Kritika

Balett

Megyeri Léna: A mágikus 30-as szám

Szegedi Kortárs Balett 30 -

Egy jó pillanataiban a színházat és a táncot komplexen értelmező, kreatívan alkalmazó, rosszabb pillanataiban rutinból, főleg látvánnyal és teatralitással hódító alkotóközösség.

30 éves lett a Szegedi Kortárs Balett, és furcsa módon csak a Müpában megrendezett születésnapi előadáson, az ünnepi köszöntőket hallgatva jutott eszembe, hogy ez azt jelenti, pont egyidős vagyok a társulattal.

„Közös történelmünk” a 30 évnek kicsit több mint a felére nyúlik vissza: ha jól emlékszem, a 2000-ben bemutatott Postscriptum volt az első előadásuk, amit láttam, azóta követem – hol nagyobb, hol kisebb intenzitással – az együttes munkáját. Mind magam, mind a társulat szempontjából jólesett hallani Mihályi Gábor köszöntőjében, hogy a 30 év a legjobb kor, a csúcsforma elérése – de bár jólesett hallani, azért mindannyian tudjuk, hogy a kép árnyaltabb ennél. Emberek esetében is nagyon változó, hogy ki mikor éri el legjobb formáját, egy táncegyüttesnél pedig talán legkevésbé az életkor releváns ebből a szempontból. Sokkal fontosabbak az együttes életét meghatározó alkotók: művészeti vezetők, koreográfusok és persze táncosok. A Szegedi Kortárs Balett életét szinte kezdettől fogva ugyanaz a két alkotó határozza meg: Imre Zoltán alapító első ötéves igazgatásának vége óta, vagyis 25 éve Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető, egyben vezető koreográfus formálják a szegedi együttest olyanná, amilyennek ma ismerjük: egy jó pillanataiban a színházat és a táncot komplexen értelmező, kreatívan alkalmazó, rosszabb pillanataiban rutinból, főleg látvánnyal és teatralitással hódító alkotóközösséggé.

fotórévészróbertRévész Róbert fotója A koncert tangóharmonikára című előadásról

A 30-as szám bűvöletében telő esten a nosztalgiának egy fotókiállítás (30 év – 30 kép címmel; a kiállítás összeállítója és egyik fotósa a társulat egykori táncosa, Tarnavölgyi Zoltán) és Delbó Balázs kisfilmje adott teret. Az igényesen szerkesztett és fényképezett – természetesen 30 perces – film egy színházi estre pont megfelelő hosszúságú, ám érthető módon alaposabb történeti áttekintésre nem ad alkalmat. Így jobbára a társulatvezetők, valamint az együttes egy-egy jelentős táncosának, koreográfusának (Zarnóczay Gizella, Bodor Johanna, Lőrincz Katalin, Kalmár Attila, Barta Dóra) visszaemlékezései adják a film gerincét. Azonban nemcsak a múltról, hanem a jelenről és talán egy kicsit a jövőről is szólt az este. Juronicsék elmondása szerint Imre Zoltán szellemiségét követve választották ki a jubileumi előadás két koreográfusát; Imre ugyanis – akkoriban szinte egyedülálló módon – gyakran hívott külföldi alkotókat az együtteshez, valamint támogatta a társulaton belül is a fiatal tehetségek megmutatkozását (tulajdonképpen Juronics Tamást is ő „fedezte fel” koreográfusként). Ennek a szellemiségnek a jegyében mutatták most be tehát a jelenlegi társulat egyik legrégebbi tagjának, Czár Gergelynek második koreográfiáját, valamint a román származású, Hollandiában élő és alkotó Corneliu Ganea munkáját.

Exit / Tabula rasa

 

Czár Gergely Exit című darabjával az a baj, hogy ugyanúgy készülhetett volna 15 évvel ezelőtt, mint napjainkban, és – főleg tartalmilag és szerkezetileg – minden eleme olyan képzetet is kelt, mintha valahol, valamikor már láttuk volna. Pedig a színlap szerint kifejezetten mai társadalmunk elidegenedett, hamis és elferdült ideológiákat követő emberére szeretne reflektálni a koreográfus. De a képek és megoldások, amiket alkalmaz (gyakori ki-be- és körbe-körbe szaladgálások, szép térformákba rendezett csoportok, a tömegből kiváló – vagy kivetett – különc) nem tudnak túllépni a rengetegszer látott kliséken. A feketés egyen-ruhákba öltöztetett táncosok nyomasztó zenére küzdenek valamilyen láthatatlan ellenség (talán önmaguk) ellen, időnként csoportosan megpihenve, és a fölülről rájuk irányuló fénybe bámulva (talán ott remélik meglelni a címben jelölt kijáratot életük monotóniájából). Dramaturgiailag nem világos az sem, hogy a darab első felében többször is látványosan outsiderként megjelenő Csetényi Vencel miért tagozódik be egyszer csak minden átmenet nélkül az arctalan tömegbe. Pedig a koreográfia maga azt mutatja, hogy több is lenne Czár Gergelyben. Biztos kézzel irányítja a táncosokat, a mozgásnyelv teljesen korszerű, a duettek kifejezetten élvezetesek, jó az előadás ritmusa és dinamikája. Csak éppen azt a pluszt, azt az egyéni hangot nem sikerült még megtalálnia, amitől ő maga is kitűnhetne a tömegből. Azt már látjuk, hogy tud olyat csinálni, mint amit más; remélhetőleg legközelebb bebizonyítja, hogy olyat is tud, amilyet más nem.

premierA premier után / A fotó forrása a Szegedi Kortárs Balett facebook-oldala

Talán nem is hiányzik sokkal több az Exitből, mint az a játékosság és szemtelenség, ami megvan Corneliu Ganea a társulattal közösen készített Tabula rasájában. Mert ezektől a cseppet sem elhanyagolható kvalitásoktól egy pillanatra eltekintve, nem is különbözik olyan radikálisan mozgásvilágában és formailag a két darab (aminek részben a táncosok azonos száma is az oka, részben pedig az, hogy mindkét alkotó hasonló tánctradícióban nevelkedett). Lehet, hogy nem a Tabula rasa fogja megreformálni az együttest (már persze ha egyáltalán van, vagy lenne ilyen szándék az együttesen belül), és kijelölni a Szegedi Kortárs Balett következő 30 évének útját, de arra van benne elég muníció, hogy kb. 30 (!) percig élvezetes legyen. A fő kellékek ehhez: Michael Gordon zenéje, amely szinte végig egy témát variál, megadva egy kissé mániákus alaphangot a darabnak, valamint táncosonként egy-egy gurulós kisszék, amely közlekedőeszköznek és táncpartnernek is kiváló. Az előző darab feketeségéhez, sötétségéhez képest itt a fehér és a testszín dominál. A kezdő- és záró képben a táncosok kisszékükön ülve, egyenes vonalak mentén gurulásznak előre-hátra, a kettő között pedig – mintegy a zene diktálta kissé bolondos állapotban – a legkülönbözőbb viszonyokba kerülnek egymással és ülőalkalmatosságukkal. Hogy mindebből hogyan születik meg a „tiszta lap”, az számomra nem derült ki (pláne mivel a táncosok ugyanabba a végpontba jutottak vissza, mint ahonnan elindultak), de ettől függetlenül elszórakoztattak a táncosra és kisszékre komponált etűdök.

A Szegedi Kortárs Balett 30 év alatt progresszív, formabontó társulatból kiszámítható színvonalon dolgozó tánc-gyárrá érett. De mint tudjuk, az életkor csak egy szám. Hogy mit kezdünk vele, az kizárólag rajtunk múlik.

Szegedi Kortárs Balett 30

Exit

Zene: montázs. Fény: Stadler Ferenc. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias. Koreográfia: Czár Gergely.

Tabula Rasa

Zene: Michael Gordon. Fény: Stadler Ferenc. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias.

Koreográfia: Corneliu Ganea és a Társulat.

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2017. november 8.