Jegyzet

Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház, Balett, Néptánc

Kutszegi Csaba: A (jó) konferencia csendes, újra csendes?

Miskolc leadTáncos életpálya – A magyar táncművészet aktuális kérdései (konferencia Miskolcon) - JEGYZET

A közös közleményt a résztvevők másnap, az összevont szekcióülés végén fogalmazták meg, miután jó néhány – ha nem is nagyon indulatos, de eléggé szenvedélyes – felszólalás is elhangzott. Meg is jegyezte kissé csalódottan az egyik hivatalos küldött, hogy „neki azt mondták, csendes konferencia lesz".

Táncos életpálya – A magyar táncművészet aktuális kérdései (konferencia Miskolcon) - JEGYZET

A közös közleményt a résztvevők másnap, az összevont szekcióülés végén fogalmazták meg, miután jó néhány – ha nem is nagyon indulatos, de eléggé szenvedélyes – felszólalás is elhangzott. Meg is jegyezte kissé csalódottan az egyik hivatalos küldött, hogy „neki azt mondták, csendes konferencia lesz".

A miskolci tánckonferencia első tanulsága számomra az, hogy ha csak két nap jut egy konferenciára, akkor is érdemes megrendezni, legfeljebb számítani kell rá, hogy hamar kialakul a szűk keresztmetszet. Mielőtt ez utóbbi, közgazdaságtanból kölcsönzött fogalom meghatározásába túlzottan belebonyolódnék, legyen róla elég annyi, hogy ha szűk keresztmetszeten kell átmennie mindannak, ami tágban szokott, akkor bizony a folyamatok ott igencsak felgyorsulnak. Szűk keresztmetszet egy olyan kétnapos konferencia, amelyen évtizedek alatt felgyülemlett problémákat kellene kibeszélni (illetve lehetőleg megoldani), és szűk keresztmetszet a táncos pályája, hiszen neki 15-20 éve van arra, amire másnak akár 40-50 is adatik.

A folyamatok felgyorsulását már az első ülésen megfigyelhette az érdeklődő. Kiss Csaba, a házigazda Miskolci Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte a vendégeket (egyebek mellett elmondta, hogy a Miskolci Balettal és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a táncosok védelmében hívták életre a konferenciát), majd Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora megnyitotta az eseményt. Rektor úr nyitóbeszédében úgy ítélte meg, hogy felszálló ágban van a szakma, ezt megerősítette az utána szót kapó Solymosi Tamás is (a Magyar Nemzeti Balett igazgatója), igaz, ő már hozzátette, hogy a repülőnek csak egy motorja működik, de azért felfelé ívelünk. Ezek után Szakály György hivatalos felszólalásában némi nosztalgiával emlegette a régi idők szovjet propelleres utasszállító kisgépét, mely egy motorral is biztonságosan le- s felszállt, majd Lőcsei Jenő, a Budapesti Operett Színház balettigazgatója bejelentette: nem is felfelé szárnyalunk, hanem lefelé zuhanunk, és bőven van okunk a szerénységre. Egy teljes órácska sem telt tán el, és a táncművészet utasainak bizakodó emelkedés helyett máris szomorú süllyedés jutott osztályrészül.

MiskolciBalettMegalakulása 3

Említett felszólalók beszédükben persze nemcsak aerodinamikával és repüléstannal foglalkoztak, hanem árnyaltan és alaposan felvázolták a táncszakma legégetőbb problémáit, melyek a kongresszus címadó fogalmában („Táncos életpálya") pregnánsan visszatükröződnek. Az alapprobléma az, hogy a professzionális táncot a mai követelmények mellett harmincöt körül abba kéne hagyni, jóllehet van, aki negyvenig is bírja, de negyvenöt éves kornál még a különleges adottságúak sem húzzák tovább. A világon mindenhol gondoskodnak a színpadot elhagyni kényszerülő táncosokról: van, ahol előrehozott nyugellátásban részesítik őket, van, ahol az állam gálánsan és a megfelelő időben támogatja az átképzésüket, ám a legtöbb helyen e két szabályzó optimális kombinációját működtetik. Egyedül Magyarországon nincs szinte semmi. Két évvel ezelőtt ugyanis a korhatár előtti öregségi nyugdíjakkal együtt megszüntették a művésznyugdíjakat is, igaz, egy utolsó pillanatban érkező módosító javaslattal „megmentették" négy balettegyüttes táncművészeit (az operaházi Nemzeti, a Pécsi, a Szegedi Kortárs és a Győri Balett együtteseiben 25 szolgálati évet igazolni tudó táncosok balettművészeti járadékban részesülhetnek). Eddig jogosult volt szakmai nyugdíjra minden diplomás táncművész, aki hivatásosként ledolgozott 25 évet, most nem kapnak semmit (értsd: nagy valószínűséggel munkanélküliek vagy közmunkások lesznek, mert minden táncos nem taníthat és/vagy koreografálhat) a hivatásosos néptáncosok és az Operettszínházban vagy vidéki nemzeti színházak tánctagozataiban, valamint egyéb független táncegyüttesekben dolgozó művészek, pedig jelentős részük diplomával rendelkezik, és testet-lelket koptató munkát végez. A felszólalásokból kiderült az is, hogy a megoldatlan, sötét táncos jövő és a képzésbe jelentkezők számának drasztikus csökkenése között egyértelmű összefüggés van (a szülők nem engedik ennyire bizonytalan pályára gyermeküket). A középfokú- és felsőoktatást egyaránt sújtja a nyugdíj (vagy járadék) melletti munka érthetetlen és buta korlátozása. A már nyugellátást vagy járadékot szerzett egykori művészeknek nem éri meg tanítást vállalniuk, mert akkor le kell mondaniuk a nyugdíjukról, a szervezett, biztosított és támogatott átképzés hiánya (valamint a nyugellátás megszűnése) miatt a pályáról fiatalon (még időben!) elmenekülő táncosokból pedig nem lesz kiképzett tánctanár (pedig diploma, illetve MA-szint vagy tudományos fokozat nélkül professzionális képzésben nem oktathat).

MiskolciBalettMegalakulása 2

A fenti és egyéb okok miatt a táncművészet repülője mostanság leginkább úgy fest, hogy jóllehet a benne utazók (akár egy motorral vagy tépett, csapzott szárnyakkal) igyekeznek ugyan feljebb jutni, de közben mintha hálót vetnének rájuk, és azzal cibálnák lefele őket.

Több felszólalás után körvonalazódott egy sürgős, értelmes, konkrét tett lehetősége is: a Művészeti Akadémia jelen levő képviselői javasolták, hogy a szakma egységesen álljon elő egy bajok orvoslását célzó tervezettel, melyet majd az MMA megvizsgál, és utóbb eldönti, hogy képviseli-e felsőbb politikai fórumokon. Tulajdonképpen ebből a felvetésből indult ki a résztvevők közös közleményének azon gondolata, mely szerint a szakma képviselői kérik, hogy „a magyar táncművészet jövőjének biztosítása érdekében az illetékes minisztériumok (EMMI, NGM) és a magyar táncszakma intézményeinek, szervezeteinek és képviseleti szerveinek bevonásával kezdjenek mielőbb tárgyalásokat a helyzet megoldása érdekében".

MiskolciBalettMegalakulása 1

A közös közleményt a résztvevők másnap, az összevont szekcióülés végén fogalmazták meg, miután jó néhány – ha nem is nagyon indulatos, de eléggé szenvedélyes – felszólalás is elhangzott. Meg is jegyezte kissé csalódottan az egyik hivatalos küldött, hogy „neki azt mondták, csendes konferencia lesz". A táncszakma néhány prominense azóta is töri a fejét, hogy vajon mi is az a „csendes konferencia"? Akármi is az, a kulturált, de helyenként „decibeles konferencián" kiviláglott: a táncszakma szívesen elfogadja a Művészeti Akadémia segítségét (nem ártana már jövő év januárjától részesülni benne), pláne ha hathatós lesz, és valóban – hozzáértéssel, érzékenységgel, folyamatos egyeztetéssel – a táncművészet gondjainak megoldását szolgálja.

Még ha csak kétnapos is egy konferencia, a résztvevőknek közben jár egy kis kikapcsolódás is. Tánckonferencia esetében ez mi más lehetne, mint néhány táncelőadás megtekintése. Elsőként a Diótörő Ünnep Miskolc 2013 rendezvénysorozatra érkezett Szegedi Kortárs Balett Diótörőjét tekinthettük meg, mely előadás – hál' istennek! – a közönség interaktivizált nebulóinak több örömöt szerzett, mint a konferencián dőzsölő tánckritikusnak. A Miskolci Balett két előadásáról (Rómeó és Júlia; NégyNEGYED) pedig csak annyit: jó, hogy vannak helyi kis repterek. Mert ha a közeljövőben valahol táncban felfelé szárnyalás várható, az Miskolc.

Miskolc, 2013. december 19-20.



A konferencián megfogalmazott nyilatkozatok elolvashatók itt:

Nyilatkozatok a miskolci tánckonferencián