Interjú

Kortárs tánc

„Itthon nincsen tér… de én szeretek itthon lenni”

Beszélgetés Hód Adrienn-nel -

…sok kultúrában a tánc finoman szólva morálisan nincsen rendben, sőt, bizonyos helyeken és esetekben egyenesen bestialitásnak számít.

Messze legjobban díjazott koreográfusunkkal a hazai és külföldi lehetőségek mellett arról is beszélgettünk, milyen gondolatokkal vág bele egy-egy munkájába. Hód Adrienn több mint húsz éve van a koreográfusi pályán, és lassan tíz éve az egyik legizgalmasabb hazai kortárstánc alkotónk. Sunday című munkáját holnap este, a brémaiakkal közös, Coexist című darabját november 7-én és 8-án láthatjuk a Trafóban. A Délibábot pedig október 25-én és 26-án tűzi műsorra a MU Színház.

hód portréHód Adrienn / A fotó forrása: trafo.hu

Ambivalens érzéseim voltak a tavaly bemutatott Sunday kapcsán. Az első, szöveges rész nagyon tetszett, de az ezután következőkkel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Milyen kérdések és gondolatok foglalkoztattak az előadásban?

Akkoriban nagyon érdekelt, hogy egyáltalán mire lehet használni a táncot mint formát. Az is foglalkoztatott, mit jelent táncosnak lenni, beleértve a sérelmeket is, amelyek a szakma, a nézők vagy éppen a család felől érkeznek. Mi a viszony a koreográfus és a táncos között egy kreációban? Ezen belül az akkoriban a közbeszédben hangsúlyos MeToo-jelenségre és -kérdéskörre is reflektáltunk: mennyire van kiszolgáltatva egy előadó, mikor van az ő kezében az irányítás, mikor a koreográfuséban, és mikor a nézőében?

Az is érdekelt, hogy sok kultúrában a tánc finoman szólva morálisan nincsen rendben, sőt, bizonyos helyeken és esetekben egyenesen bestialitásnak számít. Tóvay Péterrel a görögöktől kezdve, végigmentünk a történelmen, hogy az adott civilizációknak mi volt a baja a tánccal. Illetve, mit jelent az adott kultúrában az a tánc, ami az európai ember számára visszás vagy éppen irritáló. Ezekhez jött Gryllus Ábris zenéje, ami számomra úgy dinamikus sodrású, hogy közben kiszipolyozza a lelket. Mindezek mellett csontig le akartam filézni ezeket a figurákat, ahol a látvány már nem feltétlenül kellemes.

hodworks sunday2Sunday / Fotó: Mónus Márton

Többszörösen díjazott, elismert koreográfus vagy Magyarországon. Ez jelent valamiféle könnyebbséget támogatásokhoz és lehetőségekhez jutni?

Semmivel sem támogatnak jobban, mint bárki mást, sőt. Egy-egy produkcióra kevesebb pénzt kapok, mint egy IZP-s (IZP: Imre Zoltán Program – a szerk. megj.) koreográfus, a működési támogatásunkat pedig idén 14 millióról 13 millióra csökkentették, miközben a duplájára lenne szükségünk a nyugodt(abb) munkához.

Milyen lehetőségeid vannak külföldön? Egyáltalán, hogyan juthat valaki külföldön lehetőségekhez?

Általános szabály nincsen, de az biztos, hogy ki kell mozdulni, mert itthon nincsen tér. Az együttesnek 2011 óta mindig volt külföldi értékesítője. Próbálunk networköt építeni, de abba még több energiát, időt és pénzt kellene beletenni, így a nyitás számunkra javarészt személyes meghívásokon keresztül történik. Évente nagyságrendileg 15-30 előadást játszunk külföldön a Hodworks-repertoárból. Most Németország felé van egy jól működő szál, ahol több kőszínházon belül is működik kortárstánc-társulat. A brémai társulatvezetők látták a Grace-t a színházukban rendezett fesztiválon, ami után meghívtak engem és néhány alkotótársamat, hogy csináljunk egy előadást velük együtt. Ez lett a Coexist, amit eddig körülbelül tizenötször játszottak, és amelynek hatására jövőre újabb produkciót is fogunk közösen készíteni.

Emellett tavasszal tanítottam a S.E.A.D.-ben (kortárstánc akadémia Salzburgban – a szerk.), ahová most visszahívtak egy rövidebb koreográfusi munkára (a Bodhi Projectbe), és folyamatosan nyílnak meg újabb vonalak, most éppen Berlinben és Londonban, ahol a workshop-adáson van a hangsúly. A tavalyi nagy német táncbörze, a düsseldorfi Tanzmesse számunkra nem indult túl biztatóan: mivel Kína volt a fő támogató, zömében ázsiai művészek nézték az előadásokat, és alig voltak jelen programszervezők. Ráadásul oda mindenkinek saját költségen kell kimennie, a rendezők ugyanis csupán egy üres színpadot biztosítanak. Így miután elköltöttünk körülbelül egymillió forintot, eleinte meglehetősen nyomott volt a hangulatunk. Végül azonban úgy tűnik, csak született ott is egy lehetőség: jelen állás szerint Hongkongban bemutatjuk a Szólókat, workshopot tartok, és egy előadást is csinálunk öt táncossal.

hodworks sundaySunday / Fotó: Mónus Márton

Milyen volt az a bizonyos brémai munka, aminek az eredményét novemberben a Trafóban is láthatjuk?

Annak kifejezetten örültem, hogy vihettem magammal alkotótársakat, ugyanis nem nagyon szeretek alkalmazott koreográfusként egyedül menni bárhová is. Egyrészt szeretek azzal a teammel dolgozni, akikkel már régóta együtt vagyunk, másrészt látom a fejlődést, és folyamatosan követem a nézői reakciókat: az egész dolog együtt érik. Amikor ott kell hagynom egy előadást, olyan, mintha megfőznék egy levest, de azt már nem láthatom, mennyire ízlik a vendégeknek.

Milyen előzetes elképzelésekkel érkeztél Brémába?

Mivel meg akartam őket ismerni, a munkát megelőzte egy workshop a több különböző országból érkezett társulattal. Akkor még az a kérdés foglalkoztatott, mi hozza és tartja Brémában ezeket a sokfelől származó embereket. A Coexist cím is erre utal. Később az kezdett el érdekelni, mi az, amit a nézők nem szeretnek a kortárstáncban, és hogyan változik ezeknek a „nem szeretem” eszközöknek a megítélése, ha egy táncos úgy használja, hogy a darabon belül valakinek, például az apjának ajánlja azokat. Az elindulás-leállás, illetve a mozgás hiányának jelensége is izgatott, nem véletlen, hogy eltelik egy óra, mire elkezdenek táncolni. Kortárstáncként pusztán az ezt követő mozgásos rész is megállná a helyét, de úgy éreztem, sok mindent le kell hántani és le kell rakni, hogy a táncosok fizikálisan is meg tudjanak indulni. A hatalmi játszmák természete is foglalkoztatott, ki kit mozgat, manipulál, ki kit helyez be szituációkba, érzetekbe, és ha engem helyeznek bele, hogyan tudom azt megtartani, és mit érzek közben.

Végül visszatérve a hazai helyzethez, mi az, ami téged megtart ebben a „szűk térben”?

Itthon vannak a próbák, illetve itt jobban meg lehet élni abból a pénzből, amit bárhol is keresel. De a fő ok, hogy szeretek itthon lenni (nevet).

Az interjút Török Ákos készítette.

 

  1. október 22-én, 18:45-kor, a Sunday előadása előtt Hód Adrienn bemelegítő (ráhangoló) foglalkozást tart az érdeklődőknek. A különleges eseményre a belépés ingyenes, csak regisztrálni kell az alábbi oldalon: https://trafo.hu/programok/bemelegito_rahangolo_foglalkozas_hodworks_sunday_cimu_eloadasahoz