Kortárs tánc, Balett, Néptánc

Krisztus Hungaricus

Kutszegi Csaba kritikája a Szegedi Kortárs Balett Homo Hungaricus című budapesti bemutatójáról

lead_80_szegedA Homo Hungaricus budapesti bemutatóját is megelőzte olyan hírverés, hogy J. T. most aztán (a Homo Ludens egykori sikerének a farvizén evezgetve) visszatér a néptáncos kaptafához, lesz itt hejderutyutyu, magyar Flatley, röhögtető-ríkató történelmi blődli négy képben meg miegymás.

Kutszegi Csaba kritikája a Szegedi Kortárs Balett Homo Hungaricus című budapesti bemutatójáról

A Homo Hungaricus budapesti bemutatóját is megelőzte olyan hírverés, hogy J. T. most aztán (a Homo Ludens egykori sikerének a farvizén evezgetve) visszatér a néptáncos kaptafához, lesz itt hejderutyutyu, magyar Flatley, röhögtető-ríkató történelmi blődli négy képben meg miegymás.

 

_MG_5169_400

 

A Juronicsra rákenték – na, nem a századok, legfeljebb a közelmúlt évei –, hogy populáris koreográfiákat készít. Nem érzem tisztemnek, hogy lemossam róla a gyalázatot, legfőképp azért nem, mert nem tartom gyalázatosnak, ha egy koreográfus populáris előadásokat (is) készít. Igazából még azt sem, ha csak olyanokat készít. Pláne manapság, amikor nyugat-európai gondolkodók kezdenek rájönni, hogy az értelmiség évtizedekkel ezelőtt cserbenhagyta a széles, nem magasan iskolázott néprétegeket azzal az ócska, Pilátusként saját kezet mosó feltételezéssel, hogy a viszonylagos jólét majd automatikusan elvezet a magasabb kulturális szint felé (lásd: Védőbeszéd a populizmus mellett, ÉS, 2010. január 15.). De ne menjünk ilyen messzire! A mi kis táncéletünkben a kérdés „csak” úgy merül fel, hogy Juronics Tamás vajon intellektuális csemegét és/vagy esztétikai (újra)értelmezést kínálgató, „komoly” opusokat létre hozó alkotó-e, vagy pedig könnyen learatható, gyors „művészi” és anyagi sikerre törekvő szórakoztatóipari jelenség. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a két állítás közül melyik az igaz. „Vagy ez, vagy az” alapon nem is lehet eldönteni a kérdést, jelenleg csak az a biztos, hogy én már néha kiütést kapok a májbajos (ál)értelmiségi fanyalgástól: jaj, a Juronics csak a trendi divat szolgálója, teátrálisan populáris, miközben populárisan teátrális és így tovább.

 

_MG_5680_400

 

A Homo Hungaricus budapesti bemutatóját is megelőzte olyan hírverés, hogy J. T. most aztán (a Homo Ludens egykori sikerének a farvizén evezgetve) visszatér a néptáncos kaptafához, lesz itt hejderutyutyu, magyar Flatley, röhögtető-ríkató történelmi blődli négy képben meg miegymás. Megjegyzem: az előzetes intellektuális vakarózáshoz (legalábbis a viszketegség növekedéséhez) valamelyest hozzájárult a szegedi együttes foltokban ügyetlen saját píárja is. Ezért is alakult úgy, hogy jómagam is arra készültem: bokrétás-legényes, sűrű-ritkás (tánc)történelmi csapáso(ló)kat kell majd elszenvednem az előadáson. De csalódtam. Hogy igazán kellemesen-e – ezt még azóta nem sikerült eldöntenem.

Egy biztos: a Homo Hungaricus nem gagyi. Sőt: invenciózus, míves munka. Ha részleteinek minőségét vizsgálgatom, nehezen értem meg, hogy az egésze miért nem üt. Mert igazából (nem törődve azzal, hogy populáris-e az elvárásom) ez a legnagyobb bajom vele: nem érint meg, nem hengerel le, dacára annak, hogy szórakoztat, és néha még gondolkodásra is késztet. Talán a populárisnál intellektuálisabb, az intellektuálisnál meg populárisabb? A sztorija például kicsit sem mondható intellektuálisnak, de rejtezkedik mögötte egy kis szürke állományt borzolgató csavar: tudniillik az álnaiv történet az autentikus néptáncműsorok színpadi szüzséire reflektál ironikusan.

 

_MG_5827_400

 

Rusztikus is a színpadon mindenki. Az Apa (Tarnavölgyi Zoltán) baltával, kaszával járogat, pálinkát húzogat, lopóból bort tölt, az Anya (Markovics Ágnes) fejkendős nénike. A három fekete asszony (Tóth Andrea, Zsadon Flóra, Fehér Laura) mint három Vörös Rébék púpos háttal furtonfurt kárörvend. Az elküldött szerelmes (Csetényi Vencel) katonának vonul be, elhagyott szerelme, a későbbi Menyasszony (Hajszán Kitti) bús kesergőben siratja. Szerepelnek még csendőrré-karhatalmistává gonoszuló legények (Finta Gábor, Haller János), bevonult szerelmes csaját lenyúló barát (Czár Gergely), izgatóan csábtáncoló Cigánylány (Szarvas Krisztina). A talpalávalót hegedűs-bőgős-dudás népi banda húzza Ivánovics Tünde gyönyörű szólóénekével, és valamennyi említett szereplő diszkréten modernizált népviseletben ropja a… Hogy mit is? Hát a Juronicsra oly jellemző lendületes-gurulós-brutális-kontaktos kortárs táncot.

 

_MG_5020_400
Fotók: Pintér Leo

 

A Homo Hungaricus alapötlete ez: helyenként igényesen felbomló, de végig tiszta forrásból merítő népzenére „piszkos táncot” (dirty dance-t) tolnak a kortársbalett-táncosok. És a dolog működik: a virtustáncok zenei dinamikája adekvát a mai táncnyelven összecsapó férfiak mozgásával, az ének finom hajlításai lírai mozdulatokban tükröződnek a koreográfiában, sőt a páros forgatós motívuma a partner brutális földön tekerésében-rángatásában is – átértelmeződve – megőrződik (így udvarol-erőszakol például a barát a Menyasszonynak).

Egyes figurák szimbolikus többletjelentést kapnak, általuk szélesül történelmivé a tipikus népmesei bús magyar sors. A karhatalmisták vörös színű „absztrakt” karszalagot hordanak, az élükre álló otthon maradó barát Czár Gergely alakításában amolyan hitlerista-szálasista-sztalinista-rákosista főszemét, már első lírai, önmarcangoló szólójából kiolvasható: a zenei mellett a belső harmóniája is valamiért felbomlóban van. A hatalmi pozíció biztonságában találja meg igazi énjét, az ócska kis hétköznapi fasisztát, aki az eltávolított vetélytárs kedvesét erőszakkal elveszi. Czár, aki a Csipkerózsikában bájosan idióta herceg volt, hitelesen hozza az összetett figurát. A karpaszományos pribékek, Finta és Haller rettenetes clownok, kitűnően mozognak és parádésan alakítanak, mert az agresszív akcióikat is némi önirónia színezi. A szereplők közül még feltétlenül említést érdemel a végig nagyszerű Hajszán Kitti és Szarvas Krisztina, és megjegyzendő, hogy Palman Kitti még az egyik testvér pasztellszínű szerepében is képes fel-felragyogni.

Show felé kacsingató szórakoztatóművész a kvázi folklorista előadás végére minden bizonnyal látványos finálét rittyentett volna. Juronics ehelyett kegyetlen véget festett: az eldobott, kitaszított Menyasszony vérben-mocsokban szüli meg erőszakban fogant gyermekét, a kisdednek a díszletfalat képező szalmabálákból jászolbölcsőt építenek, amely körül dicshimnuszt mormolva ünneplik a Megváltó megszületését. Magyar sorsban magyar bűnök után ilyen a magyar megváltás: kisstílű, reménytelen, hazug és igen kevéssé szórakoztató.

 

 

Homo Hungaricus (Szegedi Kortárs Balett)

Jelmez: Molnár Zsuzsa. Fény: Stadler Ferenc. Konzultáns: Bodolay Géza. Koreográfia: Juronics Tamás és a társulat. Látvány, rendezés: Juronics Tamás.

Szereplők: Tarnavölgyi Zoltán, Markovics Ágnes, Tóth Andrea, Zsadon Flóra, Fehér Laura, Palman Kitti, Horváth M. Gergő, Csetényi Vencel, Czár Gergely, Hajszán Kitti, Finta Gábor, Haller János, Szarvas Krisztina. Közreműködik: Patyi Zoltán, Lipták Dániel, Nagy Gábor, Králik Gusztáv (zenekar), Ivánovics Tünde (ének).

Nemzeti Táncszínház, 2010. január 30.