Sárosi Emőke: A filozofálás formanyelvei
Budapest Táncszínház: Ízek, Táncok, Érzések -
Nincs szépség vagy szerelem már a projektek és appok világában.
A produkció két külföldi (egy portugál és egy francia) koreográfus különálló alkotása. A harmincperces nyitó produkció az Olaszországban élő és alkotó portugál koreográfus, Gustavo Oliveira Essence of the Senses (Az érzékek esszenciája) című alkotása, amelyben az érzékek állnak a figyelem középpontjában.
Fotók: Rácz Gabriella
Hisz ezek teszik színessé számunkra a körülöttünk élő világot: érezni lehet a virágok illatát, a perzselő nyári nap erejét a bőrünkön; tudunk ételt ízlelni, csodás zenéket hallgatni vagy tájakban gyönyörködni. A koreográfia öt kis részből áll. A természet és az élet szépségét hirdeti az első, fénypötty-virágok között szabad, szertelen szerelmek születnek, és boldog érzékelésre ébredés pillanatai öltenek testet. A mozgásanyag a könnyed gördüléseken át a taktilis kontaktmozgással az ébredő szenvedélyt ábrázolja. Ez érthetően vezet át a zeneirodalom egyik legszebb áriájával (Purcell: Dido és Aeneas, Dido búcsúéneke) a szerelem és a szenvedély fájdalmas és mély bugyraiba.
A könnyed, egyszerű, hedonista boldogság eszményét hivatott láttatni a western-hangulatot idéző, sörözni vágyó munkáscsapat. Őket váltja a negyedik képben a fülsüketítő techno-világ, amikor is a gyomrunkban zeng a basszus tuc-tuc. A droidlétre kapunk egy értelmezést: amit hallunk, azt értelmezi az agyunk, majd lejut a gyomorig és a zsigerekbe – így manipulálhatóvá válik bárki. Ennek komplementere a záró jelenet szerelmes párosa: egy süket rongybaba mindaddig reakcióképtelen (ezért mozgatni kell), míg kitartó szerelmese ki nem dugítja a fülét. Ekkor öntudatra ébred, kitágul számára a világ, és bár tapasztalásra vágyik, a szerelem érzékeket zsongító börtönébe marad.
Érdekes kísérlet az érzékek széles spektrumában játszó víziót nemtelennek ábrázolt, testszínű felsőben és fekete alsóban mozgó lényekkel megjeleníteni. Praktikus, de a látvány a megszülető kémia ellensége. A portugál koreográfus formanyelvében ötvözi a klasszikus, a kortárstánc és a capoeira elemeit, előtérbe helyezve a test számára organikus mozgást és a folyamatos, gördülékeny, kihívásokkal teli, fizikai erőt megkívánó mozgássorokat. Hangulatban és stílusban kerek egységet alkot a második koreográfiával, amely az ösztönök szintjén elmélkedik.
A francia művész, Aurélie Mounier The Missing link (A hiányzó láncszem) című koreográfiájában a mai emberben keresi az elfelejtett és elnyomott állati ösztönöket. Azokat az ősi motorokat, amelyeket a törzsfejlődés és a kultúrák megjelenése háttérbe szorított. Hiszen az emberben a jóság mellett megtalálhatók az embertelen ösztönök is. A koreográfia emblematikus motívuma a primer szexualitás visszatérő megjelenítése: a lányok alá bizony alányúlnak, és elsődlegesen ágyéktáji emelésekkel mozgatják a térben őket. Ez a fajta birtokba vétel és használat képileg erős ugyan, de nincs mellette finomság és jóság. Ha a szexualitás zsigeri szintre minősül, fajfenntartó program lesz a csábító násztáncból.
A jelmezek ebben a koreográfiában sem az elsődleges befogadást hivatottak fokozni: a fekete-fehér öltözék remek kontrasztképző eleme az előadásnak, hiszen a mindennapok semlegesége mellett az ösztön szintjén tomboló viharokról akar szólni, a nézőket is bevonva a gondolkodásba. Ennek vizuális eszköze a fehér slim fit ing és az egyik legaszexuálisabb női viselet: a fehér, bő nyakú, ujjatlan garbó, mely mozgás közben a táncosokat görbének és púposnak láttatja. Ez a miliő egy torz világ vízióját villantja fel, ahol az ösztönöknek is csak egy visszatérő, fix idősáv van kijelölve, ahol a droidszerű lények menetrendszerűen várják a „közös-ülést”. Nincs szépség vagy szerelem már a projektek és appok világában.
A táncosok részéről tiszteletreméltó az előadásba fektetett energia és munka, csillog a szemükben a hit és a tenni akarás, ami elengedhetetlen egy előadás elkészítéséhez. A feldolgozás pedig a befogadókra vár: adjunk több teret saját magunknak és ne féljünk változtatni, elmélyülni és átadni magunkat az érzékeknek és a szenvedélynek. Ne éljünk boldogtalanul…
Ízek, Táncok, Érzések (Budapest Táncszínház)
Táncolják: Juhász-Hörcher Noémi, Jenei Lilla, Vattai Dzsenifer, Mező Máté, Salvatore Paonessa, Julien Klopfenstein.
Fény: Földi Béla. Zene: montázs. Koreográfusok: Aurelie Mounier, Gustavo Oliveira.
Nemzeti Táncszínház, 2019. november 15.
