Turbuly Lilla: Botrány az operában

Gergye Krisztián Társulata: opera amorale – KRITIKA

De lehetne a cím Tenorcselekmény, Elvonásária (mindkét kifejezést az előadásból vettem), A kisgömböc meséje vagy akár Jelentés a Bizottságnak is. Gergye Krisztián most sem fukarkodik az ötletekkel és az érzékek megbombázásával. Van itt minden. Például vetített háttér, amelyen már belépésünkkor látható egy hatalmas boríték a Bizottságnak címezve (feladó: Gergye Krisztián), egyszerre utalva az előadás zenei alapanyagát adó, legendás nyolcvanas évekbeli zenekarra, az A.E. Bizottságra és az EU csúcsszervére. Gésának sminkelt Szalontay Tünde, nyelvi fordulatokban és poénokban bővelkedő, a későbbi szürrealitást már itt megelőlegező bevezető mondatfolyammal. Rovásírásos szónoki pulpitus egy bizonyos Elnöknek és b. nejének. Operásítva megszólaló underground zene a Kalandra fel! című lemezből és a Jégkrémbalett című filmből. (Nagy kár, hogy a hangosítás hibája miatt több dalnál a szöveg nehezen vagy sehogyan sem érthető.) A nézők közül, a magyar nóták és az operettek világából az operaszínpadra vetődő vicces házaspár. Fehér parasztingben, fekete mellényben, tarisznyával és egy jó nagy gömböccel, félre nem érthetően Vidnyánszky Attilaként beballagó Tárnok Marica. Lőrinc Katalin a Szabadságszobor nőalakjának pózában. Dekoratívan futkorászó, néha Európa térképét formázó felhők zászlóerdőkkel, a szocialista éra tömegrendezvényeinek képeivel váltakozva.

Fotók: http://www.facebook.com/gergyetarsulat

És hogy mitől/kitől amorális ez az opera? Erre a kérdésre az előadás egyik kedvenc szavával felelhetnénk, ami nem más, mint a kő. Kő mint (kő)színház, kő mint kell. Ez az előadás pedig most a függetlenek kontra „kő kő" háborúban legalább egy színházi akció erejéig nem kenyérrel dob vissza, hanem kővel. Egy ponton ugyanis, amikorra éppen kezdene kicsit kifáradni a szürreális tobzódás, terrorakcióba csöppenünk, amelyben a művészet szabadsága jegyében a függetlenek ejtenek túszul minket, kb. olyan díszletek között, mintha egy latin-amerikai gerillaháború közepébe kerültünk volna. Az ötlet hatásos, de aztán valahogy nem viszik végig következetesen, így később ez is beleolvad az ötlethalmazba, pedig az általa felvetett kérdés: az érdekérvényesítés lehetséges módjai és eszközei, mindeközben a morális megfontolások elejtése vagy megőrzése, igencsak időszerű.

Tárnok Marica

A már jelzett sokféleségben a valóság megragadásának igen különböző szintjei kerülnek egymás mellé a napi politikai áthallásoktól az őrült és kaotikus, pontosan fel nem fejthető jelenetekig. Ha valami összbenyomást próbálnék megfogalmazni: a dalok szókimondása és az általuk megidézett depressziós, vibráló fekete-fehér tévés, felvonulásos, zászlólengetős korszak életérzése mosódik egybe a mai pulpitus mögé kiállós, szemrebbenés nélkül köntörfalazóssal. Ezért is lenne fontos egyébként az érthetőség, mert azoknál a daloknál, ahol ennek nincs híja, a hatás is sokkal erősebb. Másrészt így a két házaspár története sem áll össze úgy a dalszövegeket nem ismerő néző fejében, ahogy valószínűleg összeállna.

És ha már dalok: különösen erősre sikerült a május 5-i, „kő nekem a kőbe" felkiáltással színpadra hívott vendég, Egri Márta dala, a Szerelem. De az énekesi teljesítmények egyenként és összességükben is meggyőzőek, akárcsak a Philipp György vezette zenekar.

Az előadás nem csak a zenében lépi át bátran a műfajok közötti határokat, de táncanyagában is. Lőrinc Katalintól láthatunk klasszikus balettet, máskor kortárs táncot, de van itt ásó, kapa, nagyharang, konkrétan is, az előbbi kettő a táncosok kezében, a harmadik a hátuk mögött kivetítve. Gergye Krisztián pedig mintha a Nemzetiből, az Egy elsurranó patkányból sétált volna át az Átriumba, gyanús, hogy ugyanabban a patkányruhában, a nemzetiszín bojtokkal a patkányfarok végén.

Szalontay Tünde

A táncos-koreográfus legutóbbi előadásai, megmozdulásai (Honvágy, a FESZ keretében szervezett kortárstánc-platform) bizonyítják, hogy figyelmének középpontjában most – nem meglepő módon – a független kortárs művészek helyzete, lehetőségei állnak. Míg a Honvágy ezt az érzelmekbe, a lejáratott szavak, fogalmak erejébe vetett hitbe kapaszkodva járta körül, a platformon bemutatott performansz elsősorban a humor oldaláról közelítette meg, addig az opera amorale belecsap a lecsóba, és gátlástalanul keveri nemcsak a műfajokat és az esztétikai minőségeket, a humort és a kaján vigyort, de az aktuálpolitikát is a szürreállal, eszünkbe juttatva, hogy a kettő néha nem is áll olyan messze egymástól. Így nem csoda, hogy az összbenyomás sem lesz egységes: nagyon jó és kevésbé jó pillanatok, jelenetek egyaránt akadnak ebben az érdekes és izgalmas kísérletben.

opera amorale – amorális opera egy elvonásban, a(e) Bizottság nyomában (Gergye Krisztián Társulata)

Zenei szerkesztés, hangszerelés, vezényel: Philipp György. Vetítés: Nay Tilda.

Fény: Katonka Zoltán. Jelmez: Béres Móni. Smink, maszk: Károlyi Balázs.

Koreográfus-asszisztens: Hoffmannn Adrienn. Produkciós vezető: Trifonov Dóra. Rendező, koreográfus, látványterv: Gergye Krisztián.

Énekelnek: Dezső Sára, Mikecz Kornél, Murányi Márta, Philipp György, Szakács Ildikó, Varga Donát. Zenélnek: Bartek Zsolt, Fábry Boglárka, Háry Péter, Philipp György, Szalay Tamás Géza. Szerepelnek: Szalontay Tünde, Tárnok Marica. Táncolnak: Lőrinc Katalin, Gergye Krisztián, Barabás Anita, Fekete Blanka, Ruzsom Mátyás.

Átrium – Film – Színház, 2013. május 5.