Kortárs tánc, Mozgásszínház

Öt pud Bozsik

Markó Róbert kritikája az Újravágva előadásáról

lead_80_bozsikJön aztán a kreatív producert játszó kreatív producer, és bejelenti: a Bozsik Yvette Társulat új vezetőt keres, mondjuk, mint a Miss Julie Miss Julie nélkül, jó vicc, bohó mókázás, beszélő táncosok és producer több-kevesebb színészi vénával. Hogy az este mégis több üde bolondozásnál, kedélyes önreflexiónál, az azért van, mert Bozsik remek koreográfus és egyre jobb rendező.

Markó Róbert kritikája az Újravágva előadásáról

Jön aztán a kreatív producert játszó kreatív producer, és bejelenti: a Bozsik Yvette Társulat új vezetőt keres, mondjuk, mint a Miss Julie Miss Julie nélkül, jó vicc, bohó mókázás, beszélő táncosok és producer több-kevesebb színészi vénával. Hogy az este mégis több üde bolondozásnál, kedélyes önreflexiónál, az azért van, mert Bozsik remek koreográfus és egyre jobb rendező.

 

Forte kezdik, piano végzik, sok beszéd erről-arról, kevés cselekmény, öt pud szerelem. Meg öt pud önreflexió (legalább), meg humor és tragikum és korízlés és belterj, és olykor-olykor mindez nekünk is, rólunk is szól, akik a nézőtéren ülünk; amíg a főszerep, persze, a színpadra sem lépő koreográfusé, Bozsik Yvette-é. A korábbi Bozsik-féle színpadi valóságokkal való bárminemű egyezés pedig korántsem a véletlen műve. A színlap azt ígéri ugyanis: a rendező-koreográfus eddigi munkásságának különböző okokból, önként vagy kényszerűségből kimaradt jeleneteit kapjuk meg újragondolva és -strukturálva. Az előadás ilyenformán nyitott mű: kinek-kinek a Bozsik-univerzumban való jártassága szerint ötlenek fel képek, érzések, hangulatok korábbi előadásokból és előadásokról – szerencséseknek az Emitől a Gyermekjátékokig –, miközben természetesen nem hosszú évek során elraktározott maradékokból összetákolt ön-hommage, hanem önálló és új műalkotás az Újravágva című produkció.

 

byt20

 

A színpad bal oldalán, kivetítőn, fekete-fehérben, szőke parókában, kopottas dívai bájjal, videofelvételen Elek Ferenc – mélységekkel és magasságokkal egyaránt rendelkező, bravúros kabinetalakításban – Bozsik Yvette-et játssza. A társulatvezetőt, aki a magasból néz övéire, gondolkozik, gyötrődik, emészti magát, visszatekint, a merre tovább kérdésével sanyargatja magát. Övéi pedig mindeközben odalenn, a Vati Tamás tervezte térben mintha játszótéren volnának. Egyetlen kanapé, meg néhány asztal és párosával egyforma, szürkére mázolt szék játszik, alakul lírai párjelenetek, prózai orgiák színhelyévé. A Pető József által csodaszépen világított térben ekkor, az előadás első egységében mintha a szerelemről volna szó, mintha erről mondaná el (főleg) mozgásnyelven a társulat, amit mindeddig nem, vagy nem így. Két (vagy több) lélek (és test) egymásra találása, héja-násza – értelmes-e még, például, a szó: holtodiglan.

Azután némi hangulati és térbeli átrendeződéssel kritikai-önkritikai revübe (kabaréba) fordul az este, de a föntről figyelő és irányító társulatvezető-koreográfus keretmeséjét következetesen megtartva. Hiszen a hangnembeli és tematikus váltás(ok) dramaturgiai indoka – a teljes előadás dramaturgiai szervezője – éppen a keretmese: az emlékezés, az előre tekintés, végső soron az emberi gondolkodás ritmusának-logikájának öntörvényűsége. A táncosok egy-egy ledorongoló, egy-egy fölmagasztaló kritikarészletet olvasnak fel Bozsikról, önmagukról, társulati munkájukról: mint egy csoportterápia; mint egy születésnapi mulatság. Mint amikor, tényleg, mint amikor fordulópont, mondjuk, kerek születésnap előtt az ember visszatekint. És így a Bozsik Yvette Társulat tulajdonképpen szerencsés: múltja dokumentálva van.

 

byt21

 

Jön aztán a kreatív producert játszó kreatív producer, és bejelenti: a Bozsik Yvette Társulat új vezetőt keres, mondjuk, mint a Miss Julie Miss Julie nélkül, jó vicc, bohó mókázás, beszélő táncosok és producer több-kevesebb színészi vénával.

Hogy az este mégis több üde bolondozásnál, kedélyes önreflexiónál, az azért van, mert Bozsik remek koreográfus és egyre jobb rendező. Nem egyszer komponál színpadra összetett képeket. Mindjárt az előadás indításában három színtéren-dimenzióban zajlanak az események: a kivetítőn a Bozsik-alteregó Elek, az előszínpadon szóló, a tér hátuljában tömegjelenet. És mialatt a kép a hiánytalanság, a komplexitás érzetét kelti, a jelenet éppen a hiányról, a részlegességről, az útkeresés gyötrelméről mesél. Másfelől Bozsik meri és tudja alkalmazni a színpadon a hatáskeltés eszközeit, nemcsak érzéki, vizuális, hanem szellemi értelemben is, mindezt alig észrevehetően, magától értetődő hitelességgel: ha éppen különféle hatásmechanizmusokkal operál, akkor is szemérmetlenül őszintének látszik. Előadásaiban is önazonos, mert végig önmagáról beszél. Mi meg Bozsik öltözködőtükrével szemközt ülünk, és nemcsak őt, a rendezőt, koreográfust, társulatvezetőt látjuk benne (amint Elek Ferenc szemével kettő pajkosat kacsint), hanem – persze a Bozsik optikájával – magunkat is. Milyen tágas és ismerős idegenség.

 

byt3
fotók: Horváth Judit © Bozsik Yvette Társulat

 

Újravágva

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette. Koreográfus-asszisztens: Krausz Alíz, Vislóczki Szabolcs. Zene: Philippe Heritier, Yonderboi. Tér: Vati Tamás. Fény: Pető József. Hang: Kondás Zoltán. Jelmez: Juristovszky Sosa, Tamara Barnoff. Kreatív producer: Iványi Marcell. Videó: Hörcher Gábor. A videofelvételen közreműködik: Elek Ferenc.

Előadók: Amandio Cardoso, Barkó Tamás, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Krausz Alíz, Tallós Andrea, Samantha Kettle, Szakonyi Györk, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs.

A Bozsik Yvette Társulat előadása Trafóban, 2010. január 28.