Hírek

Mozgásszínház

Nylon Falanszter

Augusztus 31-én különleges bemutatóra készül a Nylon Group az Akváriumban. Eke Angéla és Márkus Sándor gigantikus nylon alakzatai ezúttal Gergye Krisztián rendezésében kerülnek színpadra… 

Falanszter című előadásukban a teremtés, fejlődés, túlélés témaköreit járják körbe. Az előadás különlegessége, hogy a nézők csupán egyszeri alkalommal, a bemutató napján, augusztus 31-én 20:00-kor láthatják a produkciót.

falanszter nylon

A Nylon Group 2012-ben alakult felnőtt-bábszínházi formáció, akik a bábszínház új irányzatainak kísérleteit nemcsak belföldön, hanem nemzetközi szinten, több kontinensen is bemutatták már. A társulást Belgiumban Young Talent-díjjal, 2016-ban Eke Angélát pedig Junior Prima-díjjal tüntették ki.

A Nylon Group – azaz Eke Angéla és Márkus Sándor – teljesen új bábtechnikát hozott létre. Ennek a technikának a középpontjában a konkrét elemmé preparált nylon áll, amit levegővel fújnak fel, és egyfajta „fordított marionett” technikával, zsinórokat használva, belülről ők maguk mozgatnak.

Missziójuk, hogy bebizonyítsák, a báb műfaj ma is képes a megújulásra, és ugyanolyan érvényes hangon tud megszólalni, mint bármelyik másik előadóművészeti műfaj. Elsősorban kísérleti felnőtt-bábelőadások létrehozásán dolgoznak a cselekményszínház és az interaktivitás színházi formanyelvének határainak keresésével, belevonva a bábműfaj progresszív irányait, art-gasztronómiát, élményszínházat, mindezt színházi eszközökkel és dramaturgiával szabályozva, egyedi atmoszférateremtő zenei kísérletekkel fűszerezve.

Az elmúlt években a Nylon Group performanszait és egész estés előadásait a két alapító, Eke Angéla és Márkus Sándor rendezte és játszotta is. A most bemutatásra kerülő Falanszter előadás az első alkalom, hogy rendezőként egy valóban külső szemet kértek fel Gergye Krisztián személyében. Gergye közismert az interdiszciplináris alkotásairól, ahogyan a tánc, a színház és az utóbbi években egyre erőteljesebben a bábszínház eszközeivel egyszerre fogalmazó produkciókat hoz létre.

A Falanszter Madách örökérvényű művének ihletéséből született, ám a kezdő gondolattól a kísérletezés messzire vitte az alkotókat. Az atmoszférikus zenei világot Puskás Dániel álmodta az előadáshoz. A Falanszter nylon „bábja” a társulat eddigi leghatalmasabb alkotása. A több méter hosszú és két méter magas alkotásban a kint és bent világát, a határok keresését fogalmazza meg a két színész.

A teremtés önmagában elegendő-e az új létrejöttéhez? Mi magunk Istenek vagyunk-e? Tudjuk-e, akarjuk-e befolyásolni a teremtést?  Meddig vagyunk képesek a túlélésre, ha fejlődésünket külső erők manipulálják? És az anyag, amelyben növekszünk, vajon mikor hal meg? A Nylon Group ezekre a kérdésekre keresi szótlan megfejtését legújabb előadásában, melynek szereplői az eddigi legnagyobb nylon báb teremtése közben válnak önmaguk áldozatává.

A Falanszterben az alkotók az óriás, felfújt, belülről mozgatott elemek és az erre ható vizuális művészet interakcióját használják formanyelvként. Mikroszkóp alatt állva, kettős szemszögből élik meg az eseményeket, miközben teremtőkből teremtettekké, túlélőkből újrakezdőkké válnak.

A nézők pedig a résztvevők perspektívájából követhetik a kísérlet történéseit augusztus 31-én este 8-kor az Akváriumban.  A produkció ebben a formában, ebben a térben egyetlen alkalommal kerül a közönség elé.

Különleges, egyszeri alkalom lesz a Nylon Group új bemutatója, mely a KUNSZT Alapítvány és a Manna segítségével, a Végtelen Tér Színház támogatásával jött létre.

muti

NYLON Group: FALANSZTER

látvány-báb-színház

Előadók: Eke Angéla & Márkus Sándor

Báb kivitelezők: Korpusz Paula, Karalyos Gábor

Asszisztens: Fazekas Anna

Zene: Puskás Dániel

Produkciós menedzser: Erdélyi Adrienn

Rendező: Gergye Krisztián

 

Bemutató: 2017.08.31. 20:00 – Akvárium