Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Belátással vagyok…

Hodworks: Pirkad – KRITIKA

pirkad-lead...mert a fogyasztó így tartalmas műélvezet leple alatt frivol szexuális kíváncsiságát is kielégítheti, az alkotó pedig a műve után mutatkozó érdeklődést az értékes művészi tartalmak számlájára írhatja, azaz nem a tömegeket csábító meztelen testek látványának kell betudnia.

Hodworks: Pirkad – KRITIKA

...mert a fogyasztó így tartalmas műélvezet leple alatt frivol szexuális kíváncsiságát is kielégítheti, az alkotó pedig a műve után mutatkozó érdeklődést az értékes művészi tartalmak számlájára írhatja, azaz nem a tömegeket csábító meztelen testek látványának kell betudnia.

 

A színpadi meztelenségnek akkor van értelme, ha olyan pluszt visz bele az előadásba, amely meztelenség nélkül nem jöhetne létre. Ha a Pirkad című előadást a szereplők kicsiny, testszínű nadrágocskákban és hozzájuk illő topokban adnák elő, minden bizonnyal kisebb hatást érnének el vele, tehát a meztelenség fokozza a hatást. A kérdés csupán e hatás mibenléte, konkrétan az, hogy a meztelenség a művészi hatást erősíti-e, vagy frivolan a szexuális vágyat korbácsolja fel, illetve frivol szexuális érdeklődést elégíti-e ki. Ha nem sztriptíz-számról, peepshow-produkcióról és/vagy szexuális vágyat direkt felkorbácsoló imitált vagy valóságos szexipari színpadi közösülésről, hanem szándékában művészi tartalmat közvetítő műalkotásról (vagy annak részletéről) van szó, a kultúrafogyasztók szinte mindegyike határozottan azt állítja, hogy a meztelen testet csak esztétikai tárgyként szemléli, frivol kukkolás részéről fel sem merülhet, és hogy a két dolgot abszolút el kell és el is lehet választani egymástól. Szerintem aki ezt mondja, az hazudik; vagy mondjuk így: füllent.
Szerintem a meztelenséget megjelenítő alkotók és a produkcióik nézői között hallgatólagos, közös érdeken alapuló konszenzus alakul ki a meztelenség esztétikai jelenségként történő szemléléséről; a befogadó azt állítja, hogy a meztelen test látványa őt csak esztétikailag érinti meg, az alkotók pedig manifesztálják, hogy a meztelenséget csakis esztétikai-művészi célokból mint eszközt alkalmazzák. Azért közös az érdekük, mert a fogyasztó így tartalmas műélvezet leple alatt frivol szexuális kíváncsiságát is kielégítheti, az alkotó pedig a műve után mutatkozó érdeklődést az értékes művészi tartalmak számlájára írhatja, azaz nem a tömegeket csábító meztelen testek látványának kell betudnia. Ezt a gyümölcsöző partnerkapcsolatot csak az írhatja felül, ha egy műről „kétségtelenül bebizonyosodik", hogy benne csakis, vagy bizonyos szempontból a legjobban a meztelenség eszközével lehetséges a művészi és eszmei tartalmat megfogalmazni. Vannak ilyen alkotások. Ebben az esetben nincs szükség alkotó és befogadó cinkos összekacsintására, a meztelenség művészileg helyén van, szerepe elemezhető.

pirkad1

Fotók: Kővágó Nagy Imre


Ilyennek gondolom például Hód Adrienn Pirkadot megelőző bemutatóját, az Ahogy azt az apám elképzelte című előadást. Abban ugyanis kontextusban volt a meztelenség, eszközként szerepelt, egyszerűen: a játék része volt. A Pirkadban azonban egy állapot, amelynek létrejöttét különösen nem indokolja semmi, és maga az állapot sem jelent semmi különöset (mert annyi mindent jelenthet, hogy különleges jelentés nem jut benne relevanciához).
Négy táncos bejön, a játéktér négy sarkában meztelenre vetkőzik, majd középre vonulnak, ahol két pár alakul ki belőlük. Zene nélküli teljes csendben, erős fényben a két pár egymástól elkülönülve, de partner a partnerrel összekapcsolódva, ringatózó mozgásba kezd. Ha muszáj volna, minden mozdulatra, helyzetre tudnék magyarázatot adni, jelentést kitalálni (ahogy a meztelenségre is), de mindegyik állításomnak, feltételezésemnek rögvest az ellenkezőjét is be tudnám bizonyítani. Mondhatnám például, hogy a meztelenség a legtermészetesebb állapot, de határozottan állítom azt is, hogy a leginkább természetellenes. Legalábbis az emberi természet már jó ideje ruhában történő cselekvéshez szokott, ruha nélkül az emberek tanúk előtt nem-természetesen viselkednek. Értelmezési kísérleteket a látottakra azért (is) kell tennem, mert a táncosok előadásmódja érzelmekre nem hat: arcukon nincs kifejezés, mozdulataikkal sem önmagukból, sem partnereikből jó darabig érzelmi reakciót nem váltanak ki, később is csak azt lehet konstatálni, hogy a bemutatott mozgássorozatok, akciók igen fárasztóak, embert próbálók. A párkapcsolatok absztraktan emberiek, de ha animálisnak nézem, legott állatiasak. A látottakat felfoghatom szexuális történésnek, melynek csúcspontján megtörténik az egyesülés, és azt pihegő lenyugvás követi (mely közben a meztelen lények gyengéden egymás arcával is foglalatoskodnak egy kicsit), de értelmezhetem megtestesült aszexualitásnak is a történéseket, hiszen emberek így nem szexelnek (a szex kérdése eleve csak két ok miatt merül fel: egyrészről a ruhátlanság okozta vizuális és logikai következtetés miatt, másrészről mert az életben és a művészetben minden a szexualitásról és a halálról szól).

pirkad2


Felfoghatom az előadást a tradicionális emberi testfedés letisztult dekonstrukciójának is, de akkor hiba a konvenciók betartása azzal, hogy ruhában érkeznek és távoznak, ruhában köszönik meg a tapsot a táncosok. Egyáltalán: ellentétben az Ahogy azt az apám elképzelte című koreográfiával, a Pirkadban semmi nem utal dekonstrukcióra. A zenei (vagy zörej- és hang-) kíséret ha hangzásban nem is, de szerkezetét, funkcióját tekintve szinte romantikus: állandóan fokozódik, csúcspontra jut, majd lecseng. A térhasználat gyakorlatilag és szimbolikusan is közmegegyezéses: a küzdő- vagy játéktér egyfajta territóriumot képez, amely a szereplőké, a nézők mind a négy oldalán helyet foglalva nézik a rajta zajló eseményeket.
Egy olyan jelenséggel is találkoztam az előadáson, amilyennel – legalábbis én – még nem találkoztam: egyes széles, táncos mozdulatok következtében a meztelen test bizonyos részleteit olyan látószögből szemlélhettem, melyre hasonló (néhány méteres) távolságból még nem volt lehetőségem (gondolom, a nézők többsége ezzel hasonlóan van). Ez kétségtelenül egy újabb adalék a világ vizuális birtokba vételéhez (mint minden úgy még nem látott dolog), de az emberi létezés miértjéről folytatott elmélkedésemben eme élmény új dimenziókat azért nem nyit meg. Sőt: megfigyelésem „hozadékát" igazán nem is tartom jelentősnek. Mint ahogy a Pirkad című új Hodworks-kísérletet sem.

Pirkad (Hodworks)

Zene: MIZSEI Zoltán és SŐRÉS Zsolt Ahad. Konzultáns: SZABÓ-SZÉKELY Ármin és Marco TORRICE. Fény: BLAUMANN Edit és DÉZSI Kata. Koreográfia: HÓD Adrienn.
Táncolják: CUHORKA Emese, GARAI Júlia, MOLNÁR Csaba, Marcio CANABARRO.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2013. május 17.