Kortárs tánc

Szabadság, szerelem

Legáth Zsolt kritikája a Revolutionról

lead_szabNézőtéri forradalommal veszi kezdetét a Charnock-féle Revolution a Trafóban. No, nem a fizikai színház fenegyereke verte ki a biztosítékot a pesti közönségnél, erre a művészi értelemben egyátalán nem forradalmi előadás semmi okot nem ad, csupán a nézőteret ellepő tános-színészek fütyülik ki színpadon maradt társukat.

Legáth Zsolt kritikája a Revolutionról

Nézőtéri forradalommal veszi kezdetét a Charnock-féle Revolution a Trafóban. No, nem a fizikai színház fenegyereke verte ki a biztosítékot a pesti közönségnél, erre a művészi értelemben egyátalán nem forradalmi előadás semmi okot nem ad, csupán a nézőteret ellepő tános-színészek fütyülik ki színpadon maradt társukat.

 

Nigel Charnock „totális színháznak” is titulált munkáiban – amelyek között a táncszínházi előadások mellett találunk performance-t, táncfilmet, de még a Pet Shop Boys média-megjelenéseinek megtervezését is – a mozgást, a zenét, a szöveget és a táncot ötvözi.

Merítsen bár a legkülönfélébb médiumokból műfajokon átívelő előadásaiban, az igényes vizualitás, legalábbis a Trafóban a Forte Társulattal közösen létrehozott Revolution című produkciójában, nem része kelléktárának. Ezért meglepő a végig szinte sötétkamrában játszódó előadás szereplése a Képek Ideje – Temps d’Image Fesztiválon, amely hitvallása szerint különleges vizuális megoldásokkal, mozgókép és előadóművészet interakciójával kísérletező produkciók szemléje. Bár pár másodperc erejéig a falra vetítenek, valamint a fekete és szürke alaptónus mellett visszafogottan használt piros és fehér színek letisztult képet adnak a forradalmak lángját is megidéző, szárazjégtől sejtelmes játéktérnek, de mindez inkább egyhangú, semmint különleges, s távol áll az újító, kísérletező szellemtől.

 

285840_1
fotók: Puskel Zsolt | port.hu

 

Az előadást állítólag a magyar történelem és általában a forradalmak szelleme inspirálta. Van is magyar népdal és néptáncmotívum, nemzeti lobogóval előadott ritmikus gimnasztika, nemzeti himnuszunk remixelt eljátszása, szóval minden, amitől echte ungarisch lesz a produkció. Ezen erőteljes, magyaros ízek ellenére, és függetlenül minden konkrét magyar vagy világtörténelmi utalástól (a nézőtérre szórt tízmillió pengős bankjegyek szerepét nem tudom értelmezni) az előadás a Charnocknál visszatérő szerelem-szex-halál – kontextus nélküli – motívumaira épül, a történelmi adalékok csak lazán fityegnek az előadáson.

Nézőtéri forradalommal veszi kezdetét az este. No, nem a fizikai színház fenegyereke verte ki a biztosítékot a pesti közönségnél. Erre a feszes ritmusú, ámde művészi értelemben egyáltalán nem forradalmi előadás semmi okot nem ad, csupán a nézőteret ellepő tános-színészek fütyülik ki színpadon maradt társukat. A forradalmi hevület ezzel lényegében le is zárul, és a szerelem = forradalom romatikus toposza mentén átadja helyét az olykor a szereplők önvallomásaikét is ható szerelmi/szexuális/párkapcsolati frusztráció jól ismert és kevés újat, szellemeset tartogató kibeszélésének. Sorjáznak a „miért dugtál félre” felütésű civakodások, amelyekben a sokszínú társulat eredetileg táncos képzettségű tagjai is jól teljesítenek (például Juhász Kata). Igaz, kihívást csak beszédtechnikai értelemben jelenthetnek nekik ezek a jelenetek, hiszen a hiteles megformálás érdekében a munkahelyi hajtásban és a gyereknevelésben elfáradt párok sztereotípiáinál nem kell mélyebbre ásniuk magukban. Üde színfolt Barbie és Ken találkozása, akiket fejüket lecsuklyázva megkínoznak, hogy aztán a szerelemről szőtt ködös álmaikból a megkínzatás hatására kijózanodva találjanak ismét egymásra. Eképp a forradalmi hevületet lehűtő megtorlás Charnock szinpadán a szerelmi képzelgések kijózanodásával analóg.

 

285837_1

 

Az téma megfogalmazásának emelkedettebb, stiláris rétegét képviselik a Radnóti Miklóstól és József Attilától vett versek, amelyek sokat idézett sorai („Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem”, illetve: „Ölnek, ha nem ölelnek – a harctér nászi ágy”.) tovább látszanak árnyalni a halál – szerelem tematikát, amelyből Charnok színpadán inkább csak a szerelem látható. Azonban csak a versek emblematikus mondatait harsogják, hetyke elhadarásuk sikerületlen.

Egy-egy mono- illetve dialógot némi szinkronitáshiánnyal terhes közös tánc követ békebeli slágerektől Marilyn Manson-számig terjedő dalokra, amelyekben a pontatlanságok ellenére egységes (tánc)együttes benyomásását kelti a Forte csapata, de alapvetően továbbra is egyhelyben toporgunk a szerelemi civakodások témájában. A zárlat a színpadot fehér lepedővel beborító, arra vörös rózsákat szóró, egymást ölelgető giccsbe torkollik, amit a záróakkordok morajlása által jelzett Halál kívánna ellenpontozni.

Charnock szerelem és forradalom sztereotipikus azonosításán és a jelenségek felszínén nem jut feljebb. Forradalma takaréklángon ég, mókázik, mintha inkább valamifajta rossz közérzetből szabadulna. Ugyanakkor feszes tempót diktál, amit a résztvevők elismerésre méltóan teljesítenek, előadását megnézni kellemes szórakozás lehet. Csak semmi forradalmi.

 

Nigel Charnock: Revolution (Forte Társulat – Sín)

Díszlet: Nigel CHARNOCK. Jelmez: JURISTOVSZKY Sosa. Fény: PAYER Ferenc. Hang: GERGELY Attila. Videó: SZTOJÁNOVITS Andrea. Rendező-koreográfus: Nigel CHARNOCK.

Szereplők: ANDRÁSSY Máté, ARANY Virág, BLASKÓ Borbála, GRECSÓ Zoltán, JUHÁSZ Kata, KÁDAS József, KRISZTIK Csaba, SIMKÓ Beatrix, SIPOS Vera, ÚJVÁRI Milán.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2011. február 18.