasodó tortahegyek árnyékában. Bejön további két táncos. Ők is bejárják előírt útjukat a színpadon, mintha mi sem történt volna. A zene még mindig nem szól. Izgulok. Ők nyugodtak. Majd csak történik valami csoda...

Történik. Történt.

 

Diótörő (Szegedi Kortárs Balett)

Zene: P. I. Csajkovszkij. Fény: Stadler Ferenc. Fejdísz, maszk: Zazzy Design. Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele. Díszlet, jelmez: Horányi Júlia. Koreográfus: Juronics Tamás.

Szereplők: Palman Kitti, Czár Gergely, Juronics Tamás, Májer Gábor, Zsadon Flóra, Tarnavölgyi Zoltán, Markovics Ágnes, Hajszán Kitti, Kiss Róbert, Csetényi Vencel, Horváth M. Gergő.

Nemzeti Táncszínház, 2012. december 16.