Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: A függés fázisában

KETifjak-leadKET: IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma); Fázisok-sorozat – JEGYZET

...ott valami nem stimmel, ahol már a kezdők is magabiztosan uralják a szakma gyakorlati fogásait, működtetik formális eszköztárát. Nincs már mit ellesni a pályájuk csúcsán levő, több évtizede alkotóktól? Ha nincs, akkor a műfaj már bejárta a bejárható fejlődési ívét, és csöndes kihűlés vár rá (tudjuk, a legfényesebb csillagok is így járnak egyszer).

KET: IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma); Fázisok-sorozat – JEGYZET

...ott valami nem stimmel, ahol már a kezdők is magabiztosan uralják a szakma gyakorlati fogásait, működtetik formális eszköztárát. Nincs már mit ellesni a pályájuk csúcsán levő, több évtizede alkotóktól? Ha nincs, akkor a műfaj már bejárta a bejárható fejlődési ívét, és csöndes kihűlés vár rá (tudjuk, a legfényesebb csillagok is így járnak egyszer).

Kevesen fordítanak annyi figyelmet a fiatal tehetségek felfedezésére, támogatására, ezáltal a kortárs tánc jövőjére, mint a Közép-Európa Táncszínház vezetősége és társulata. Az IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) és a Fázisok-sorozat egy gondosan átgondolt folyamatba illeszkedik, mindkét program fiatal koreográfusok megmutatkozására nyújt lehetőséget. Az IKF házon kívüli zsengéknek biztosít profi körülményeket és táncosokat (a KET művészeit), a Fázisok-sorozatban pedig előadóként már sokat tapasztalt KET-táncosok mutathatják be koreográfiájukat. Mindeközben mindenki oda-vissza inspirálja a másikat és önmagát. Az utánpótlás tehát termelődik és kupálódik, csak a szebb jövő várat még magára, jó ideje kitartóan.

KET fugges2

Polaritásaim / fotó: Dusa Gábor

És most nem is a területet sújtó, az állami finanszírozó által el nem ismert, de folyamatos megszorításokra gondolok, hanem arra, hogy a kortárstánc-életben egy ideje csillapodni látszik a termékeny pörgés, az egyéni kreativitás rovására teret nyer a megszerzett tudás és tapasztalat ügyes csereberéje és mindezek alkotói folyamatban történő (újra)hasznosítása. Az általam látott két IKF-esten (Újszászi Dorottya, majd Varga Kinga bemutatkozásán), valamint a Polaritásaim (Frigy Ádám) és a Függés (Palcsó Nóra) bemutatóján a legmegdöbbentőbb észrevételem az volt, hogy valamennyi fiatal, kezdőnek számító koreográfus szaktudásban és formai felkészültségben érett alkotó benyomását kelti. Említett ifjú koreográfusok tulajdonképpen mindent tudnak, amit a műfaj jelenlegi színvonalán egy koreográfusnak tudnia kell. Ez persze nem, főleg nem a fiataloknak szánt szemrehányás, de ott valami nem stimmel, ahol már a kezdők is magabiztosan uralják a szakma gyakorlati fogásait, működtetik formális eszköztárát. Nincs már mit ellesni a pályájuk csúcsán levő, több évtizede alkotóktól? Ha nincs, akkor a műfaj már bejárta a bejárható fejlődési ívét, és csöndes kihűlés vár rá (tudjuk, a legfényesebb csillagok is így járnak egyszer).

KETifjak1-ujszaszi

Újszászi Dorottya

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Bethlen téren megmutatkozó fiatalok máris zseniális koreográfiákat komponálnak, és hogy a szakma nagy öregjei pedig már csak unalmas előadásokat fabrikálnak. Ha konszolidálódni, esetleg klasszicizálódni is látszik a műfaj néhány meghatározó irányzata, attól még (vagy éppen azért) színvonalas, figyelemre méltó, vagy akár zseniális produkciókkal állhatnának elő annak művelői. És a fiataloknak bőven van még mit tanulniuk... Csak éppen lehet, hogy nem azoktól, akiktől gondolják, és nem azt, amit vélnek, és nem úgy, ahogy elképzelik. Félreértés ne essék, semmilyen iskola, képzési mód, vagy személyiség ellen nem akarok agitálni, csak csöndesen megjegyzem: úgy tetszik, eljött az ideje, hogy a fiatalok elkezdjék határozottan, mindentől és mindenkitől függetlenül kitalálni önmagukat, kézbe venni sorsukat. Mert jelenleg – eljátszva a címekkel – szellemileg is a függés fázisában vannak a fiatalabb generációk, és legalább fejben már el kéne kezdeni leválni.

Egy műalkotásnak vagy szépnek és felemelőnek kell lennie, vagy lázadnia kell valami ellen. Olyan nincs, hogy valami groteszk, kifordított, ellenpontot képez a széppel szemben, de nem lázad semmi ellen. A formákat megbontani azért, mert mások is megbontják, és mi ezt el tudjuk tanulni tőlük, nem kell. Ha nincs fennálló rend, ami ellen lázadni lehet, vagy a jelenlegi lázadók hosszú ideje abszolvált lázadása láthatóan nem vezet sehova, akkor nem kell lázadni. Vagy máshogy kell lázadni. Vagy a lázadók ellen kell lázadni. (Általános megnyugtatás végett kihangsúlyozom: kizárólag esztétikai lázadásról beszélek.)

Újszászi Dorottya a versenytánc felől érkezett, rendszeresen dolgozik, táncol és koreografál külföldön, itthon van „saját amatőr csapata" is. Most profi táncosokon próbálhatta ki, mi lesz abból, ha a salsát keresztezi kortárs tánccal. Neve már van a nem éppen újszülött kisdednek: consla. A keresztezés jogos, indokolt, lehetséges (talán így hangzik a legkomolyabban: legitim), már csak azért is, mert mind a két elnevezés abszolút gyűjtőfogalom, a salsában helye van bármilyen standard és nem-standard parkett-tánc elemnek, ugyanígy a kortárs táncba tartozónak vélünk minden létező mozgástechnikát, -iskolát, -stílust, mozdulatművészeti irányzatot, lebutított-kifordított balett- és néptánc-elemet, valamint a társművészetek kifejezőeszközeit, legyen az diszkótánc, show-tánc, performansz, próza, ének, zene, zörej, videó, szószínház vagy bármi más. Mért éppen a versenytánc lenne a kivétel?

Mindegy is, hogy ki mit mivel keresztez, a lényeg az, hogy tudjon koreografálni, és legyen közlésre érdemes véleménye a világról (azokat az ósdi fogalmakat, hogy „mondanivaló", „üzenet" már nem merem használni). Az biztos, hogy Újszászi tud koreografálni. Tud térformában gondolkodni, szólisztikus és csoportjelenetekkel operál, magabiztosan ellenpontoz hangulatban, mozdulatban egyaránt, a táncosok testével (vagy inkább: testén) ügyesen játszik: a fegyelmezett, társastáncos alapokat látványosan díszíti, dúsítja, bolondítja minden kötöttségtől mentes kortárstánc-elemekkel és -gesztusokkal. Ez utóbbi játékra még rá is játszik: tudniillik tartalmas, lélekvezérelte tánc ott és akkor mutatkozik, amikor a táncos (professzionalizmusból vagy kedvtelésből) ki akar törni a tánc előírt szabályai alól, miközben be is akarja tartani azokat. Mert a lélek szárnyalni akar, a testnek meg korlátai vannak – talán összesen ennyi a lényege minden táncnak (meg az életnek is, de ne filozofáljunk...). Újszászi mintha ezt demonstrálná, amikor a szabálykövetés tekintetében két eléggé eltérő táncirányzatot „ereszt egymásra".

KETifjak-vargakingaVarga Kinga

Az előbbi bekezdés minden szava igaz Varga Kingára is (de most nem fogom újra elismételni). Láthatóan ő is tudja mindazt, amit Újszászi Dorottya tud, ő is nagy kedvvel mozgatja a profi és példamutatóan (művészi) alázatos táncosokat, és ő is megtalálja a lényeget: művészi feszültséget tud kelteni azáltal, hogy szabályos alapokra helyezi a szabályokat áthágó szabad mozgást. Ebben egyébként segítőtársa is van: saját bevallásuk szerint kettejük közül Varga képviseli a körültekintő racionalitást, míg a társkoreográfus Nagy Emese az „agyeldobós állatságot". Ez utóbbi nemcsak hogy nélkülözhetetlen a kortárs táncban, hanem kifejezetten annak sava-borsa is – ezt már jómagam fűzöm hozzá. Varga Kinga klasszikus balett szakon végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Igen hasonló a testfegyelemhez ragaszkodás a sokszínű salsában és a klasszikus balettban. Varga Kinga és (a Földi Béla-műhelyben szocializálódott) Nagy Emese koreográfiájukban testnyelvileg a klasszikus alapoktól történő elrugaszkodás mikéntjét és határait feszegetik, miközben elvont esemény- és állapotsorozatot is – színházszerűen – megjelenítenek: egy baleset következtében kómába került ember körül zajló történések képei rakhatók össze az etűdjükben látottakból.

A külön esten koreográfusként jelentkező tapasztalt, KET-es kortárstáncosok pontosabbak, természetesen bátrabbak, rafináltabbak és teátrálisabbak. Frigy Ádám a Polaritásaim című kétszemélyes kamaradarabban mutatta meg (előadó- és alkotótársa a Fázisok-sorozatban tavaly már bemutatkozott Mádi László), hogy mindent tud a kontakttechnikáról, és hogy képes színházban gondolkodni. A lassú, butószerű hangulatból kiinduló, majd dinamikus táncokban csúcsosodó kompozícióban megmutatkozik, hogy alkotói birtokolják és magabiztosan működtetik a műfaj jelenlegi szintjén és állapotában szóba jöhető valamennyi módszert, eszközt, tudást, beleértve a színházcsinálás olyan nélkülözhetetlen fogásait is, mint a világítás (Frigy Ádám) és a zenei szerkesztés (Mádi László). Kettejük mögött két vetített árnyalak is táncol, utóbbiak a továbbiakban még tovább osztódnak, a legvégén pedig (hátrafelé távozásukkal) maguk a táncosok is árnyakká válnak. Eszmélésükkor a két félmeztelen férfi – hamar ihletett pillanatokat teremtve – egyformán, lassan mozog, mögöttük a fehér vászon alján szélfútta, mozgó fú, miközben vízcsobogás és madárfütty zajai tűnnek elő a hangmontázsban. Aztán előrekúsznak a táncosok, és arcukat eltakaró, sötét bukósisakot vesznek fel, ezáltal kiteljesedik és jelentésesen állandósul az anonimitásuk. Ez azért is szükséges, hogy végig nyitva maradhasson a kérdés: két lényről van-e szó, vagy egy valaki kettős (esetleg többes) belső tudatáról? A kettős árnyképből kilépő harmadik alakra gondolva, így fogalmazom meg magamban egy mondatban a koreográfia titkos üzenetét: a belső lélekkivetülések osztódással szaporodnak. Ezzel az előadás el is érte a célját: a néző (feltételezem, hogy az összes többi is) szabadon levonta magának a saját tanulságát, megalkotta saját értelmezését, és mindenki biztos lehet az igazában, mert az alkotók ennél többet nem akarnak, legfőképpen egy kicsit sem akarnak senkinek sem a szájába rágni konzekvenciát. Itt tart ma (még mindig) a kortárs tánc, és itt tart (a Polaritásaimmal máris a nemzetközi élmezőnyben is helyet érdemlő) Frigy–Mádi páros is – állítom nem minden malícia nélkül. És mindeközben a két táncos-koreográfus dinamikusan és technikásan táncol, elégedetlen egyedül az általam helyenként túl könnyűnek találtatott, felvételről szóló zenei kísérettel lehetek.

KET fugges3-palcso

Függés - Karlik József és Palcsó Nóra / fotó: Dusa Gábor

Palcsó Nóra Függése is érett, szimpatikus alkotás. Az alkotó-előadók szakmai felkészültsége itt is egyértelműen látható. Palcsó szólójából azt érzem ki, hogy olyan táncot készített magának, melyet minden porcikájával örömmel interpretál. Palcsóé az összes közül a leginkább táncos központú opus. A koreográfia hagyományos értelemben vett színészi játékra, érzelemkifejezésre is gazdag lehetőséget nyújt, ez leginkább Palcsó Nóra alakításán, arcjátékában figyelhető meg. A férfi szólók minden bizonnyal közös alkotás eredményei, legalábbis mind Frigy Ádám, mind Karlik József mozgása gyanúsan testre szabott. Frigy koordinált mozgássorozatai előnyösen aknázzák ki testi adottságait, Karlik pedig átértelmezett legényes motívumaival újra bizonyítja, hogy a kortárs tánc bármilyen stílust képes magába olvasztani. Ugyanez figyelhető meg a Palcsó–Karlik páros elegáns-érzékeny kortárs „forgatósában" is. Ha rajtam múlik, én ebbe belelátom a legújabb „népies–urbánus" szembenállás szeretetteljes konszolidálódását is... Miért nem tegyem, jogom van hozzá.

Dicséretes a tudáshoz jutásban segíteni a fiatalokat. Ezt a tevékenységet a Bethlen téren eredményesen is végzik. A kérdés csak az: vajon mit kell, mit lehet kezdeni a megszerzett tudással? (És ez nem csak a kortárs táncban kérdés...)

IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma)

Koreográfia: Újszászi Dorottya (6-án), Varga Kinga (13-án). Fény: Fogarasi Zoltán. Konzultáns: Kun Attila.

Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Palcsó Nóra, Frigy Ádám, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Mádi László.

Bethlen Téri Színház, 2014. szeptember 6., 13.

Fázisok-sorozat

Frigy Ádám: Polaritásaim

Zenei szerkesztő: Mádi László. Fény: Frigy Ádám.

Alkotók-előadók: Frigy Ádám, Mádi László

Palcsó Nóra: Függés

Kreatív munkatársak: Sohajda László, Barbier Bálint. Fény: Fogarasi Zoltán.

Alkotók-előadók: Palcsó Nóra, Frigy Ádám, Karlik József.

Bethlen Téri Színház, 2014. szeptember 27.