Kortárs tánc, Néptánc

Turbuly Lilla: Se pánik, se csigatempó

kapunyit leadArtus – Fonó: Kapunyitási pánik – JEGYZET

Volt itt ütnivaló tepsi szett, sokkerekes biciklidob, járólapofon (félbevágott járólapokból, munkadíjjal együtt 1200 forintért, ahogy hallhattuk) és hangburger, a fújnivalók között pedig különféle slagszaxofonok. Aki akart és mert, felcsaphatott karmesternek, és maximum öt percig dirigálhatta az általa kiválasztott hangszerekkel játszó zenészeket.

Fesztivállal ünnepelte 30. születésnapját az Artus, és mivel a kortárs művészeti központtal szomszédos Fonó éppen 20 éve működik a Sztregova utcai gyárépületben, közös ünnepre, „Kapunyitási pánik"-ra hívták nézőiket-hallgatóikat.

1985-ben, amikor az Artus megalakult, még meg sem született az a 25-30 közötti, kapunyitási pánikkal küszködő nemzedék, akikre ezt a fogalmat a leggyakrabban használják, és akik ezen a szeptemberi születésnapon szép számban képviseltették magukat az amúgy teljesen vegyes korosztályú, kisgyerektől a késő középkorúig terjedő közönségben. Odaútban, a villamoson egy lány, akivel később az Artusban találkoztam, felpattant mellőlem, és a hátsó ajtó felé indult, amikor egy fiatalember meglepetésszerűen ellenőri karszalagot rántott. A pánik ezt leszámítva szóba sem jött ezen az estén, meglepetésekben azonban nem volt hiány.

Protokollban és ünnepi beszédekben szerencsére annál inkább. Goda Gábor egyébként is körülbelül arra korlátozta a maga látható szerepét, hogy bejelentette a következő programot, különben csak jött és ment, szót váltott, kifutott, visszajött.

Az Artushoz tartozó képzőművészek kiállítását szavak helyett zenével nyitották meg: a térplasztikákhoz a Soharóza hangjai és csendjei vezettek el, a festmények mellett pedig a Porteleki Áron – Czitrom Ádám duó nyűtte az ütőket és húrokat.

kapunyit2

A másik ünneplő-ünnepelt, a Fonó a Bélaműhely extrém hangszerarzenáljával hívta játszani a közönséget. Volt itt ütnivaló tepsi szett, sokkerekes biciklidob, járólapofon (félbevágott járólapokból, munkadíjjal együtt 1200 forintért, ahogy hallhattuk) és hangburger, a fújnivalók között pedig különféle slagszaxofonok. Aki akart és mert, felcsaphatott karmesternek, és maximum öt percig dirigálhatta az általa kiválasztott hangszerekkel játszó zenészeket. Vállalkozó akadt bőven, a tízéves kislánytól a zenész vagy táncos előélettel rendelkező profiig. Volt, aki egész performanszot kerekített az alkalmi szereplésből.

Nyolc órától aztán egyre többen gyülekeztek az Artus színházterme előtt, ami erre az estére kocsmává alakult, és teljesen meg is telt. Aki már járt ott, az tudja, de aki még nem, az ne egy hagyományos színháztermet, hanem egy méretes gyárcsarnokot képzeljen el, amelyet most úgy rendeztek be, hogy elöl kaptak helyet a zenészek, a hátsó, lépcsős részt többnyire a Soharóza énekesei foglalták el, a kettő között asztalok, székek, nagyon sok ember, közöttük elszórva pedig három kisebb dobogó. A Kérész Művek ünnepi kiadása következett. A Kérész Művek nem ünnepi kivitelben is egyestés műfaj, most azonban abban is különleges volt, hogy több régi Artus-tag is visszatért, hogy az aznap reggeltől estig tartó ötlet- és próbafolyam eredményét megmutathassák.

kapunyt1

Mindjárt az első, amit a terembe lépő megláthatott, egy embercsiga volt, Méhes Csaba személyében, aki két, orvosi csipesznek látszó tárggyal ügyködött egy homokkal beterített terepasztalon. Mindezt egy kivetítőn is nyomon követhettük: az építkezés és lebontás, a folyamatos újrakezdés, új formákkal kísérletezés képei többször is felbukkantak az este során, keretévé és emblematikus képévé váltak ennek az ünnepi Kérész-performansznak. Amelyben a könnyedebb és sokatmondóbb jelenetek váltogatták egymást. A legviccesebb a baba-fürdőmedencében lefolytatott, életre-halálra szóló cápaharc volt, amit úgy kell elképzelni, hogy a kis, kerek fürdőmedence átmérőjénél kétszer nagyobb, vigyorgó, felfújt játékcápával vívott szegény megtámadott Mózes Zoltán, de olyan vehemenciával, mintha éles helyzetben, az óceánban az életéért küzdene. Egészen másfajta drámát, egy kapcsolat elcsúszását és az egymást megértés csődjét sűrítette egy mondatba és néhány pohár vízbe Debreczeni Márton és Ferencz Krisztina. Tana-Kovács Ágnes modernkori rőzsehordó asszonyként szórta szét nem-kincseit, felegyenesedve és mindössze két könyvet megtartva a vállát görbítő súlyból. Nagy sikert aratott a távolsági fogmosás: a terem egyik felében súroltak, a másikban a soharózások gargalizáltak, köptek, és addig mosták a szájukat, amíg népdal nem jött belőle. Láthattunk költői kémiai kísérletet is pipettára és színkavalkádra Mándy Ildikótól.

A szervezők komolyan vették ígéretüket, hogy itt a nézőket legalább annyira ünneplik, mint az alkotókat. Kaptunk mini marcipántortát gyertyával, személyes üzenettel és azzal a kedves felszólítással, hogy mielőtt elfújjuk, kívánjunk valamit. A soharózások megölelgettek bennünket, aztán a fináléban Bakó Tamás ugrálni kezdett, mondván, hogy van még nyolc perc, és az utolsó háromra mi is csatlakozzunk. És úgy lett, három percig vagy kétszáz (számbecslésben nem vagyok jó, úgyhogy más tippeket is elfogadok) ember ugrált önfeledten, aztán jött még egy nagy közös kiáltás, amibe ki-ki a saját kedvenc artusos előadásának címét adhatta bele – ha eszébe jutott a cím, de ha nem, arra is volt kérészéletű megoldás. (Persze, nem jutott eszembe, bár nem értem, hogy nem jutott eszembe, úgyhogy: Ulysses nappalija!)

De még ezzel sem volt vége, következett a torta és utána Zuboly-koncert a Fonóban. Azt már sajnos nem tudtam megvárni, de ünnep volt addig is, nézők és alkotók közös ünnepe.

Kapunyitási pánik – avagy a 20 éves Fonó és a 30 éves Artus közös születésnapi bulija

A Kérész Művek szereplői: Bakó Tamás, Debreczeni Márton, Ferencz Krisztina, Mándy Ildikó, Méhes Csaba, Mózes Zoltán, Nagy Fruzsina, Tana-Kovács Ágnes, Zsalakovics Anikó, Virág Melinda. Zene: Soharóza.

Az Artus Stúdió és a Fonó Budai Zeneház területén, 2015. szeptember 12-én.