Kritika

Kortárs tánc

Négy nyeregencek

Szoboszlai Annamária kritikája a Quartetről

lead_80_gergyeA Quartet a Saló, avagy Szodoma 120 napja édestestvére, azonban a kérdés felülesztétizálása lenne, ha részletesen összevetnénk a De Sade márki-féle regénnyel és a Pasolini-filmmel. Mert tőlük egyvalamiben nagyon különbözik: abban, hogy szadomazo-eszközzé lett hétköznapi tárgyakból – lovaglópálca, zabla, nyereg, és magas sarkú női cipellő – kimódolt teatralitással próbál artisztikumot csiholni.

Szoboszlai Annamária kritikája a Quartetről

 
A Quartet a Saló, avagy Szodoma 120 napja édestestvére, azonban a kérdés felülesztétizálása lenne, ha részletesen összevetnénk a De Sade márki-féle regénnyel és a Pasolini-filmmel. Mert tőlük egyvalamiben nagyon különbözik: abban, hogy szadomazo-eszközzé lett hétköznapi tárgyakból – lovaglópálca, zabla, nyereg, és magas sarkú női cipellő – kimódolt teatralitással próbál artisztikumot csiholni.
 

A Rorschach-tesztábrába mindenki azt lát bele, amit akar. Gergye Krisztián legújabb darabja, a Quartet azonban – a maga felemás módján – kínos egyértelműséggel mutatja a torzulásokat, de a torzítást is. Még akkor is, ha az Indonéziát járt koreográfus megint a misztikus, jávai előadó művészet jellegzetes formáiba és elemeibe feledkezik. Az élőzene-kíséretes árnybáb-előadások (wayang kulit) fény-árnyék hatása, a bábok helyébe lépő élő ember stilizált mozgása (wayang orang), a tradicionális táncokból ismert kézmozdulatok-jelek (és ezek „magyarított” változatai) adják az ornamentikát. Hogy Gergye mindemögé képes szadomazo-mauzóleumot emelni, az egyéni alkotói, de legfőképp emberi ügy. És nem mindegy, hogy minek az apropóján teszi ezt. A Quartet a Saló, avagy Szodoma 120 napja édestestvére, azonban a kérdés felülesztétizálása lenne, ha részletesen összevetnénk a De Sade márki-féle regénnyel és a Pasolini-filmmel. Mert tőlük egyvalamiben nagyon különbözik: abban, hogy szadomazo-eszközzé lett hétköznapi tárgyakból – lovaglópálca, zabla, nyereg, és magas sarkú női cipellő – kimódolt teatralitással próbál artisztikumot csiholni. És ezen kívül nem történik semmi, de semmi egyéb.

 

quart051

 

A nézőnek látszólag fel van adva a lecke. Nézze úgy a darabot, mint az elfojtott tudatalatti kivetülő képeit? A szereplőknek a színpad hátsó falára vetülő, gomolyagokká, pacákká, többlábú lényekké összeálló árnyvetületei ezt az értelmezést támogatják, de koreográfiai alapnak ez mégiscsak csenevész alap. Vagy lásson benne bátran színpadra érlelt, perverz-szexuális szókimondást? Az egymás fejére tett zablák, a négykézláb ereszkedő lányok hátára kerülő nyergek, a pórázra fogott vadászkutya-imitáció, a kéjes vakkantások, vagy a kocsiba fogott lovak képei pornófilm-valóság. De egy magára valamit is adó gondolkodó/alkotó csak a perverz örömöket mégsem tematizálhatja. De Sade sem ezt tette. Valószínűbb, s a nézőnek megnyugtatóbb is azt gondolnia, hogy Gergye a fejébe vette: tükröt állít az embernek (meg a tudatalattijának), és a kiélt-kiéletlen bűnös gyönyörök előcitálásával leplezi le az elnyomó és elnyomott közt fennálló látens „kéjes” viszonyt, hogy tudniillik az áldozattá válásban rejlő gyönyör olykor fokozottabb, mint az uralkodásé. És ez aztán tetszés szerint variálható magán- és közügyekre, emberi kapcsolatokra és a politikára.

 

quart308

 

Nem Gergye az első, akinek a bicskája ebbe beletörik. Pasolini „mellékhajójául” csapódik, a hozzá való erős kötődésről vall már a cím is. A filmrendező négy arisztokratája, négy segítője, négy mesélője – ha más nem, számszerűsített formában – visszatér a négy táncos, az őket bábként mozgató négy árnyalak, és a négy zenész alakjában. Míg azonban a film egyértelműen politikai közegbe, a salói fasiszta köztársaság idejére helyezi a történetet, addig a Trafó vájtszemű közönsége maximum a színpadképben fedez fel hasonló utalásokat: a táncszőnyeg vörösében, a vetítővászon fehérjében, és a termet befogó feketeségben. Gergye valahol ott evezget a Pasolini-féle politikai aktualizáció, és a De Sade-féle elmesélt mese tisztán filozófiai („hit és erkölcs”) kérdésfelvetésének partjai között. S hogy teljes legyen a képzavar: Nyugatra tekintve, vágtató lovaknak, hajtóknak, ebeknek és elejtett szarvasoknak láttatja táncosait. A „nagy vadászat” kiszolgáltatott és kiszolgáló szereplőinek, akik olykor a közönségre is vadászpuskát szegeznek, majd primer állati létbe váltanak (illetve szofisztikált ál-art-pornóba). Keletről pedig a jávai transztáncból ismert ló alakot cseni színpadára, a transzba került (azaz a tudatalattiját élő) táncos mitikus társát, a tudatos szintre még nem emelkedett ösztönlényt. Az árnybáb-előadások egész világosság-sötétség misztériuma, a világ látható és láthatatlan dualitásának igaza: félrevezető körítés. Pedig az előadás legértékesebb része épp a fénydramaturgiája. Minden egyéb „vakítás”.

Hogy mit állít Gergye, hogy mit hoz a néző tudomására? Azt, hogy ebből az anyagból még egy laza esztétikai aktusra is alig futja.

 

quart271
Fotók: Dusa Gábor

 

Gergye Krisztián Társulata: Quartet

Dramaturg: Miklós Melánia. Zenei szerkesztő: Philipp György. Video: Laczkó Juli. Díszlet: Árvai György. Jelmez: Béres Móni. Smink, maszk: Károlyi Balázs.

Koreográfus-asszisztens: Domokos Flóra. Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra. Pszichológiai munkatárs: Csigó Katalin. Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián.

Táncolja: Gergye Krisztián, Gresó Nikoletta, Téri Gáspár, Virág Melinda. További szereplők: Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Szabó Gábor. Közreműködik: az Accord Quartet.

Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2010. február 4.