Jegyzet

Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Betartja, áthágja…

Pataky Klári Társulat: Elfelejti, belebotlik…

A „kötelező” mozdulatok abszolválása és a darabban uralkodó (kölcsönösen elfogadott, belsővé tett) szabályok betartása mellett az előadóművészeknek még hatalmas terük marad egyéni megformálásra, saját karakterük, hangulatuk, érzéseik, gondolataik érvényre juttatására.

Pataky Klári új bemutatóját nézve rádöbbentem: végleg lekéstünk arról, hogy meghatározzuk a kortárs tánc fogalmát. Mentségünkre szolgáljon, hogy külföldről sem érkezik általánosan elfogadott kortárstánc-definíció híre. Valószínűleg ez ügyben azért nem remekelnek sehol sem az egzakt elmék, mert ez idáig nem alakult ki olyan jelenség, mely a kortárs tánc összefoglaló névvel jelölhető volna. És szerintem már nem is fog…

elf1Temesvári Zsófia és Dányi Viktória / fotók: Mészáros Csaba

Hogy vajon miért? Hát azért, mert ha valaminek ab ovo & sui generis tartozéka a teljes szabadság, az még a meghatározás béklyóit sem tűri el magán. Egy példával élve: nem lehet kijelenteni, hogy a kortárs táncra az volna jellemző, hogy több benne az improvizatív elem, mint a megkoreografált táncmozdulat, mert akkor például a Pataky Klári Társulat Elfelejti, belebotlik… című bemutatója kirekesztődne a (gyűjtő)fogalomból. És ez akkor sem volna semmilyen szempontból sem korrekt történés, még ha esetleg vannak is olyanok, akik az Elfelejti, belebotlik…-ot kifejezetten nem tartják kortárs táncnak.

elf2Temesvári Zsófia, Nagy Csilla és Dányi Viktória

Mert ha az improvizáció versus koreográfus által koreografált és betanított tánc viszonyát elemezzük az előadásban, azt láthatjuk, hogy Pataky Klári alkotása e tekintetben Petipa „klasszikus” balettjeivel azonos, hiszen egy tételtől és néhány egyéni akciótól eltekintve, a koreográfus fejbúbtól lábkisujjig meghatározta a testporcikák viszonyrendszerét és mozgását. Sőt: a kézgesztusok (például: semmimorzsolgatás, büngyürgetés az ujjakkal) mellett – gyanítom – a mimikát, az arckifejezést is.

elf3Nagy Csilla és Dányi Viktória

Mindenkit, aki azt gondolná, hogy ebben a leosztásban a táncosok pusztán parancsot teljesítő gépek volnának, sietek megnyugtatni: a „kötelező” mozdulatok abszolválása és a darabban uralkodó (kölcsönösen elfogadott, belsővé tett) szabályok betartása mellett az előadóművészeknek még hatalmas terük marad egyéni megformálásra, saját karakterük, hangulatuk, érzéseik, gondolataik érvényre juttatására. Nem akarok elborzasztani senkit, de ez még a klasszikus, a modern, a neoklasszikus és a kortárs balettban is így van. Meg az autentikus és a tematikus néptáncban is. Ugyanis valamennyi élvezetes, minőségi táncmozdulat alapképlete, hogy a táncos mindenáron túl akar lépni, át akar törni a szabályokon, miközben be is akarja tartani azokat. Ezt García Lorca is megfigyelte a flamencóban, szerinte eme ellentmondásból fakadó feszültség tudja csak előcsalni Duendét, a tánc ihlető démonját.

elf4Nagy Csilla

A „démon megidézése” – műfajtól, stílustól függetlenül – minden tánc célja, eszköze. Még a kortárs improvizációnak is az a tétje (sőt, annak csak igazán!), hogy az improvizáló mennyire és milyen módon képes áthágni a szabályokat, melyeket nem mellesleg be kell tartania – csak a kortárs táncban ezek a szabályok kicsit kijjebb, a táncon túli, de a társadalmi-kulturális normákon belüli mezsgyére helyeződnek át. Szabályok tehát mindenhol vannak, csak műfaji határok nincsenek már, de a kettő nem ugyanaz (szerencsére).

elf5Temesvári Zsófia és Dányi Viktória

A Elfelejti, belebotlik…-ban megidéződnek a démonok, elismerően azt is mondhatnám: három folyamatosan jelen is van. Dányi Viktória, Nagy Csilla és Temesvári Zsófia ugyanis lenyűgöző hangulatteremtő jelenléttel, kifinomult tánctechnikai fegyelemmel, letisztult, sallangmentes előadásmódban, mégis varázsos ihletettséggel tolmácsolja a koreográfiát. Még amikor egyformán és egyszerre ugyanazt a mozgássorozatot mutatják be, akkor is különböznek egymástól, pedig hihetetlenül szinkronban vannak. Pataky Klári finom empátiával rájuk igazította (ugyanazt) a koreográfiát, szerintem ez valahogy úgy történhetett, hogy a táncalkotó megtalálta, és a maga módján „színpadra alkalmazta” a három előadó egyéniségét, a nőkről szóló releváns üzenetét, továbbá a kor szavát. Mert az Elfelejti, belebotlik… három mai nőről szól, akik vannak… Térben, időben elhúzott, kb. ötvenperces pillanatfelvétel az előadás, mely olyan kifinomult technikával készült, mint a Leány gyöngy fülbevalóval című Vermeer-festmény (csak táncban). Igen, a nők tudnak – belső késztetésből, elfogadásból – egymással harmóniában élni, egyénieskedni, saját utat járni, festői képkollekcióban némán vegázni, megszólalási lehetőséget kutatni, őrjítő démonként morogni-hörögni, arany előtagú összetett szavakat felsorolni… Hogy csak néhányat említsek a fontosabb (színpadi) cselekvéseik közül.

elf6Nagy Csilla, Temesvári Zsófia és Dányi Viktória

Pataky Klári meg mesélni tud úgy, hogy a mesében nem történik semmi, és hallgatva mégsem lankad a figyelmünk, tud koreografálni úgy, hogy alig mozdulatai is felnagyulva jelentőséget nyernek, és tud ábrázolni úgy, hogy egyszerre mindent elmond egyről, háromról, mindről… Nőről, emberről, banálisról, nagyszerűről. Mindezt vég nélkül teszi: úgy kezdi el, mintha el sem kezdené, és befejezi anélkül, hogy a végére érne. Nekem jelenleg kb. ez a kortárs művészet. Persze egyáltalán nincs kizárva, hogy még én is fejlődhetek valamerre, hiszen mindenkinek szabad joga bármikor bármit kedvelni, elutasítani, átértékelni, betartani, áthágni, elfelejteni, avagy bármibe belebotlani.

Elfelejti, belebotlik… (Pataky Klári Társulat)

Fénytervező: Szirtes Attila. Dramaturg: Kompár Valéria. Produkciós menedzser: Gyurics Gelb Eszter. Koreográfus: Pataky Klári.
Előadók: Dányi Viktória, Nagy Csilla, Temesvári Zsófia.

Bethlen Téri Színház, 2017. február 15.