Kritika

Kortárs tánc

Sárosi Emőke: Patkányok a szobámban itt és most

TEN_NET; In My Room; Point of no return -

Hogy pontosan miről is szólt az előadás, azt nehéz szavakba önteni…

A Nemzeti Táncszínház tér, lehetőség, a bázis, ahol meg kell jelenni, ha táncprodukcióról beszélünk. Támogató közegét a l’art pour l’art eszmeiségével és a gyártószalagok dinamikájával lehetne körvonalazni. Bemutatók jönnek-mennek, a tavaszi szellővel tovalibbennek.

A Művészetek Palotájában ünnepelte a Barta Dóra vezette Badora Társulat a 10. születésnapját – két új bemutatóval. A TEN_NET koreográfiát újításként kell értelmezni a csapat életében, mert ezzel az előadással akarnak nyitni a nemzetközi együttműködések felé két külföldi koreográfus, Nicola Monaco (a világhírű Akram Khan Társulat oszlopos tagja) és Elias Lazaridis (a Sidi Larbi Cherkaoui – Eastman Társulat táncművésze) bevonásával.

ten netBadora Társulat: TEN_NET / Fotó: Toldy Miklós

W.A.R. (we are rats) – igen, jól érti mindenki, patkányok vagyunk. Ezzel a kedves invitálással indul a születésnapi happening, amely majd megnyitja a határokat és a kapukat. Szerencsés, hogy kapunk szórólapot, mert kell a segítség Elias Lazaridis koreográfiájához. Sanjiv Talwar robotizált patkányok világába csöppenünk: a programozott rágcsálók laboratóriumába, ahol az állatok agyába elektródákat ültetnek a tudósok – a jutalomközpontot stimulálva, így az állat minden feladatot boldogságban, jóleső érzés mellett hajt végre. És természetesen a programozott agyuknak köszönhetően nem érzik, hogy nem a saját akaratukból cselekszenek. Igen, a technológia létezik, és csak remélhetjük, hogy emberkísérlet még nem történt.

ten net4Badora Társulat: TEN_NET / Fotó: Toldy Miklós

Ez a vízió a színpadra kívánkozik. A vezér az unalomig ismétli/ismételteti a többiekkel a zakó és cipő le- és felvételét, majd ő is beleolvad a csapatba. Monokróm elegancia a miliő, hogy még nagyobb legyen a kontraszt, és beindul a robotizáció. Mindenki gondolkodás nélkül végrehajt minden utasítást, majd a végén belepusztul. Izgalmas összecsúszás ez a művészettel, hiszen a táncos ugyanígy valósít meg: a koreográfus akaratának eszköze. A droid-lét itt izgalmas kérés: vajon csak a koncepció része?; vagy a táncosok tényleg így éreznek? A vontatottság és a történettelenség megnehezíti a befogadást, és a túlnyújtott elektrosokkban vergődő remegés pedig sajnálatot implikál. Minden respekt a társulaté, alázattal és professzionálisan dolgoznak.

ten net2Badora Társulat: TEN_NET / Fotó: Toldy Miklós

A szünet után a találkozás a különböző alkotói világokkal Nicola Monaco In My Room című produkciójával folytatódik – becsempészve a bulihangulatot az estébe. Adott egy kis csapat, 11 fő, akik a hetvenes évek legendás New York-i klubja, a Studio 54 világát idézik meg, és annak minden felcímkézhető attitűdjét: a hedonizmust, az elszakadási vágyat, az underground party-kultúrát, és közben lüktet az elektronikus zene, konkrétan a nézők tűrőképességét feszegetve. Majd, ha kortárs tánc, akkor vetkőzés – így a bugyi-melltartóban szeretetre éhes, hedonista bódulatban kapcsolódni vágyó testek behívják a Trainspotting miliőjének asszociációját is, és a háttérben ehhez gyerekzsivaj jelenik meg. Tovább pörgetve a filmet, csak a csecsemősírás és a halott baba megjelenése kellene még, és mindent értenénk… De nem így történik. A koreográfia pedig véget ér mielőtt elkezdődött volna.

ten net3Badora Társulat: In my room / Fotó: Toldy Miklós

Az idő és az értelmezés linearitása ellen tesz kísérletet Nagy Zoltán Point of no return című előadása a Nemzeti Táncszínház Kistermében, ahol 4 táncos közös performansza arra ad lehetőséget, hogy életbevágó vagy éppen alig észrevehető döntésekről beszélgethessünk. Fontos fragmentum az idő egyidejűsége és az érzelmi bevonódásmentesség. A koreográfus így fogalmaz: azokat a koordinátapontokat keressük, amelyekben megszületik a döntés. Majd időben és térben szabadon utazva, újra átéljük a következményeket és azok lehetséges változatait. A darabban két generáció táncol együtt, megosztva egymással a múlt tapasztalatait és a jövő képzeletét.

De hogy pontosan miről is szólt az előadás, azt nehéz szavakba önteni. Történetszilánkok és érzések vannak csupán: feszültség, vidámság, öröm, elkeseredettség. De mindezeket az érzeteket az előadásban elhangzott szövegek generálják, ugyanis a táncosok folyamatosan narrálják a táncetűdöket. Mozognak, levegőt kapkodnak, majd elmesélnek egy történetet, ami alatt a másik páros mozog. Hogy pontosan milyen viszony van közöttük, azt nem tudhatjuk. Lehet szülő – gyerek, testvér – barát egyaránt. Egy gondolat a fontos: a dinamika. Ez konstans a gesztusokban és a megjelenített szerepekben egyaránt. Nincs fix karakter, minden és mindenki folytonos változásban van. Ennek egy emblematikus játéka a sapkacserélgetés, amely a kis csoporton belüli hatalmi viszonyokról akar szólni. Virtuóz módon, agressziómentesen fluktuáltatják a vezető szerepet – ezt az összhangra törekvést kellene megtanulnia az emberiségnek. Izgalmas víziók robotizációról, undergroundról, időről, emberekről.

TEN_NET, In My Room (Badora Társulat)

Zene: montázs. Fény: Katonka Zoltán. Koreográfia: Nicola Monaco, Elias Lazaridis. Produkciós vezető: Barta Dóra.

Művészetek Palotája, 2019. április 24.

Point of no return

Dramaturg, szöveg: Zsigó Anna. Zene: montázs. Koreográfus, fénytervező: Nagy Zoltán. Táncosok: Gál Eszter, Raubinek Lili, Bakó Tamás, Kelemen Patrik.

Nemzeti Táncszínház, 2019. április 26.