Kortárs tánc, Balett

Kutszegi Csaba: (Homo)szexi Pasolini

paso leadPR-Evolution Dance Company: P.P.Pasoloniproject – KRITIKA

Ha a Pasolini-jelenség számunkra csak egy ürügyet jelent a szexi táncolgatásra, akkor jobb, ha letesszük a fegyvert, és bevalljuk: nem vagyunk korunkhoz szólni képes művészek, és a tánc nem egyéb, mint csupán érzéki vágyakat felkeltő testlátványosság.

PR-Evolution Dance Company: P.P.Pasoloniproject – KRITIKA

Ha a Pasolini-jelenség számunkra csak egy ürügyet jelent a szexi táncolgatásra, akkor jobb, ha letesszük a fegyvert, és bevalljuk: nem vagyunk korunkhoz szólni képes művészek, és a tánc nem egyéb, mint csupán érzéki vágyakat felkeltő testlátványosság.

Jogos szakmai megfontolásból fontosnak gondolom, hogy a Nemzeti Táncszínház a – remélhetőleg valóban csak átmeneti – otthontalansága közben jól szerepeljen, azaz a különböző játszóhelyein nívós produkciókkal rukkoljon ki. Ezért drukkolok. Olyan vehemensen, hogy még a P.P.Pasoloniproject bemutatója után sem szüntetem meg képzetbeli törzsszurkolói státusomat. Pedig...

Ilyenkor szokták táncos-koreográfus-társulatvezető kollégáim különböző hőfokon azt mondani, hogy ha annyira rossz véleményem van egy előadásról, akkor – ebben a különösen nehéz helyzetben – inkább nem kellene megírnom, mert a hallgatásommal jobban segítem-szolgálom a tánc ügyét. Ez nem így van. Bár kritikámban (mint más írásaimban sem) nem megkérdőjelezhetetlen ítéletet nyilvánítok ki, hanem csak a szubjektív véleményemet fogalmazom meg, mégis határozottan azt gondolom, hogy kifejezetten a tánc ügye miatt lenne szükséges és hasznos, hogy a P.P.Pasoloniproject létrehozói a nyilvánosság előtt is szembesüljenek az enyémhez hasonló véleményekkel (is).

paso szak mat

Szakály György és Matola Dávid / fotók: Jókúti György 

Elsősorban a produkció szereplőiről sok jó is elmondható, ám az alkotás összességében – alapötletében és minden részletében, tánc- és színházfelfogásában – egyszerűen elfogadhatatlan. Az alkotók nyilván jó szándékkal nyúltak a témához, az előadás mégis olyan lett, mint az a bizonyos állatorvosi ló: a táncszínházi előadás-készítés valamennyi súlyos betegségének összes tünete tanulmányozható rajta. Kezdve azzal, hogy ízléssel és ismerettel felvértezett ember egy percig sem gondolhatja komolyan, hogy Pasolini életét hetven percben el lehet balettozni. Mert az első kapitális kérdés rögtön az, hogy az előadás ötletgazdája és szellemi kivitelezője (ötlet, dramaturgia, rendezés: Szemán Béla) miért elégedett meg egy „Pasolini élete rövid képekben" jellegű igen szokványos, különleges eredménnyel eleve nem kecsegtető dramaturgiai megoldással. Teleírhatnám vele az Internetet, hogy az elmúlt évtizedekben különböző táncműfajokban hány semmitmondó és lapos „életrajzi" táncjátékot volt szerencsém látni, jelentős mennyiségű táncalkotó mégsem tud mindmáig szakítani ezzel a bigott mániával. Nem tudok másra gondolni, mint hogy azért nem, mert nincs szellemi muníciójuk ennél különb koncepcióra. Pedig jómagam több mint negyven éve hallom-olvasom különböző helyeken, hogy a történelem vagy a kultúrtörténet egy-egy kiemelkedő alakját csak akkor volna szabad megidézni táncszínpadon, ha a róla kollektíve őrzött képhez – a tánc nyelvén – valami pluszt is hozzá tud tenni a koreográfus-rendező. Ha a Pasolini-jelenség számunkra csak egy ürügyet jelent a szexi táncolgatásra, akkor jobb, ha letesszük a fegyvert, és bevalljuk: nem vagyunk korunkhoz szólni képes művészek, és a tánc nem egyéb, mint csupán érzéki vágyakat felkeltő testlátványosság.

paso 2lany

Nagy Viktória és Csongor Nóra

Méltatlan dolog Pasolini életét kéthetes nyaralások emlékét képes sztorikkal rögzítő brigádnapló színvonalán összefércelni, mint ahogy az egyetemes kultúrtörténet különleges alkotó- és gondolkodózsenijének – szövegkörnyezetéből kiragadott – napló- és egyéb írásrészletei sem kamaszlányok emlékkönyvébe való bon mot-k gyűjteménye. Márpedig a táncjáték a szövegrészletekkel így operál: tömör bölcsességként hangoznak fel egyes jelenetekben, hátha valakiben megmarad „szívhez szóló" tartalmuk egy része (adekvát mélységű értelmi dekódoláshoz a Pasolini-életmű legalább viszonylagos ismeretének hiányában úgysincs sanszunk). Hasonló gondolataim szellőztetésekor a szakma „jeles prominensei" (vagy önjelölt kvázi teoretikusai) nem egyszer leintettek már, mondván: ugyan, a tánc nem filozófia, nem tudomány, itt nem kell olyan komolyan venni a dolgokat. Ebben van is némi igazság, de akkor nem kell komoly szellemi teljesítményt létrehozott nagy formátumú személyiségek, művészek életművét táncjáték intellektuális tartalmaként lobogtatnunk-lebegtetnünk, pláne nem egy szórakoztató erotikus életrajzi katyvaszban. Táncjáték témájának kitűnően alkalmasak egyszerű karakterek egyszerű történetei és állapotai, csak akkor önerőből kell megalkotni a szövegkönyvet, és nem lehet a táncokat ráaggatni egy húzónévre, amivel ráadásul a közönség érdeklődését is fel lehet kelteni. Ez utóbbi, a színpadi tánc különböző műfajaiban igencsak eluralkodott témaválasztó módszer – és most már nem csak a P.P.Pasoloniprojectról beszélek – tulajdonképpen szélhámos kóklerség.

paso csoport

Maurer Milán, Zarnóczai Gizella, Somhegyi György és Szakály György

Ha e fenti kicsinységektől eltekintek (hogy ti. az előadás alapjában és részleteiben elfogadhatatlan), némileg vigasztalhatna valódi kísérletező jellege, de ilyennel a P.P.Pasoloniproject nem bír. Sőt! Kifejezetten úgy éreztem, hogy megalapozott belső motiváció híján, csupán kvázi bátran felsorolja a vélt és elvártnak vélt korszerűség trendi leckemegoldásait, melyekhez hasonló jelenségeket már évtizedek óta koptatnak a táncszínpadokon. Verbális szöveg és tánc egymáshoz rendelése már csak akkor tud újdonság és eredetiség erejével hatni, ha a kétfajta nyelvezet által megjelenített egyedi tartalmi és formai értékek szabályosan kiáltanak egymásért. A P.P.Pasoloniprojectban verbális szöveg és mozdulat illeszkedése leginkább esetleges, semmi érdemi változás nem történne, ha egyes szöveg- és koreográfiai részleteket ad hoc felcserélnénk. Ráadásul a szövegmondás gyakran nem simul az előadás menetébe, hanem széttöredezi azt. Szövegmondás (vagy a bejátszása hangfelvételről) és vetítés kettőse gyakran régi idők illusztratív irodalmiszínpad-emlékét kelti fel bennem, ezen nem segít a mechanikus-statikus, és a legtöbbször funkció, értelem és többletjelentés nélküli real time vetítés sem, amely mostanság már inkább lecsengőben levő, kvázi korszerű színpadi eszköz, mintsem izgalmas újdonság volna (ettől persze még megfelelő pillanatokban lehet hatásosan és jelentésesen használni). Mindeme társművészeti, technikai és tartalmi elemeket nem tartja össze semmilyen kohézió, egyrészt a már említett „szövegelés" általi széttöredezettség miatt, másrészről pedig a már szintén említett szokványos és tartalmatlan témaközelítés okán. Ugyanis ha az előadás nem életrajzi sztorikat sorolna nehézkesen és darabosan, hanem a Pasolini-jelenség egyfajta hangulati-érzéki-értelmi eszenciáját próbálná megragadni elvontan és artisztikusan, akkor nagyobb esély kínálkozna a nélkülözhetetlen művészi kohézió kialakulására.

paso csoport2

Gáll Norbert, Csongor Nóra és Zarnóczai Gizella

Évtizedek óta kortárstánc- és kortársszínház-látogató vagyok, tehát kicsit sem botránkoztat meg a színpadi meztelenség, de ha nem érzem kellően indokoltnak-motiváltnak és művészileg tartalmasnak azt, magamban mindig szkeptikusan mosolygok. A P.P.Pasoloniprojectban a meztelenség éppen nem öncélúan tartalomfüggetlen, de mégis inkább erőltetett, rosszul felfogott modernkedés és frivol látványossághajhászás keverékének érzem, és nem témaadekvát művészi megjelenítésnek. Fedetlen női keblek és férfi ülepek (amúgy esztétikus) felvillantásától nem lesz automatikusan kortársszínházi az előadás, de az esetek akár suttogó propaganda általi terjesztése révén a produkció látogatottsági adatait kedvező nívón lehet tartani (ez manapság egyre inkább nem mellékes tényező). A homoszexualitás és homo-erotika taglalási módjával és megjelenítésével is elégedetlen vagyok, mert szerintem – ismételni fogom magamat – a téma önmagában nem, hanem csak akkor érdekes, ha a hétköznapiság realitásától elemelkedve, szimbolikus többletjelentést is hordoz. A jól sikerült drámai, mozgás-, fizikai vagy táncszínházi alkotásokban e divatos téma átvitt értelemben az ember szabadságáról, önmagunk megismeréséről és vállalásáról, valamint a másság tiszteletéről és általában a toleranciáról szól. A P.P.Pasoloniprojectban a homoszexualitás csak mint az író-rendező „érdekes életrajzi adaléka" jelenik meg, legalábbis a témát feldobó jelentekből nem tudhatok meg semmit arról, hogy a Pasolini-jelenség kialakulásában milyen lényegi szerepet vitt a férfi nemi identitása. Akkor meg miért is kell vele az előadáson visszatérően foglalkozni?

paso spala

Spala Korinna

A válaszadással csak feltételezésekbe bonyolódnék, inkább – nagy örömmel – a végén néhány jó szót is írok az előadásról. A bemutató egyértelműen pozitív hozadéka, hogy különböző táncművész-generációk képviselői találkoztak benne, és láthatóan termékenyen inspirálták is egymást. Zarnóczai Gizellát ezúttal is élmény volt látni, tánca, színpadi jelenléte mindvégig makulátlan, figuráját élettel tölti meg. Szakály Györgytől is bőven van mit tanulni, de hol a központba, hol pedig a háttérbe helyezett szerepe sajnálatos módon eléggé kitalálatlan. Meglátásom szerint Szakály igazi szerepe a vállalkozásban a fiatalok inspirálása volt, és ennek is betudható például Matola Dávid nagyszerű megmutatkozása. De az összes szereplő feltétlen elismerést érdemel, mindenki lelkesen és fegyelmezetten dolgozott. A koreográfia helyenként (főleg a játékos részekben) üde és ötletes, a lépésanyag muzikális és jól táncolható, Nemes Zsófia ismét bebizonyította, hogy az anyagot jól kezelő, ügyes koreográfus. Alkalmazott koreográfusként ezúttal nyilván nem az ő hibája, hogy az előadásban a mozdulatok, a táncok mélyebb jelentésrétegei az esztétikus felszín alól sajnos nem tárultak fel.

P.P.Pasoloniproject (PR-Evolution Dance Company – Pécsi Balett – GG Tánc Eger – Miskolci Balett – Nemzeti Táncszínház)

Jelmez: Papp Janó. Díszlet: Csík György. Zene: Szirtes Edina Mókus. Videó: Polgár András. Fotó: Horváth Judit. Szakértő, fordító: Csantavéri Júlia, Pintér Judit. Koreográfus: Nemes Zsófia. Ötlet, dramaturg, rendezés: Szemán Béla.
Szereplők: Szakály György, Zarnóczai Gizella, Spala Korinna, Maurer Milán, Somhegyi György eh., Matola Dávid, Nagy Viktória, Csongor Nóra, Schell Martin, Gáll Norbert, Balázs Dávid.

Marczi Közösségi Tér, 2014. december 17.