Kritika

Kortárs tánc, Néptánc

Kádár Elemér: Bendegúzul jártak

Nagyvárad Táncegyüttes: Ütközések -

…nagyon sok mimika, pantomimes megoldás, sokatmondónak vélt pillantás van az előadásban, mely azonban nemhogy erősítené, de gyakran gyengíti a táncot.

Bár mindig az alkotók által előrebocsájtott gondolatokkal szoktam kezdeni egy-egy előadásról írott élménybeszámolómat, hogy legyen mihez képest mondanom aztán a magamét, most valahogy annál erősebben motoszkál bennem egy immáron klasszikussá vált mondat, mégpedig ez: „Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.” (Regős Bendegúz, Indul a bakterház) Az Ütközések című előadással is ugyanis valahogy ez a helyzet. Mármint részben magával az előadással is, ugyanis a kitűzött cél még csak rendben lenne, de már a megvalósítás körül akad némi hümmögni való. De aztán minden egyes jelenettel külön-külön is, hiszen bármilyen jól is indul majd’ mindenik, a vége a helyrehozhatatlanba való süllyedés, mintha csak Bendegúz próféciája teljesedne be folyton…

utkoz1Az előadás nem az azonos című, több Oscar-díjjal is kitüntetett amerikai film adaptációja, bár kétségtelen, hogy pár apróság tekintetében felfedezhető némi hasonlóság a kettő között. Szokatlan dolog az erdélyi táncos szakmában, legalábbis a hivatásos együttesek, népes tánckarok szintjén, hogy egy előadást közel annyian alkossanak, mint amennyien azt játsszák. Az Ütközések esetében a tizenegy táncos és hat zenész számára kilenc koreográfus, egy dramaturg és egy zeneszerző hozott össze egy sok kis mozaikból/jelenetből álló előadást, mely jelenetek nem feltétlenül függnek össze, vagy következnek egymásból, de ennek a lehetősége is benne marad. Az, hogy kilenc különböző technikával, nyelvezettel és világnézettel rendelkező mozgásköltő készítette a sok kis mozaikot, nem baj, s nem zavaró, mert az okos dramaturgia és a rendezői munka folytán a kép kerek. A meglepő inkább az, hogy mindegyik alkotó esetében igaz, amit írásom elején Bendegúztól idéztem: a szépet és örvendeteset mindannyian a „katasztrófák üzemzavara”-ként értékelik, Szabó Magdával szólván. Mindenben benne van az elromlás, elvadulás, elembertelenedés lehetősége, s ez sem lenne baj, ha csak lehetőség maradna, de minden esetben ez be is következik, elmegy a végpontig, kedves néző, esélyed sincs, ne remélj… Ez így elég lehangoló, egy ilyen előadás után inni kell (legalább egy boldog, vagy legalább nem teljesen boldogtalan heteropár is igazán talpon maradhatott volna a végéig).
Az a színes műhelymunka, amely az Együttest az utóbbi években jellemzi, sokféle technikát, módszert, szempontot behozott a csapat életébe, s ennek jótékony hatásai leginkább abban mutatkoztak most meg, hogy a tánckar három tagja is olyan saját koreográfiával lépett színre ebben az előadásban, amely méltó társa a mesterekének, s melyekhez Brugós Sándornak, Kerekes Dalmának és Tőkés Imolának ezúton is szívből gratulálok (a Dalma által készített „nő a tükörben”-jelenet az előadás egyik kiemelkedő mozzanata). És igencsak dobálóznom kellene a szuperlatívuszokkal a zenekar, de legfőképpen a zeneszerző munkájának méltatásakor. Amit a Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján jogosan hiányolt Könczei Árpád (a kortárs zeneszerzők alkalmazása, a táncelőadásokhoz szükséges eredeti zeneművek létrehozása céljából), itt bőségesen megvalósult: Cári Tibor jóvoltából igen erőteljes zenemű született. További örvendetes pozitívum, hogy az eddig főleg népdaléneklésben jeleskedő táncosok (konkrétan Tímár Tímea és Rácz Lajos) énekesként is nagyot alkottak.
A csapat mára állandósulni látszó jelmeztervezője ez alkalommal is a fekete-fehér skálán játszott, s a szürke, ha nem is ötven, de azért jó néhány árnyalatát tette lehetővé egyik-másik ruhadarab levetése, vagy felvétele révén. Minimál-művészet, de célirányos és elégséges, beszédes, az egyes szereplők jellemének mindig megfelel, arra rávilágít, azt erősíti, ami így, hogy az egyes táncosok szerepe a különböző jelenetekben más és más, igencsak bravúros teljesítmény.

utkoz2
Ami mellett azonban sajnos nem mehetek el szó nélkül (betelik rajtam is Bendegúz szava): a tánc minősége sok esetben nem éri el a joggal elvárható szintet. A táncosok lelkesek, elszántak, s igyekezetük őszinte, de az egyes tánctechnikai hiányosságokon túl pl. egyesek szemmel láthatóan folyton küzdenek a gravitációval, nehezen válnak el a talajtól, s zavaróan nehézkes puffanással esnek rá vissza. Egyensúlygondok, pontatlanságok, sorozatos bakik színesítették sajnos, az előadást.

utkoz5
Akaratlanul is az öttusázók esete jutott eszembe: egy öttusázó tud lovagolni, vívni, úszni stb., de egyikben sem éri el azt a szintet, mit azok, akik csak azt az egyet művelik, de azt igazán mesterfokon. A váradi tánckar pedig éppen a néptáncban volt most szokatlanul gyengécske (különösen a Nagyenyed-környéki hajdútáncban), pedig ennek a csapatnak nemrégiben még ez volt a táncos anyanyelve. Van továbbá egy olyan érzésem, hogy nem bíznak kellőképpen a tánc beszédes voltában, nagyon sok mimika, pantomimes megoldás, sokatmondónak vélt pillantás van az előadásban, mely azonban nemhogy erősítené, de gyakran gyengíti a táncot.

utkoz3Stúdió-előadásról lévén szó, a szép, intim képeken, jeleneteken túl (kiemelkedik a több éves szünet után visszatért Szigeti Szidónia és az „új lány”, Tőkés Imola előadói teljesítménye!) sajnos túl sok apró baki is látható. Az pedig a „sok koreográfus/sok koreográfia, mindegyik csak pár perc” jelleg miatt van, hogy az egyes jelenetekben kibontakozó jellemfejlődések, átalakulások túlságosan gyorsan mennek végbe, így kiaknázatlan marad egy sor olyan lehetőség, amely önmagában is megérne egy előadást. Így viszont a problémafelvetés maga, meg aztán a kidolgozás is néha annyira vázlatos, hogy már szinte súrolja a közhelyesség határát.
Ami pedig igazán szomorú, hogy a közel ötvenezres magyarsággal rendelkező, és színházbarátnak mondott Nagyváradon egy stúdió-előadáson a bemutató utáni alig harmadik előadáson sem volt telt ház. Pedig a feldobott tematika igazán közönségbarát. A tánc ugyanis nem igazán alkalmas bonyolult történetmesélésre, de felettébb alkalmas lelki és/vagy érzelmi állapotok, egyének vagy csoportok egymáshoz való viszonyának, a külső, vagy belső konfliktusoknak, nem utolsósorban a harmóniának míves megmutatására. Nem véletlen, hogy a legtöbb táncelőadás eleve ilyesmivel próbálkozik, az ehhez felhasznált táncos nyelvezettől függetlenül. És ezzel, a ráadásul manapság éppen divatos témával foglalkozik az Ütközések is: egyének egymáshoz, csoporthoz/falkához való viszonyait, az erőviszonyok természetét boncolgatja.
A nézői reakciók alapján pedig az tapasztalható, hogy legtöbben magukra ismertek legalább egy, de inkább több jelenetben is. Emiatt is gondolom azt, hogy a fentebb felsorolt hiányosságai ellenére, de főleg az eléggé talán ki nem domborított erényei miatt ez az előadás, ez az együttes a kedves nagyérdemű részéről több figyelmet érdemelne.

Ütközések (Nagyvárad Táncegyüttes)

Dramaturg: Szalay Tamás. Díszlet- és jelmeztervező: Cristina Breteanu. Zeneszerző: Cári Tibor m.v. Koreográfus: Andreea Belu, Baczó Tünde, Brugós Sándor-Csaba, Dimény Levente, Györfi Csaba, Juhász Zsolt m.v., Kerekes Dalma-Gabriella, László Csaba, Tőkés Imola. Rendező: Dimény Levente.
Tánckar: Brugós Sándor-Csaba, Forgács Zsombor, Forgács-Popp Jácint, Kacsó Bálint-József, Kerekes Dalma-Gabriella, Rácz Lajos-Levente, Schmith Nándor-Gyula, Szabó Enikő-Ágnes, Szigeti Szidónia, Timár Tímea, Tőkés Imola. Zenekar: Bartalis Botond, Dallos Levente, Székely István, Szukits Éva, Székely Boglárka m.v., Veres Lóránt m.v.

Nagyvárad, Szigligeti Stúdió, 2016. november 20.