Kritika

Kortárs tánc, Balett

Turbuly Lilla: Szálkák és ölelések

Feledi János – Feledi Project: Szálkák -

Lázár Eszter ül a padon, mintha várandós lenne, de kötényén gömbök sejlenek át, mint valami óriásira nagyított petesejtek, lehetséges életek hordozói. Aztán kiderül, hogy almák, szertegurulnak a padlón addig magzatpózban heverő másik három táncos felé. A teremtésre és a bűnbeesésre utaló gyümölcsök aztán még többször is játékba kerülnek…

szalk1

Bora Gábor és Lázár Eszter / fotók: Jókúti György

Az 1972-ben megjelent Szálkák című kötet Pilinszky János kései költészetéhez tartozik. Korszakváltás az életműben: rövid, töredékes versek alkotják, amelyekben az érzéki benyomások, a költői képek helyett a gondolatiság, a filozofikus tartalom került a középpontba. Nem a legkézenfekvőbb választás egy táncelőadáshoz. Feledi János koreográfiája azonban nem Pilinszky világáról beszél, hanem arról, hogy ebből a világból mire rezonál a saját alkotói világa. A kötet inkább inspirációnak tekinthető, nem pedig az előadás alapjául szolgáló matériának. Ez persze nem zárja ki azt, hogy az előadás egyes részei konkrét verseket is felidézzenek. Ilyen például a Halak a hálóban (igaz, ez a Szálkák kötetnél jóval korábbi vers), amelyet a Bora Gábor szájából kihúzott, hosszú piros fonálba gabalyodott táncosok képe jelenít meg. Találhatnánk a Szálkákból is példát, de hogy kinek melyik vers rímel a látottakra, az már a nézőtől is függ, éppen azért, mert e kevésbé képszerű versek tágabb teret engednek a saját gondolatoknak és asszociációknak. Nekem például az egyik vers, ami eszembe jutott, a Találkozások, ami jó példa arra is, milyen tágas horizontot kap a befogadó:

Hányféle találkozás, Istenem,
együttlét, különválás, búcsuzás!
Hullám hullámmal, virág a virágtól
szélcsendben, szélben
mozdúlva, mozdulatlanúl
hány és hányféle színeváltozás,
a múlandó s a múlhatatlan
hányféle helycseréje!

szalk3

Lázár Eszter

A Szálkák cím Pilinszkynél utal a keresztre, és ezt a motívumot az előadás is átveszi. Egy ember nagyságú, átvilágítható, fehér téglatest az egyetlen díszlet a kör alakú térben, amit a nézők körbeülnek. A téglatestet használják padnak, de többször odébb vonszolják, megidézve a keresztvivő szenvedését.
Feledi János koreográfiája nem beszél el lineáris történetet, mégis az egyes részletekből, ha mozaikosan is, de kirajzolódik egy teremtés- és felnövés-történet. Mindjárt a nyitójelenet hangsúlyosan ebbe az irányba tereli a figyelmünket. Lázár Eszter ül a padon, mintha várandós lenne, de kötényén gömbök sejlenek át, mint valami óriásira nagyított petesejtek, lehetséges életek hordozói. Aztán kiderül, hogy almák, szertegurulnak a padlón addig magzatpózban heverő másik három táncos felé. A teremtésre és a bűnbeesésre utaló gyümölcsök aztán még többször is játékba kerülnek (van, hogy szó szerint játszanak velük), míg csak beleharapás nem lesz a sorsuk. A jelenetek többsége azonban nem ennyire konkrét, és ez jól is van így, mert amikor igen, például az előadás végén, a megtisztító mosdásnál, akkor közel járnak a közhelyességhez. A nehezebben felfejthető, viszonyulásokról, találkozásokról és magu(n)kra maradásokról szóló részletek izgalmasabbak. Például amikor mind a négyen, mintha nem lenne lábuk, a térdeiken csúszva araszolnak. Vagy az ellenkező oldal: amikor a négyesen belüli kapcsolódásokat mutatják meg.

szalk4Spala Korina, Lázár Eszter, Bora Gábor és Bajári Levente

Van egy egészen különös jelenet is: Lázár Eszter és Bora Gábor kettőse. Bora Gábor bikamaszkot visel, egy nem túl szép, papírnak tűnő anyagból készült fejdíszt, valamint bő fehér nadrágot, a parasztgatyák túlzó változatát. Hol harcolnak egymással, hol ölelkeznek. Szép, ahogy plasztikussá teszik, hogyan csap át egyik a másikba, milyen közel tud lenni az ölelés a birkózáshoz. Az erőviszonyok kiegyenlítettek, egyikük is, másikuk is emeli, megtartja a másikat. A jelenet záró képe, a csók viszont csak úgy illeszthető ehhez a többnyire groteszk párharchoz, ha ironikus olvasatot kap. Az előadás más részeiből viszont hiányzik a humor vagy az irónia. Közel ülünk a táncosokhoz, ezért jól látszik a mimikájuk: többnyire komoly, komor, elszánt az arckifejezésük, a táncosnők arca néha ellágyul, és talán egyszer – a már említett almagurítós jelenetben – mutatkozik meg a játékosság.

szalk5Lázár Eszter, Spala Korina, Bora Gábor ás Bajári Levente

Az előadáson mind a négyüknél többször visszatér egy mozdulat: ahogy a táncosok a saját fejüket ölelik át, simítják végig. Talán mert a legnagyobb hangsúlyt itt mégis csak az egyes ember saját magához fűződő viszonya kapja.
A koreográfia a legtöbb lehetőséget Lázár Eszternek nyújtja, aki él is vele, nem „csak” a táncost látjuk, a mögötte lévő személyiséget is érezni véljük. De Spala Korina, Bajári Levente és Bora Gábor is megdolgoznak a koreográfiával, és nem eredménytelenül, akkor is, ha személyes viszonyulásuk az előadáshoz kevésbé érződik.

szalk6Lázár Eszter és Spala Korina

Feledi János nehéz feladatra vállalkozott, amikor filozofikus versek nyomán táncban filozofál ember és világ viszonyáról, egy életút tanulságairól. Ez akkor sikerül kevésbé, amikor leegyszerűsített igazságokat fogalmaz meg a színpadon, és akkor jobban, amikor nehezebben lefordítható viszonyulásokat, kapcsolódásokat és elszakadásokat ábrázol. Szerencsére ezek a jelenetek vannak túlsúlyban.

Szálkák (Feledi János – Feledi Project – Nemzeti Táncszínház)

Jelmez: Henez Mariann, Matisz Gábor. Díszlet-látvány: Minorics Krisztián.
Rendezés-koreográfia: Feledi János.
Előadók: Lázár Eszter, Spala Korina, Bajári Levente, Bora Gábor. Zongora: Tóth Mariann.

MOM Kulturális Központ, 2016. október 18.