Mozgásszínház

Turbuly Lilla: Hangok folyója

sutra leadSUTЯA – Artus szútrák – JEGYZET

Talán véletlen, mert az alkotók egyáltalán nem gondoltak rá, talán nem, hogy a SUTЯA folyamatosan Tóth Krisztina-verseket juttatott eszembe. Ezért e jegyzet egyes bekezdései elé tőle választottam idézeteket, ahogy a címet is.

SUTЯA – Artus szútrák – JEGYZET

Talán véletlen, mert az alkotók egyáltalán nem gondoltak rá, talán nem, hogy a SUTЯA folyamatosan Tóth Krisztina-verseket juttatott eszembe. Ezért e jegyzet egyes bekezdései elé tőle választottam idézeteket, ahogy a címet is.

Nem láttam az Artus közel egy évvel ezelőtt, 2014 áprilisában, a debreceni MODEM ultramodern tereiben tartott „tárlatvezetését", de olvasva róla úgy tűnik, hogy a mostani bemutató azonos és eltérő jeleneteket egyaránt tartalmaz, és változott a korábban meglévő etűdök sorrendje is. Fontos különbség az is, hogy más a helyszín: az Artus Stúdió eredendően ipari terei kiterjedésükben ugyan hasonlóan nagyszabásúak, hangulatuk azonban egészen más: egyszerre otthonosabb és ridegebb, sőt, így, tavasz elején még hidegebb is.

„Lénzén ebröküt ah, anatrá men."

A felütés mindenesetre változatlan: az alkotók az ajtóban meghajlással fogadnak bennünket, majd hátrafelé lépegetve, régimódi autókürtökkel dudálva vezetnek be ennek a sajátos utazásnak az első terébe. Ez a hátrafelé lépegetés egyben az este egyik vezérmotívuma. Erre utal maga a cím is: hogy ahogy az Artus visszafelé olvasva – hindi nyelven – öltést, átvitt értelemben pedig tanítások összességét jelenti, a megszokotthoz képest más szemszögből is jelentést nyerhetnek a dolgok, és ami elsőre értelmetlennek látszik, az lehet, hogy egyáltalán nem az, csak a kulcsot kell megtalálni hozzá. A harmadik stációnál Debreczeni Márton visszafelé elmondott mondatait egy gép fordítja visszájukról a színükre, és teszi így érthetővé; az utolsó teremben pedig a hat különböző térben zajló eseménysort visszapörgetve is megnézhetjük. Vagyis az oda-vissza játék a SUTЯA egyik központi szervezőelve.

sutra1

„Álmomban árnyékot vetek / Reggelre minden mag kikel"

A SUTЯA, ahogy azt alcímében („kívülről befelé, a zajtól a csendig") is jelzi, legfőképpen a kint és a bent, a zaj és a csend kettősségeire építkezik. Az első jelenetben valóban árnyékot vetnek – vagyis Kocsis Gábor gyurmacsíkokkal rajzolja körül a saját árnyékát, majd az így létrejövő keretet tejszerű, fehér anyaggal tölti fel egy locsolókannából. Az elhatárolás hézagmentes, nincs átfolyás a kint és a bent világa között. A zenei hátteret mindehhez a mobiltelefonjainkból választott zenék kakofóniája jelenti.

Vagyis kihangosítják azt, ami a mindennapokban körülvesz bennünket, de amiből mindannyian csak a saját szólamunkat (a saját zenénket és a saját lejátszónkat) halljuk. Fül-orr-gégészek mondják, hogy meredeken emelkedik a hallássérültek aránya folyamatosan fülhallgatóval élő világunkban. Kifelé süket emberek sétálnak az utcán, utaznak a metrón, úgy védve magukat a külvilágtól, hogy éppen annak egy, általuk kiválasztott részét emelik be a belső világukba. Kizárva ezzel nemcsak a másokkal való beszéd lehetőségét, de a külvilág zajait, zörejeit épp úgy, mint azt a bizonyos belső csöndet.

sutra2

„hiába kongat / az emlékezet térharangja"

A második stáció éppen azokat a mindennapi zörejeket szervezi zenévé, amelyeket egy személyesebb térben, mondjuk a nappali kanapéján ülve hallhatunk: a kulcs csörgését az ajtózárban, a kukafedél csapódását, a víz surrogását egy vízcsapból. Ezek még mindig külső hangok, de ahogy tovább megyünk, és egy, a mennyezetről lelógó, szeszélyesen tekergő rézdrótépítményt ütögethetünk a kezünkbe adott fapálcikákkal, abban már mi magunk is benne vagyunk, mi törjük meg a csendet. És ez most szó szerint csendtörés, mert ahogy ütögetjük a drótot, a hangok hatására úgy törik szét a falra kivetített CSEND szó. Amikor pedig mindenki felhagy az ütögetéssel, a CSEND helyreáll.

Nem írom le részletesen az összes stációt, az irányt talán már ennyi is jelzi. Hová is vezethetne ez a sajátos utazás, ha nem a saját, belső hangunk megtapasztalásáig – amihez mégis ketten kellenek, no meg egy fémfogas, egy szál cérna és az a bizonyos fapálcika.

sutra3

„Hallgatni, hagyni nőni bentről / a csöndet, nézni, hogy befonja /süket mosolyom szépen a lián. / Nem jutna át, csak néha, kúszva rajta / egy-két ravasz / szóindián."

Ezeken a nagyon egyszerű, hétköznapi eszközökön kívül Goda Gáborék sok más technikát és eszközt is bevetnek. Fényinstallációk, hangbejátszások, a szobrászatot és a hangszerművészetet egyesítő fa, amelyen zenélnek, az olvasható árnyékot vető SUTЯA-szobor – média- és képzőművészet ötvöződik zenével és (az időnként még darabosan működő) technikával. Vagyis valóban egy műfajilag besorolhatatlan „tárlatvezetésben" lehet része a látogatónak – ha tényleg részt akar venni benne.

Mert mindaz, amit a SUTЯA alkotói nagyon átgondoltan és következetesen beletesznek ebbe a sajátos performanszba, egy lehetőséget ajánl fel annak, aki végigjárja velük ezt az utat. Bámészkodhat úgy is, hogy végig kívülálló marad, és dönthet úgy is, hogy a maga részéről sem spórolja meg az időt, energiát és figyelmet. Nem is biztos, hogy ott, abban az egy és negyed órában, hanem később gondolkodik el a külső és belső csendhez, a hangokhoz és a beszédhez való viszonyáról.

A SUTЯA – sokszor szavak nélkül is – erről beszél, ahogy Tóth Krisztina költészetének is visszatérő eleme mindez. És nyilván ez a belső rokonság idézett fel bennem a performansz során újra meg újra verssorokat tőle, az Artus árnyékemberét látva éppen Az árnyékember című kötetből.

SUTЯA – Artus szútrák

Alkotó-előadók: Debreczeni Márton, Goda Gábor, Kocsis Gábor, Mózes Zoltán, Nagy Ágoston. Alkotó munkatársak: Gold Bea, Téri Gáspár. Rendező: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2015. március 20.

A verscímek sorrendben: Hányszor könyörögtem, Levágott hajam..., Budapesti árnyékok, Szóindián.