Kortárs tánc

Péter Márta: Kérdések repülés közben

danceart leadDanceArt Társulat: G.A.M.E. – KRITIKA

Talán csak a fiatal erők heves újat akarása ösztönözte az elképzelést, amely – minden más eszközt száműzve – csakis a mozdulatok erejében rejlő szépséget szeretné közvetíteni. Ebben a nagyreményű vállalásban azonban ott a lehetetlen kódja is...

A DanceArt jelenleg projekt rendszerben működő társulatát Varga Kinga hívta életre 2013-ban, mégpedig a tiszta és ifjonti energiák hevével és eredetiségébe vetett gyönyörű és feltétlen hitével. Milyen lobogó ígéret már az is, hogy a közönségét „nem történetek mesélésével (színpadi gesztusokkal) próbálja majd megnyerni", hogy „nem történetek elmesélésére koncentrál, hanem a mozdulatok erejében rejlő szépséget igyekszik közvetíteni", és „azoknak a mozdulatoknak ad teret, amelyek lendületesek, játékosak, a zsigerekből törnek elő, vagyis testi valóságunk hírnökei". Magával ragadó lendület, és e pillanatban kétségtelenül autentikus, eredeti, ezért hiteles és tiszteletreméltó is. Örülni kell a létezésének, nota bene, független létezésének. De higgadjunk kicsit le.

danceart1

∞ - Nagy Emese és Varga Kinga / fotó: KNI

Ha még léteznek a hazai táncművészetben, különösen a kortárs tánc területén kisajátítatlan (értsd: nem célzatos szellemi használatra rendelt) potenciálok, azokat óvni és figyelni kell, azokról beszélni csak komoly szándékkal szabad. Legalább olyan komolyan tehát, mint amilyen komolyan vették feladatukat a DanceArt alkotói és előadói. Mert a G.A.M.E. című bemutatójukat is egyfajta színpadi láz jellemezte, amely részben átragadt a MOM Kulturális Központ – nem populáris műfajokhoz hálátlanul nagy – nézőterének szakmabeli vendégeire is. Utóbbiak jelenléte információval szolgál a DanceArt táncosainak és jelen koreográfusainak előtanulmányairól, szakmai referenciáiról, táncművészeti kapcsolatairól, anyatársulatairól. Korántsem meglepően, az együttes tagjainak hálón közzétett szakmai életrajzait böngészve is igazolódott a kép, ami persze egy sokféle technikában otthonos, képzett fiatalokból álló kis létszámú csapatnál egészen természetes. Ami tehát a friss bemutató kapcsán megfogalmazódik, az a fentiekkel összhangban elismerendő képzettség, feltétlen odaadás, ugyanakkor a bemutató, a művek és a táncolás általánosabb szakmai kérdéseket is generál.

danceart2

∞ / fotó: KNI

Talán csak a fiatal erők heves újat akarása ösztönözte az elképzelést, amely – minden más eszközt száműzve – csakis a mozdulatok erejében rejlő szépséget szeretné közvetíteni. Ebben a nagyreményű vállalásban azonban ott a lehetetlen kódja is; lehetetlen ugyanis az ember által olyan művet alkotni, amiben semmi emberi nincs. Miközben világos, hogy a DanceArt célkitűzései messze kanyarodnak a dramatikus, karakterekre építő narrációtól, alaposan vizsgálódva kitűnhet, hogy még az érzelmektől és történettől megfosztott tánc hirdetőinek műveiben is csupán teoretikusan létezik a tiszta tánc, a tiszta mozdulat, a végletesen steril absztrakció, hiszen azokban is fellelni az alkotói szubjektum nyomát, a személyes alakító erőt. S bár a mintákat gyaníthatóan ezen a tájon kellene keresni, ennél most fontosabb leszögezni, hogy a beszédes G.A.M.E. estjének két táncdarabjában nagyon is dúlnak az érzelmek, s így az érzelmi történésekből fakadó mozgásos akciók, ami teljesen evidens megnyilatkozása annak az alkotónak, aki a szabadságot „csak konfliktusokban kiérlelhető" állapotnak tartja.

danceart zh1

A tavasz szárnyai - Ivanov Gábor Klepa és Varga Kinga / fotó: Rudolf Herbst

A koreográfiák minden különbségük ellenére hasonlóak, a kombinatív eltérések és egyéni szerkesztési elvek kintről nem mutatnak karakteres másságot, technikailag és szcenikailag is intenzívebb a homogenitás élménye, a táncmód bizonyos trendje. Mindkét mű keretes szerkezetben éled meg; míg Varga Kinga  című darabja a nyitott színen melegítő táncosokkal indul, és befejezésül is ez a kép szolgál, Zachár Lóránd A tavasz szárnyai címmel készült opusa egy lassan forduló, fénykörbe zárt női alakkal indít, és zárásként is őt mutatja. A jelmezek akár színpadra igazított tréningruhák is lehetnének, talán csak az első rész fekete bugyis mutatványai utalnak a próbatermeken is túllépő szerelmi csatározásokra, amely ez alkalommal mintha elsősorban a női szerelem konfliktusait ragozná mozdulatokba. A világítás derengően szűrt fényeit csak ritkán árnyalják színek, viszont egy dramaturgiailag fontosnak ítélt pillanatban mindkét darabba beúszik egy szolid szárazjég felhő. A különféle technikákból mixelt nagyon sűrű és energikus matéria egyik folyamatos alapja a kontakt tánc hol finomabb, hol keményebb vonulata, de fölrakódnak Cunningham stílusának hullámzó spiráljai, meglepő váltásai, minden mozdulatot magába vonó és mégis átlényegítő részletei, Limon egyensúlyvesztő és visszaszerző mozgásműveletei, az akrobatikus tánc elemei, az art jazz mozgáskötései és folytathatnánk a sort. A G.A.M.E. előadói láthatóan otthonosak a különféle mozgásrendszerekben, ugyanakkor a plaszticitást illetően sok dolog tisztázatlannak tűnik, ezért olykor egyazon mozdulatsorban is egészen különbözően bánnak a testükkel, testrészeikkel (jól érzékelhetően például a térdek és lábfejek munkájában). Hozzá kell tenni, hogy e jelenség a kortárs tánc területén meglehetősen gyakori, míg régebben a kortárs művelőinek vegyes képzettségéből – avagy a képzettség hiányából – fakadt, mára a dolog koncepcionális kérdéssé erősödött vagy gyengült. (Ám ez egy újabb fejezet.) Mindenesetre a DanceArt előadóit látva inkább koncepcionális kérdésre gondolhatunk.

danceart zh2

A tavasz szárnyai -  Roszik Fruzsina, Jellinek György és Varga Kinga / fotó: Rudolf Herbst

A külön-külön nagyjából 35 perces művek zenéi a némi veszélyt is sejtető montázsként jelződnek, és Varga Kinga ∞-je a hangzó anyag monoton töredékeivel valóban támaszték nélkül marad, Zachár Lóránd tapasztaltabb és óvatosabb alkotóként azonban elkerüli a zenei montázs szakadékait. Színpadára hív egy fehérpendelyes énekesnőt (Roszik Fruzsina), aki a Szerelem, szerelem... kezdetű népdalt gyönyörűen hajlítgatva idő- és térbeli ellenpontként szolgál; míg a kortárs tánc mozgásmintáit archaikus szólammal szabdalja, tűzdeli, vonja és szakítja, a körülötte táncoló pár múltban és jelenben is kapcsolódik. Ezt a képet érdemes lett volna végigvinni, kiteljesíteni, több szólamban fölemelni, de – amint hallhattam – a projekt rendszer a koreográfusi fantáziának is határt szab. (Kérdés: mi is egy táncmű? De ez is egy újabb lecke.) Zachár darabjának másik, folklór feldolgozásra készült részlete a néptánc manírjait figurázta, és maliciózus esetlenségeivel valósággal kizuhant a műből. Szerencsére. Mert volt valódi repülés is, súlyok nélküli magasban.


G.A.M.E. (DanceArt Társulat)


Koreográfia: Varga Kinga. Zene: montázs.

A tavasz szárnyai
Koreográfia: Zachár Lóránd. Zene: montázs, Muzsikás Együttes. Ének: Roszik Fruzsina.

Tánc: Nagy Emese, Rosas Alejandra, Varga Boglárka, Varga Kinga, Ivanov Gábor Klepa, Jellinek György, Majoros Balázs.

MOM Kulturális Központ, 2015. június 14.