Komjáthy Zsuzsanna: Azonos frekvencia
Feledi János – Feledi Project – Trio a là Kodály: Prozódia -
Feledi nem merészkedik közel a kortárs balettos tradícióhoz, nem fogalmazza meg a hozzá fűződő viszonyát. Ismeri a szókincsét, ismeri a szintaxisokat, és kitűnően, formagazdagon játszik is velük. Lebilincselően sokat mutat, de keveset mond.
Három zenész (Oláh Dezső, Erdő Zoltán, Tar Gergely) és egy táncos (Horváth Zita) érkezik libasorban, ki-ki elfoglalja a maga helyét a színpadon: a muzsikusok hangszereik mögött, Horváth pedig valahol közöttük, aranymetszésben. Pillanatnyi csend, és miközben megszólalnak az első akkordok, a Trio á la Kodály nyáresti-jazzes Kodály-gyűjtés interpretációjának hangjai, nekem Isadora Duncan egyik sokat idézett gondolata mocorog a fejemben: „A tánc a zene születése előtt fogantatott… A zenében a tánc éppúgy benne van, mint a magzatban az élet, születése előtt.” – Minden bizonnyal nem véletlenül; a zenésztrió és a Feledi Project közös produkciója, a Prozódia ugyanis szándéka szerint is valahol ezt a szövevényes kapcsolatot (hangok és mozdulatok kapcsolatát) vizsgálja.
Fotók: Puskell Zsolt
Vizsgálja? Talán a Prozódia esetében kevéssé helyénvaló és némiképp erős ez a szó. Mert bár a színlap említést tesz arról, hogy a prozódia alapvetően egy verstani fogalom, amely a beszéd és a nyelv ritmikus formákká válásával, más szempontból pedig a zene és a szöveg helyes illeszkedésének mikéntjével foglalkozik, feltételezhetnénk, hogy nem így lesz, de a hogyan, a miként a koreográfiában háttérbe húzódik. A kapcsolat zene és tánc között inkább esztétikai alapú és kijelentő módú, semmint vizsgáló-kutató jellegű és kérdő módú.
Persze nincs is ezzel semmi probléma, az előadás az egyébként számos izgalmas lehetőséget rejtő hogyan (netán miért) nélkül, önmagában is sok érdekességet hordoz magában. Például azt – és itt most egy pillanatra visszatérnék Duncan szavaira –, hogy milyen módon valósul meg egy alapvetően időbeli művészet (zene) és egy tér-idős művészet (tánc) harmóniája. Körtvélyes Géza egyik könyvében leírja, hogy a zene alapvetően ugyanis időbeli; egy térbeli kiterjedéssel nem bíró, ám időben terjedő művészeti forma, mely egyfelől a valóságról leválaszt egy időfolyamot és ezzel együtt egy belső mozgássort is, majd ezt realizálja – és persze fordítva: a kiragadott idő- és mozgássorral a valóságra is reflektál egyúttal. A tánc ugyanakkor térben és időben is terjedő, látható külső szerkezettel is bíró mozgásforma. Duncan szavai tehát ezen a ponton (is) igazolást nyertek: a tánc mint mozgás mindkét művészet csírája. Kettejük – zene és tánc – viszonya azonban a szoros kapcsolat ellenére, vagy talán éppen azért, mindig ambivalensnek bizonyult. Mint két folyvást civakodó, majd kibékülő héja-szerető: volt, hogy a tánc a zenét illusztrálta, volt, hogy fordítva; volt, hogy elszakadtak egymástól, és mellérendelő viszonyba helyezkedtek, máskor szinte uralmi-hatalmi játszmákat játszottak. Olyan is volt, hogy a tánc megtagadta a zenét (helyette inkább a csendből építkezett); és John Cage-nél például – megkockáztatom – talán egyszer-kétszer még a zene is megtagadta a táncot (bár ebben nem vagyok bizonyos).
Akárhogy is, Feledi esetében a tánc, a kortárs balett mozgásformái egyensúlyba kerülnek a jazz hangjegyeinek a belső mozgásával. Rátalálnak egy már-már azonos rezgésfrekvenciára, melyben az impulzív láblendítések és karmozgások, a látványos emelések – melyeket mind kitűnő precizitással hajtanak végre a táncosok – a zene természetes hordozóközegének, térbeli meghosszabbításának tetszenek. Feledinek ráadásul sikerül elkerülnie egy csapdát, melybe sokan sokszor (talán egyre ritkábban) rútul „pofára esnek”: bár nagyon sematikus, lecsupaszított mikrotörténet-töredékeket felismerünk a koreográfiában (jellegzetes például a Kis kece lányom…, Horváth Zita – Matkovics Norbert dús szerelmi-erotikus tánca), ezek mégsem állnak össze egy-egy kauzális sztorivá, és nem tömbösödnek szétszórt jelenetekké. Pedig Kodálynál bizonyosan nagy a csábítás; „beszélyes” gyűjteményeiből mind-mind kisregényeket lehetne kerekíteni. De mint mondtam, Feledi ellenáll, nem hajlik meg a zene súlya alatt; a dalok sztorijaiból csak „diring-dereng” valami. Ugyanakkor nem esik a teljes absztrakció fogságába sem, így nem szakad el végképp a zenétől. A folyamatosság és az áramlás pedig ennek köszönhetően nem törik meg, az előadás természetessé, gördülékennyé válik, mely tiszta és csillogó, mint egy porceláncsésze.
Ha valami azonban porcelánból készül, vigyázni kell vele, mert könnyen törik. A Prozódia – bocsássuk előre – nem zúzza szét magát, de néhány apróbb repedés bizony megjelenik a falán. Mielőtt erre kitérek, még egy strigula az előadás erényeinek oldalán: képes egyszerre nemzeti gyökerű és a kortárs balett nemzetközi trendjeit idéző kifejezőformát létrehozni. Görcsmentesen, érvényesen – ez pedig nagy érdem. A nemzeti jelleg sokszor elnehezíti, tapasztalataim szerint időnként előfordul, hogy hamiskássá vagy banálissá teszi az előadásokat. Feledi és a Trio á la Kodály produkcióját azonban nem szennyezi be a míves derű, melyet a nemzeti öntudat megidézése magával sodorhatna. Beszennyezi ugyanakkor némi modorosság és egy kevés finomkodás (kiemelendő, hogy Matkovics játékában ennek semmi nyoma), a táncosok időnként túl nagy hatásfokkal szeretnének egy-egy érzést vagy érzetet közvetíteni, ez pedig néha az ellenkezőjébe csap át; és beszennyezi egy nagyfokú, távolságtartó hagyománytisztelet is. Feledi nem merészkedik közel a kortárs balettos tradícióhoz, nem fogalmazza meg a hozzá fűződő viszonyát. Ismeri a szókincsét, ismeri a szintaxisokat, és kitűnően, formagazdagon játszik is velük. Lebilincselően sokat mutat, de keveset mond. Persze, az is lehetséges, hogy a Prozódiát időtlen nézőpontból érdemes szemlélni, és hagyni, hogy a tánc és a zene harmóniája lassan nyakig lepjen minket. És hát, szó mi szó, ezen az estén én magam ezt is teszem.
Prozódia (Feledi János – Feledi Project – Trio a là Kodály – Nemzeti Táncszínház)
Zene: Oláh Dezső (zongora), Erdő Zoltán (klarinét), Tar Gergely (dob, ütőhangszerek); Trio à la Kodály. Koreográfia: Feledi János.
Táncolják: Horváth Zita, Tóth Brigitta, Wéninger Dalma, Matkovics Norbert, Feledi János.
Várkert Bazár, Öntőház Udvar, 2016. augusztus 8.
Táncbazár – Szabadtéri estek a Várkert Bazárban
