Interjú

Néptánc

Romantikus-kortárs Erdély

tánc kritika erdély leadBeszélgetés Mihályi Gáborral

December 11-én különleges előadás lesz látható a Hagyományok Házában: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes bemutatja az Erdély – menyegző című műsorát, melynek rendező-koreográfusa Mihályi Gábor. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét – az előadás erdélyi premiere kapcsán – egyéb kérdésekről is faggattuk.

- Néptánc-koreográfusok nem túl gyakran koreografálnak külföldön. Hányadik külföldi munkád az Erdély – menyegző?


tánc kritika mihalyigabor-interju- A néptánc bizony nem egyetemes műfaj, nem kapunk rendszeresen meghívásokat a világ különböző pontjaira. Jellemzőbb, hogy határon túli magyarlakta területekre hívnak minket, én is koreografáltam már Szabadkán. De készítettem előadást az Egyesült Államokban is: Salt Lake Cityben tanítottam egyetemen, és aközben koreografáltam egy ottani együttesnek. Ez a mostani munkám hab a tortán: Erdélyben koreografálhattam egy hivatásos együttesnek.

- Pontosabban: Erdélyben koreografáltál erdélyi együttesnek Erdélyről. Érdekli az ottani magyarokat, hogy mi innen hogyan látjuk Erdélyt?

- Nem szeretném, ha udvariatlannak tetszene, de nem az érdekelt, hogy ők mit szeretnének látni, hanem inkább az, hogy én mit szeretnék mondani. Az én létemnek, gondolkodásmódomnak egy döntő része évtizedek óta ehhez a hagyományhoz, az erdélyi táncokhoz, szokásokhoz, az erdélyiséghez kötődik, ezen keresztül a magyarsághoz, így nem volt kétséges, hogy Erdélyt választom témául, bár kétségtelen: az Erdély-kép nehéz kérdés, Magyarországról nézve és helyben is. Annyiféle gondolat, elképzelés, sztereotípia merülhet fel a téma kapcsán, de a magamét – akár konfliktusok árán – utólag is vállalom.

- Milyen sztereotípiákra gondolsz?

- Vannak romantikus, vagy „álromantikus", múltra támaszkodó elképzelések, vannak jelen vagy közelmúlt aktuális kérdéseire utaló gondolatok... Én olyan – mindezektől megtisztított – képet akartam megjeleníteni a színpadon, amelyben az egyetemes magyarság kultúrája, művészete, tudománya szempontjából meghatározó kérdéseket emelünk ki. Ez persze csak szubjektív lehet, hiszen egy hatalmas, sokszínű terület ezer éves történelméről van szó, hogyan is tudhatnék erről mindenki számára igaz, elfogadható válaszokat adni. De amit megfogalmaztam, a sokszor gyötrődve létrehozott próbálkozásaimat vállalom, még akkor is, ha lesznek kritikus hangok. Amikor igent mondtam a feladatra, arra gondoltam, hogy mindazt, amit erről a világról megtudtam, megéreztem, ami kora ifjúságom óta fontos szereppel bírt az identitásom kialakulásában, azt egyszer valahogy meg kell fogalmaznom, nyilvánosságra kell hoznom.

tánc kritika erdély9

- Sikerült a vállalkozásod? Megfogalmaztad a saját Erdély-képedet?

- Igen, de ez nem az egyedüli érdemem, ehhez kellettek a barátaim, alkotótársaim. Nem véletlenül választottam erdélyi társakat. Számtalanszor mondtam nekik: kontrolláljatok! Hiszen ez a műsor elsősorban Erdélybe készült. Öt sepsiszentgyörgyi előadás után azt gondolom, hogy azokhoz, akik fogékonyak az én művészetemre, az üzenetek döntő többsége elért.

- December 11-én, pénteken az előadás látható lesz Budapesten is, a Hagyományok Házában a Háromszék Táncegyüttes vendégszereplésén. Ezt a budapesti fellépést már a bemutató előtt tervbe vettétek?

- A Hagyományok Házának feladata a határon túli magyar táncegyüttesek meghívása. Amikor a szervezők ezt a vendégszereplést beütemezték, természetesen tudták, kik készítik az előadást. És most nem csak magamra gondolok, hanem például Kelemen Lászlóra is, aki a darab zeneszerzője. De nem ez volt a döntő szempont, hanem a Hagyományok Házának az alapvető szándéka, a régi gyakorlata: az a küldetése, hogy a határon túli előadásokat befogadja.

tánc kritika erdély1

- Van benned izgalom, esetleg félsz a budapesti megmérettetés miatt?

- Miért lenne? Sepsiszentgyörgyön két előadást is láttam, és azt tapasztaltam, hogy ott be tudják fogadni a színházi elképzeléseinket. Márpedig az a kisváros a színházi és táncpalettán előkelő helyet foglal el, ne feledjük el, hogy ott található a Bocsárdi László nevével fémjelezhető Tamási Áron Színház és az M Studio is. Ha az előadás ott megállta a helyét, mitől félnénk Budapesten? De hallottam, hogy azóta Szászrégenben és Marosvásárhelyen is sikerrel léptek fel. Majd most megmutatkozunk Budapesten is – éles karmok, vagy éppen simító kezek között.

- Milyenek a sepsiszentgyörgyi néptáncosok? El tudom képzelni, hogy például hagyományőrzés tekintetében van mit tanulni tőlük, miközben azt gondolom, hogy a műfajban az Állami Népi Együttes táncosainál a világon sehol sem találhatni jobbakat.

- Az a helyzet, hogy Erdélyben is jó negyven éve a fő kérdés az: táncszínház vagy autentikus néptánc? Ezt az antagonisztikusnak beállított ellentétet nekem minden bizonnyal már az egész életemen át kell cipelnem, miközben a szembeállítást ostobaságnak gondolom. A jobbító szándék vélt lehetősége kényszerít sokunkat arra, hogy újra és újra értelmetlen vitákat folytassunk erről. Ez Erdélyben is kínzó kérdés. És ezzel szorosan összefügg a táncosképzés. Romániában a magyar néptánc-kultúra mögött nincsen, vagy csak egészen minimálisan létezik államilag támogatott-garantált hivatásos képzési rendszer, és alig működik az amatőr néptánc-mozgalom háttérbázisa is (miközben például Magyarországon a néptáncban is van színvonalas hivatásostáncos-képzés, és az amatőr együttesek is igen jó táncosutánpótlást biztosítanak a profi együttesek számára). Koreográfusként nem könnyű helyzetbe csöppentem, persze alapvetően tisztában voltam a lehetőségekkel, de még így is értek meglepetések.

tánc kritika erdély3

- Említenél néhányat?

- Ennek a bemutatónak az előkészületei februárban kezdődtek. Akkor már dolgoztam kint a tánckarral. Amikor nyáron újra mentem, kiderült: a tánckar harmada már nem ugyanaz.

- Elmentek? Lecserélődtek?

- Igen. Ennek legfőbb oka az, hogy olyan bérviszonyok között dolgoznak, hogy valóban el kell gondolkodniuk azon, érdemes-e, kell-e ilyen anyagiak mellett táncolni. Új emberek érkeztek, akiknek a képzettségük, tudásuk rendkívül heterogén képet mutatott. És azt gondolom, hogy ez nemcsak a Háromszék Táncegyüttes problémája, hanem ugyanez jellemző az összes hivatásos erdélyi táncegyüttesre. Vannak nagy tapasztalatú, kiváló táncosok, aztán ezt a szintet majdnem elérő, erre tendáló fiatalok és a harmadik csoportban pedig a megfelelő technikai és művészi szintet elérni nem tudó táncosok. Mindezek mellett a Háromszék együttesben olyan női tánckarral találkoztam, amelyik egységesen magas színvonalon tud megmutatkozni technikában, előadóművészetben, lelkiségben egyaránt, miközben a tagjai között vannak, akik húsz, és vannak, akik három éve táncolnak. A férfi tánckar sokkal heterogénabb, de végül fel tudtak nőni az általam elvárt mércéhez, illetve a lányok szintjéhez.

tánc kritika erdély4

- Minden szavadat elhiszem, de nem lehet, hogy koreográfusként te is nagyobb figyelmet szentelsz a hölgyeknek, következésképpen általában is sokkal jobb teljesítményt hozol ki belőlük? A Kárpát-medencei néptáncok többsége erősen férfiközpontú, de a te koreográfiáidban a nők mindig hangsúlyos szerepet kapnak, illetve – ha például a Hajnali Holdra gondolok – egyértelműen főszereplők.

- A férfi ügyek is érdekelnek persze, és remélem, lesz még alkalmam ezt bizonyítani – például egy Hajnali Hold típusú férfi műsorral –, de éppen a magyar néptáncok maszkulin jellege miatt is igyekeztem mindig a nőket kiemelni. Egyébként a táncokban a másodlagos szerepük csak látszólagos, tartalmi szempontból ugyanolyan fontosak, ha nem fontosabbak, mint a férfiak. Ugyanúgy, mint az életben, a szokásokban, az egész világ működésében, akár – princípiumként – a teremtésében. Ők az élet kezdete és vége, és ez a mai életünkre is igaz. Az Erdély – menyegzővel kapcsolatban pedig csak annyit: az egyik premier után megjelent kritikában azt olvastam, hogy az előadás érzelmileg legerősebb jelenete a leánybúcsú.

- Mennyi időt töltöttél el Sepsiszentgyörgyön?

- Többször jöttem-mentem, ha összeadom, talán egy hónapnyi időt dolgoztam kint. Tudtam előre, hogy így lesz, mert itthoni elfoglaltságaim miatt huzamosabb ideig nem tudok elszabadulni. Ezért nagyon fontos volt, kiket választok segítőimnek. Társkoreográfusnak Orza Calint, a kitűnő erdélyi magyar koreográfust kértem fel, előzetes egyeztetések után a koreográfiák körülbelül felét ő készítette el, és hosszabb ideig is tudott dolgozni az együttessel, az én általam beállított részeket is gyakoroltatta.

tánc kritika erdély6

- Az előadást még nem láthattam, de kritikát én is olvastam róla. A leírásokból arra következtetek, hogy a néptánc-népzene nyelvén egy sokrétű, sokszínű, helyenként kisrealista, de összességében szimbolikus, nagyformátumú történelmi Erdély-tablót vittél színpadra, amelynek jelképes kulcsfogalma a menyegző. Jól sejtem az alapgondolatot?

- Szó sincs arról, hogy az előadás kizárólag a néptánc és a népzene nyelvén szólna. Egyéb historikus és – idézőjelben – mai zene is felcsendül, nemcsak néptánc van benne, hanem vokális kórus, amely historikus énekeket és például Szilágyi Domokos-verseket is énekel, felhangzanak verbális szövegek is – Apor Pétertől Mikes Kelemenig. Háttérvetítés is segíti az értelmezést, hogy meg tudjunk felelni az átfogó Erdély-kép ígéretének. Nagy, bátor, talán öngyilkos vállalkozás ez, de nem volt kisebb a Naplegenda, a Labirintus vagy a Szarvasének sem...

- Tehát, és most visszautalok a beszélgetés elejére, nem autentikus néptáncot vittetek színre, hanem úgynevezett táncszínházi, sőt, kísérleti, kortárs előadást készítettetek...

- Mondok egy példát. Van benne egy hagyományos lánykérő rész, amelyet úgy vittünk színre, hogy Prezsmer Boglárkával, a dramaturggal írtunk hozzá egy leginkább Ionescóra emlékeztető abszurd jelenetet. Azt remélem, ezúttal is sikerült kilépnünk a konvencionális, ikonikus néptánc-klisékből, és így tágabban értelmeztük, univerzálisabbá tettük a jelenségeket.

- Az Erdély – menyegző előzményeiként említetted az Állami Népi Együttes közelmúltjának korszakos, szintetizáló nagyelőadásait. Ez azt is jelenti, hogy a korszerűségre törekvő irányvonal, szemlélet, amelyről most beszélünk, lényegében a MÁNE „hivatalos" irányvonala is?

- Nem tudnék tudathasadásos kettősségben dolgozni. Tehát nem tudok Sepsiszentgyörgyben valamilyen „odavaló másságot" koreografálni. Ezt az előadást simán befogadnám az Állami Népi Együttes műsorába. A folyamatos megújulásért vívott küzdelemben egyébként az utóbbi időben kicsit optimistább vagyok: a néptáncot körülvevő bigott ostobaság, a nagyon éles autentikus – táncszínházi ellentét mintha kicsit csitulni látszana. Ezt Magyarországra értem, Erdélyben bonyolultabb a kérdés. Egyébként az erdélyi hivatásos táncegyüttesek között a Háromszék a legnyitottabb e téren, ezért is mondtam igent a felkérésükre.

tánc kritika erdély7

- A beszélgetés vége felé megkérdezem: mik azok a leglényegesebb gondolatok, melyeket a magyar néptáncművészetről néhány mondatban megfogalmaznál?

- A mai magyar néptánc nem különbözhet a mai magyar színháztól, zenétől, költészettől, prózától... Mi, néptánc-koreográfusok nem különbözhetünk az íróktól, zeneszerzőktől, képzőművészektől, satöbbi, hisz ugyanaz a dolgunk. Ugyanolyan szabadsággal kell rendelkeznünk, hogy a ránk hagyományozódott értékeket a saját korunk, ízlésünk, látásmódunk szerint megtermékenyíthessük. Hogy mindaz, ami igaz volt régen, és igaz ma is, a jövőben is igaz lehessen – ez utóbbi úgy, hogy majd az akkor élők igazsága felülírhassa a miénket.

- És milyen a mai látásmódodnak megfelelő Erdély-képed?

- Az én romantikus Erdély-képem az idők során alapvetően nem változott meg. Ez nyilván a szakmám miatt van így, élénken élnek bennem fiatalkorom eseményei, amikor úttalan utakon a végtelenségig vándoroltunk, csak hogy meghallgassunk, megnézhessünk valakit, aki szívünk szerint énekelt, táncolt. Lehet, hogy ez hibám, de ez bennem nem fog megváltozni. De a saját romantikus Erdély-képemhez ugyanígy hozzátartoznak a Bólyaiak, Mikes Kelemen, Bethlen Gábor... Mindezek ellenére reménykedem abban, hogy az Erdély – menyegzőben – ha úgy tetszik: Erdély ürügyén – nem szavakkal, de mai kornak megfelelően sikerült valamit éreztetnünk abból, amit az előadás alcíme is sugallni akar, hogy tudniillik: Ének a reményhez... Erdélyben és itthon is leginkább önbizalomra lenne szükségünk, és mi ezzel a műsorral is azt kutatjuk, honnan, miből meríthetnénk azt.

(Az interjút Kutszegi Csaba készítette.)

2015. december 8.