Megyeri Léna: Tánckalandok a dán tengerparton
Spring Forward Fesztivál 2017
…az előadás tulajdonképpen nem más, mint elmélkedés a halálról és a túlvilágról a világítástechnika modern csodáit kihasználva.
Egy fiatal és/vagy pályakezdő kritikusnak nagyon ritkán van lehetősége szakavatott visszajelzést, iránymutatást kapni a munkájával kapcsolatban, különösen mióta gyakorlatilag megszűntek a kritikusképzés intézményesített keretei. Hatványozottan igaz ez tánckritikusok esetében. Ezért is hiánypótló az angliai székhelyű Aerowaves ernyőszervezet Springback Academy elnevezésű programja, amely idén harmadik alkalommal biztosított mentorálást tíz, Európa különböző országaiból érkezett fiatal tánckritikusnak. Az Aerowaves különböző szervezeteket tömörítő hálózat, amelynek 33 országban vannak partnerei (Magyarországon a Műhely Alapítvány), és amely többféle eszközzel igyekszik segíteni a kortárs tánc ügyét a kontinensen és azon túl. Az egyik ilyen eszköz az évente más városban megrendezett Spring Forward Fesztivál, amelyen húsz európai produkciót mutatnak be minden évben. Az előadásokat a szervezet nyílt felhívására érkezett pályázatokból választják ki – ma már rendszerint több százból.
Origami / a kép forrása az Aerowawes facebook oldala
Harmadik éve szerves része tehát a fesztiválnak a Springback Academy kritikusprogramja, amelynek én tavaly Pilsenben lehettem először részese. Akkor fő feladatunk az volt, hogy megadott számú előadásról rövid, gyors kritikákat írjunk, amelyeket az online megjelenés előtt mentoraink (a New York Times, a Guardian vagy a Dancing Times neves tánckritikusai, mint például Sanjoy Roy, Donald Hutera és a program vezetője, Oonagh Duckworth) lektoráltak és véleményeztek. A cél az, hogy a program ne érjen számunkra véget a fesztivál végével, ezért idén is visszahívást kaptunk – immár „alumniként” –, kissé más feladatkörrel. A Springback-program vállaltan a működése közben alakul és fejlődik, egyrészt a résztvevők visszajelzésére alapozva, másrészt reagálva korunk és a modern média igényeire és lehetőségeire. Ennek megfelelően az alumni csapat a fesztivál idei helyszínén, Aarhusban olyan workshopokon vehetett részt, amelyek nem kötődtek feltétlenül szorosan a kritikaíráshoz, hanem inkább annak a ténynek a szellemében fogantak, hogy ma már legtöbbször a kritikus sem „csak” kritikus, hanem multifunkcionális színházi- és akár médiaszakember, aki előadás előtti bevezető foglalkozást vagy közönségtalálkozót tart, interjút készít vagy blogot vezet, és persze jó, ha otthon van a közösségi médiában, és tud videót szerkeszteni, hogy mindezt multimédia-tartalommal színesítse.
A workshopok és egy videointerjú elkészítése mellett legfontosabb „feladatunk” most is a fesztivál 20 (illetve idén egy tajvani vendégjátékkal együtt 21) előadásának megtekintése volt, de még mielőtt elmerültünk volna Európa feltörekvő tehetségeinek alkotásaiban, az Aerowaves jóvoltából lehetőségünk volt megnézni – a dán királynő társaságában – egy igazi kortárs nagyágyú, az éppen Aarhusban vendégeskedő Wayne McGregor legújabb munkáját, a Tree of Codes-t. 
Your rainbow panorama / a kép forrása: urbanpeek.com
A darab látványtervezője az az Olafur Eliasson, aki az Aarhus jelképének is számító Your rainbow panorama-t, vagyis az ARoS művészeti múzeum tetején körbefutó szivárványszínű kilátót tervezte. De nem csak a helyi kötődés miatt emeltem ki rögtön Eliassont, hanem azért is, mert ami a Tree of Codes-ban érdekes, az jobbára neki köszönhető. A tükrök, alakjukat és színüket változtató üvegkörök és a fénycsóvaként mozgó táncosok bámulatos, kissé futurisztikus, kissé túlvilági látványvilágot teremtenek. Ugyanakkor McGregor a koreográfiában nem lép túl saját jól bevált formuláin és stílusjegyein, márpedig hiába lenyűgöző a táncosok (McGregor saját társulatának és a Párizsi Opera balettegyüttesének tagjai) precizitása, gyorsasága és hajlékonysága, ez kevés ahhoz, hogy a hamar monotonná váló akrobatikus mutatványokon túl valódi tartalommal töltsön meg hetvenöt percet.
Számomra a Springback Academy egyik legfontosabb tapasztalása – a felbecsülhetetlen értékű szakmai mentoráláson túl – az informális eszmecsere a program többi résztvevőjével. Ezen beszélgetések által betekintést nyerhettem számos európai ország táncéletébe és a tánckritika helyzetébe. De ami még ennél is izgalmasabb, az a csak a hasonló fesztiválokon előforduló helyzet, hogy az ember rögtön az előadás után akár több tucat „szakértővel” vitathatja meg a véleményét a látott előadásról. A nézőpontok különbözősége óhatatlanul elgondolkodásra késztet saját nézői perspektívánkról és szerepünkről is. Az idei fesztivál egyébként sokkal kevésbé bizonyult megosztónak, mint a tavalyi; a Springback-csapat véleménye legtöbbször egy irányba mutatott abban a tekintetben, hogy mit találtunk nagyon jónak, mit utáltunk szívből és mi iránt voltunk közömbösek.
Anyádék rajtam keresnek / a képek forrása az Aerowawes facebook oldala
Habár a fesztivál programja kizárólag minőségi szempontokat figyelembe véve alakul ki, mégis minden évben van egy-egy téma vagy motívum, mely visszatér az előadásokban. Tavaly számos előadás foglalkozott gender-kérdésekkel, idén pedig meglepően sok produkciót a halál tematizált, illetve – ezzel nem feltétlenül összefüggésben – gyakran használtak füstgépet, ami aztán már a második napon alapot adott némi twitter-viccelődésre. A fesztivál ideje alatt egyébként különösen érdemes követni az Aerowaves közösségi média-platformjait, ugyanis az előadások élőben követhetők, illetve számos háttéranyag, interjú is feltöltésre kerül.
A szervezőktől megtudtam, hogy minden évben igen sok és színvonalas pályázat érkezik be hozzájuk Magyarországról, ennek megfelelően szinte minden évben szerepel is magyar produkció a fesztivál programjában. Idén a Timothy and theThings Anyádék rajtam keresnek című előadása képviselte hazánkat, és éppen ez a produkció lett aztán a témája egyik workshopunknak, az úgynevezett „Aerowaves Illuminations”-nek, amely egyfajta modellezett közönségtalálkozó volt Yannic Mancel színházi szakember módszere alapján.
GuideA módszer lényege, hogy a résztvevők (a közönség tagjai egy moderátor vezetésével) asszociációkon keresztül próbálják értelmezni a látottakat (anélkül, hogy pozitív vagy negatív véleményt nyilvánítanának). Általában az ilyen találkozók második fele (de csak az) a művészek részvételével zajlik, és itt szembesítik őket mindazzal, amit a közönség gondolt és megértett a darabból – ami sokszor nagy derültségre ad okot. Sajnos idő hiányában itt ez a fázis kimaradt, ezért csak magunk között elmélkedhettünk Cuhorka Emese és Fülöp László darabbéli viszonyáról.
A mindössze háromnapos fesztivál huszonegy előadását végignézni sűrű és szellemileg kimerítő élmény, talán nem is lehetséges mindegyik produkcióra ugyanolyan intenzitással koncentrálni. Éppen ezért – és mert jelen cikknek egyébként sem lehet célja a program teljes körű bemutatása – csak néhány előadást emelnék ki, amelyek engem személy szerint valamiért megérintettek.
A Guidec ímű koreográfiát a cseh Vera Ondrašikova jegyzi, de vele legalább egyenrangú alkotónak kell tekintenünk a fénytervet készítő Dan Gregort is, hiszen az előadás tulajdonképpen nem más, mint elmélkedés a halálról és a túlvilágról a világítástechnika modern csodáit kihasználva. Az idős és a fiatal táncos mintha különböző dimenziók között utazna, és az illúzió olyan tökéletes, hogy ha átadjuk magunkat a hatásnak, akkor igazán zsigeri élményt nyújt az előadás.
A Companie Furinkaï Origami című produkciójának helyszíne a Godsbanen nevű fesztiválközpont mögötti elhagyatott vasúti telep volt, főszereplője egy táncosnő és egy konténer. Utóbbi hatalmas origamiként nyílik-csukódik újabb és újabb geometriai formákba, miközben a táncosnő meditatív lassúsággal és cirkuszi ügyességgel táncol a mozgó monstrumon. A produkció könnyű szerrel válhatna nemcsak a táncfesztiválok, de bármilyen nyári fesztivál kedvelt attrakciójává.
The rest is silence
A fesztivál egyik legkiforrottabb, egyben legkülönösebb előadásának találtam a norvég Heege Hagenrud The rest is silence című alkotását. A koreográfia tulajdonképpen Kate Pendry angol színésznő monológjára készült, akinek saját életéről szóló vallomásait végig hangfelvételekről hallhatjuk. Az ő szavaihoz talált a koreográfusnő egy igazán sajátos, egyszerű, de kifejező mozgásnyelvet. A táncosok túlméretezett, merev kötött pulóverekbe vannak bújtatva, amelyek Pendry egész életén átívelő testképzavarát hivatottak szimbolizálni. Nyomasztó, intellektuális darab, amely még sokáig lefoglalta a gondolataimat. Hagenrud idén már az oslói Nemzeti Balettnek készít koreográfiát – érdemes lesz odafigyelni rá.
Sync
A görög Anastasia Valsamiki Sync című koreográfiájában nincs semmi forradalmian izgalmas vagy újszerű, mégis a kilenc fiatal táncos olyan megkapó elhivatottsággal, koncentrációval, annyira feszülten egymásra figyelve dolgozott, hogy nagyon hamar beszippantott a darab, és valóságos flow-élményt éltem át.
A fesztivál legkellemesebb meglepetése szintén rendkívül fiatal előadókhoz kötődik, méghozzá az alig húszéves Gašper Kunšekhez és a nála két évvel idősebb Žigan Krajnčanhoz. A szlovén duó Alien Express című brománca (lásd itt: Wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/Brom%C3%A1nc – a szerk. megj.) igazi felüdülést jelentett az előadások sokaságában. A két fiú mulatságos formában használja a kontakt improvizáció és a street dance elemeit: tetőtől talpig összegabalyodva, kentaurként közlekedve keltenek derültséget a közönség körében, miközben Krajnčan csak úgy „mellesleg” többször is elénekli a Queen The Show Must Go On című dalát – hibátlanul és bámulatos hangi adottságokról tanúbizonyságot téve. Az Alien Express nem tökéletes előadás, néha egyenetlen, kicsit kiforratlan, ugyanakkor megvan benne az az eredetiség és erőlködésmentes szellemesség, amit oly fájón hiányoltam a fesztivál legtöbb produkciójából.
Alien Express
Mivel az előadások megtekintése önmagában majdnem lefedte a rendelkezésünkre álló három napot, természetes, hogy a workshopokra kevesebb idő jutott, és inkább csak ízelítőként, inspirációként tudtuk kamatoztatni őket. Ugyanakkor talán pont ez az egész Springback Academy lényege – utakat és modelleket felmutatni, amelyeket aztán ki-ki belátása szerint tud követni vagy továbbfejleszteni. Az Aerowaves hosszabb távú tervei között szerepel egy online, nemzetközi publikáció létrehozása is a Springback eddigi évfolyamaiból kikerült szerzők közreműködésével, de ennek pontos formája még kidolgozásra (és az EU-s támogatások megítélésére) vár.
Élménydús és inspiráló napokat tölthettünk tehát Aarhusban, és a helyi társszervező, a Bora Bora táncszínház is igazán remek házigazdának bizonyult. A fesztivál előadásai az Aerowaves honlapján ingyenesen újranézhetők, a Springback-szerzők által írt kritikák elolvashatók, valamint számtalan háttéranyag és interjú is fellelhető a szervezet különböző platformjain. A Spring Forward Fesztivál túlmutat azon a háromnapos eseményen, amelyen egy bennfentes szakmai kör nézi meg az előadásokat, hiszen az archívumnak köszönhetően később is referenciát nyújt mind a közönség, mint az előadók számára.
Spring Forward Fesztivál
Aarhus, Dánia, 2017. április 28-30.
