Kritika

Kortárs tánc, Balett

Kontrasztok

Kónya Orsolya kritikája a Haláltánc-variációk és a Change Back előadásáról

lead_halalFél évszázadnyi múlttal a háta mögött a Pécsi Balett társulata sok mindent megélt már. A tavaly bemutatott Change Back mintegy összegezi ez elmúlt évtizedeket, a Haláltánc-variációkkal azonban nagy merészség volt összepárosítani.

Kónya Orsolya kritikája a Haláltánc-variációk és a Change Back előadásáról

Fél évszázadnyi múlttal a háta mögött a Pécsi Balett társulata sok mindent megélt már. A tavaly bemutatott Change Back mintegy összegezi ez elmúlt évtizedeket, a Haláltánc-variációkkal azonban nagy merészség volt összepárosítani.

 

A Pécsi Balett a Nemzeti Táncszínházban mutatta be friss darabját, a Gaál Mariann koreografálta Haláltánc-variációkat, amit az esten a Change Back követett. Utóbbit a szakmai sajtó – nem érdemtelenül – az egekig dicsérte. Az este első fele az új darabé – és ezt a lépést csak üdvözölni tudjuk, mert a Haláltánc-variációk után szükségünk volt egy olyan előadásra, amely megerősít bennünket a Pécsi Balett társulatának tehetségében, táncosainak magabiztos, néhol az akrobatikusságig terjedő tudásában.

halaltancproba_01A Haláltánc-variációk legnagyobb – ha nem az egyetlen – erénye az, hogy a felhasznált zenemű szerzőjeként a nagyközönség is megismerheti Solti Árpádot, az ifjú magyar zeneszerző-generáció egyik legtehetségesebb tagját. A fiatalok – köztük Solti is – előszeretettel használják a klasszikusokat kiindulópontként, szétbontva műveiket alkotóelemeikre, hogy aztán valami egészen mást alkossanak belőlük. Liszt Ferenc Haláltáncának főmotívuma szekvenciáira bomlik Solti munkája nyomán – sokszor imamalomként, elektronikus zajként ismételgetve egyes fordulatait.

Mint ahogy Gaál Mariann koreográfiája is önmaga körül forog: nem képes megszabadulni a keretekre feszített vásznakra vetített képektől, a színes fényektől és az ellenfény nyújtotta – csekély mértékben használt – lehetőségektől. A Haláltánc-variációk legnagyobb hibája azonban nem az, hogy kevéssé invenciózus módon használja a választott eszközöket. Sokkal nagyobb baj, hogy ragaszkodik hozzájuk. Az előadásban a táncosok legalább az idő felében arra kényszerülnek, hogy paravánokat tologassanak fel-alá a színen, amelyeket aztán a következő jelenetben megvilágítanak valamilyen módon. Sok esetben az „építésre” szánt idő kétszer-háromszor annyi, mint a rákövetkező jeleneté. Az elején még bízunk benne, hogy van értelme kivárni, mi következik, de sorra csalódunk: egy-egy építési folyamat végén csupán attraktív térelemeket láthatunk, szépen megvilágítva. Mire azonban a látványt vagy a koreográfiát felfognánk, a paravánokat lebontják, és újabb építés és várakozás következik. Aztán a soron következő jelenet jön, amelyet rövidsége miatt képtelenek vagyunk befogadni.

Az előadás – előzetesen jelzett mondanivalója szerint – hétköznapi poklainkat, önmagunkkal és másokkal való zavaros viszonyainkat lenne hivatott bemutatni. Töredékeiben ez meg is valósul, csak mire összeállhatna egésszé, nehézkessége miatt már érdektelenné válik az este. A legvége kezd érdekes lenni: a paravánokat eltakarítják, kezdődhetne végre valami izgalmas, de egyik pillanatról a másikra összecsapódik a függöny. Az előadásnak úgy van vége, ahogy nem vártuk: súlytalan, esetleges pillanatokkal. Bármelyik más jelenet lezárhatta volna, de így maradt, befejezetlenül.

A szünet után nagy szükségünk van a Change Backre. A Nemzeti Táncszínház nézőterén ülő külföldieknek valószínűleg nem sok fogalmuk van a magyar kortárs táncról, de ha a Haláltánc élményével távoznának, az nem tenne jót hírnevünknek. Ugyanazok a táncosok, akik az est első felében zavarodottnak tűntek a „sok pakolgatás – kevés tánc” keverékében, most magabiztosan uralják mind a néhol elképesztő követelményeket támasztó koreográfiát, mind saját testüket. Leo Mujić koreográfiája friss, akrobatikus, néha humort sem nélkülöző kompozíció. A téma – az, hogy képtelenek vagyunk önmagunk megismerésére, a társas kapcsolatok fenntartására, a nehézségek leküzdésére – nem feltétlenül igényli a humort, de tanulsággal szolgál. Az élet nagy nehézségeit azonban csak humorral lehet abszolválni. Humor nélkül csak újra és újra visszatérünk ahhoz a pillanathoz, amelyben – úgy hisszük – boldogok voltunk. S ha már nem lehet visszaforgatni az időt, akkor megéljük újra. A múlton való rágódás, az elmúlt kapcsolatok siratásának hiábavalósága végigvonul az előadáson.

38

A tömegből Kristóf Dávid és Domoszlai Edit kettőse bontakozik ki, a két táncos által vázlatosan megrajzolt – főleg Kristóf Dávid alakjára fókuszáló – történet tartja keretben az eseményeket. Ugyanakkor ez a szál sokszor el is vész, így aztán elég nehéz megmondani, hogy a koreográfus véletlenül feledkezik meg róluk, vagy ennyire lazán kezeli a „történetmesélést”.

Mujić a jeleneteket Johann Sebastian Bach zenéjére komponálta. A felhasznált tételek jelentős része zongora és hegedű kettősére íródott, azonban a felvételen a hegedűs – hangos szusszanásokkal, néhol horkanásokkal – átélésének bizonyítékát is adja, és ez itt-ott megzavarja a Change Back egységét. Ugyanakkor egy jelenetben eredetileg férfiszopránra írt kompozíciót hallunk (női) alt előadásában, ami zene és koreográfia egységét eltolja – nem feltétlenül üdvözlendő irányba.

56

Örök kérdés, hogy ha a táncos megszólal a színpadon, akkor azt hogyan értékeljük. Az előadás kétharmadánál egy zsúrkocsi kerül elő a színpadfenékről – ez egyébként az egyetlen tárgyi eszköz a darabban. Hamarosan Balássy Szilviát ültetik a kocsi tetejére, aki ebben a zenét teljes mértékben nélkülöző jelenetben egy rövid monológot ad elő. Pár mondatában benne van minden kétség, amely egy nőt (vagy férfit) – egy párkapcsolat vége felé – foglalkoztathat. (Mi van, ha ez az egész csak hazugság? Mi van, ha elvesztegettük az időnket?) Súlyos mondatok, de a hangerővel, a dikcióval bajok vannak: a hetedik sorban ülve hegyeznünk kell a fülünket, hogy eljusson hozzánk. Persze védhető lenne a dolog azzal, hogy a belső kétségeket nem ordítva fogalmazza meg az ember… De az előadás legdrámaibb pillanatait mégsem szabadna veszni hagyni.

 

Haláltánc-variációk / Change Back (Pécsi Balett)

Haláltánc-variációk

Zene: Liszt Ferenc Haláltánc című műve alapján, Solti Árpád. Díszlet: Sebestény Ferenc, Körmendy Pál. Jelmez: Vincze Brigitta. Fény: Fejes Ádám. Video: Kertai Gábor, Reich Dániel. Koreográfia: Gaál Mariann.

Táncolják: Domoszlai Edit, Nagy Írisz, Kiss Eszter, Kócsy Mónika, Ujvári Katalin, Dóri István, Koncz Péter, Molnár Zsolt, Tuboly Szilárd, Szabó Márton.

Próbafotók: Vincze Brigitta

 

Change Back

Zene: J. S. Bach. Dizájn: Thomas Mika. Asszisztens: Czebe Tünde. Koreográfia: Leo Mujić.

Táncolják: Balássy Szilvia, Czebe Tünde, Domoszlai Edit, Nagy Írisz, Ujvári Katalin,

Dóri István, Koncz Péter, Kristóf Dávid, Molnár Zsolt, Szabó Márton.

Fotók: Radványi Gábor

 

Nemzeti Táncszínház, 2011. május 17.