Kritika

Kortárs tánc

Hajnal Márton: 70 percig elhiszem

Emanuel Gat: Sunny -

Komplex, és teljességet sugárzó életöröm, amelyből egyszerűen nem hiányoljuk a sötétséget felvillantó csavart.

Nem tudom, hogyan épülne fel egy ideális világ, milyen elvek és ideológiák működtetnék, ha egyáltalán, de azt most már el tudom képzelni, hogy milyen hangulata lenne. A Sunny úgy tud vidám és felszabadult lenni, hogy még véletlenül sem tűnik giccsesnek vagy felszínesnek. Egy mélyről érkező, természetes örömforrás, amihez könnyű kapcsolódni, és amelyben jó érzés feloldódni.

Emanuel Gat magyarországi népszerűségét jól jelzi, hogy még kritikusként is nehéz volt bejutni a Trafóba frissen érkezett előadására. Az izraeli koreográfus 2009-ben mutatkozott be a Téli utazással hazánkban, azóta pedig visszatérő vendég. A legtöbb róla szóló cikk megemlíti, hogy huszonhárom éves koráig karmesternek készült, és aztán ezt az életrajzi érdekességet gyakran összeköti valamiképpen a koreográfiái zenehasználatával. Ez a már-már közhelyes kapcsolat a Sunny esetében is adja magát, részben azért, mert magát az előadást is egy soul szám, Marvin Gaye azonos című dala ihlette.

sunnyA fotók forrása: trafo.hu

A hangzásvilág azonban ennél még szembeötlőbb a színpadon: Awir Leon élőben kever lassú, gyakran meditatív, techno dallamokat a koreográfiához, majd később a koncepció szerves részeként énekel és gitározik is. Az előadásban hol a tánc, hol a zene áll le, hol összeérnek, hol szétválnak, miközben a csupasz, fehér színpad egyetlen díszleteleme Leon és a keverőpultja az egyik sarokban.

Az enyhén fragmentált koreográfia egy jelmezes táncos néma, szinte észrevétlen belépésével indul: mintha valaki az otthoni kacatokból összebarkácsolt volna egy sámánjelmezt, hogy megnyissa a szertartást. A hozzá képest alulöltözött, boxerban és tornadresszben érkező maradék nyolc táncos ezután érkezik, előbb körbeállják a lassan megszólaló keverőpultot, majd lassan szétoszlanak a térben. A táncosok hangsúlyosan önálló személyiségeknek hatnak, nem egy koreográfia fogaskerekeinek. Nem játszanak karaktereket, de az egyedi (valószínűleg önmaguknak választott) jelmezek és egyfajta belső kisugárzás ezt az érzetet kelti.

Az individualitás mellett nyilvánvalóan közösséget is alkotnak. Természetesnek hatott oldottsággal, mosolyogva keresik egymás pillantását, kis csoportokban sugdolóznak, akárcsak egy laza, baráti összejövetelen, az embernek kedve lenne közéjük állni. Sőt, a máskor mesterkéltnek ható fényváltások vagy az olykor a színpad felét félhomályban hagyó világítás is, mintha a szabadég hangulatát keltenék. Ez a fajta vidám, és a nézőre is felszabadítóan ható természetesség végig megmarad, és ehhez a csodálatos őszinteséghez könnyedén lehet kapcsolódni kortárs táncban szerzett tapasztalatoktól függetlenül.

sunny2

Az előadás első részében kis csoportok tagjai egymással összegabalyodva mozognak párhuzamosan. A tánc később dinamikusabbá válik, az egyén és a csoport kapcsolatát látjuk különböző felállásokban. Egy jelenetben hangsúlyosan különböző, absztrakt jelmezekben, intenzív zenére mozognak a táncosok, túlhangsúlyozva az egyéniséget. Van, akinek a fejét egy hatalmas, afro-frizurát idéző barna szivacs fedi be teljesen, van, aki vörös hidzsábszerű ruhát visel, más tarajokat aggat magára. Egy másik, visszatérő részletben egymás mellé állva, vezényszavakra mozognak: hasonlóan, összefüggően és mégis teljesen másképpen. A kedvenc jelentemben pedig egy mozdulatsort „próbálnak” végigcsinálni, ám valaki mindig megakad, elrontja. A csapat azonban ilyenkor bár fáradtan, mégis jókedvűen újra nekifut: a cél közös, nincs helye szidni, vádolni bárkit is.

Az összhatást erősíti, hogy bár vannak lassabb, meditatív jelenetek, ezek nem érződnek hosszúnak, jó ritmusban vannak elvágva. Gat pedig időről-időre belecsempész meglepetéseket az előadásba: egyszer csak például kiszól Awir Leon a keverőpult mögül, köszönti a közönséget, akár egy koncerten, és felkonferálja a következő számot.

A Sunny, akárcsak a címadó szerelmes szám, lényegében az emberi kapcsolatok napfényes oldalát mutatja: azt az állapotot, amikor az egyén és a csoport között nincs konfliktus. A magány, az elkülönülés érzete csak pillanatokig jelenik meg, de még akkor is ott bujkál a háttérben a vidámság. Az összhatás azokra a pillanatokra emlékeztet, amikor kábultan hátradőlünk, mert egyszerűen minden összejött. Csak éppen itt még az ébredés árnyéka sem kell, hogy megijesszen. Ez a fajta komplex, és teljességet sugárzó életöröm, amelyből egyszerűen nem hiányoljuk a sötétséget felvillantó csavart. Amelyet szinte kizárólag ilyenkor, a műalkotások esztétikai dimenziójában tapasztalunk meg. Szóval, a dalt idézve: Thank you for the sunshine. Emanuel Gat pedig jöjjön vissza minél hamarabb!

Emanuel Gat: Sunny

Koreográfia és fények: Emanuel Gat. Zeneszerző és színpadi zenész: Awir Leon.

Táncolják: Thomas Bradley, Annie Hanauer, Péter Juhász, Michael Loehr, Emma Mouton, Genevieve Osborne, Milena Twiehaus, Sara Wilhelmsson, Ashley Wright. A jelmezek a táncosokkal együttműködésben jöttek létre. Producer: Emanuel Gat Dance.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2019. április 12.