Néptánc

Kutszegi Csaba: Gondolatok néptáncról – Násztánc ürügyén

Magyar Állami Népi Együttes: Násztánc – RÖVIDEN

A Násztánc tulajdonképpen összegzi az elmúlt évtizedek jó néhány néptánc-korszerűsítési törekvését, „kasszát csinál”, mely egy újabb ürügyül szolgál az éneklésre, a muzsikálásra és a táncra.

Ha ki kéne választanom azt az előadást, amelyik legjobban jellemző az ezredforduló évtizedeinek magyar színpadi néptáncművészetére, a Násztánc az esélyesek között lenne. Nézőpont kérdése, hogy ez most dicséret-e, avagy sajnálkozás.
Az vitán felül áll, hogy Farkas Zoltán „Batyu” alkotó- és előadótársaival együtt igen jó minőségű anyagot tett a színpadra, az eredmény esetleges eltérő megítélése abból adódhat, hogy ki milyen elvárásokat támaszt a műfajjal szemben. Jómagam élveztem, örömmel néztem az előadást, mert szeretem a néptáncot, de ha felkavaró, rám erősen és aktuálisan ható színházi élményre vágyom, másfajta programot keresek. Kérdés, hogy jogos-e egyáltalán elvárni a néptánctól, hogy aktuálisan felkavarjon.

nasztanc4Fotók: Kotschy Gábor / BTF

A Násztánc létrehozói a tekintetben jogosan gondolhatják alkotásukat korszerű produkciónak, hogy az minden ízében eltér a hagyományos folklór-összeállításoktól, sőt, kifejezetten kortársszínházias előadás, amennyiben irodalmi alapja van (egy nagy költemény), és lazán szerkesztett, de követhető narratív szál mentén haladva, szimbolikus tartalmakat jelenít meg elvontan. Még azt is megkockáztatom, hogy ez a fajta absztrahálás sokaknak még ma is kifejezetten modernnek számít, de azért tudnunk kell: a színházi korszerűség hasonló eszközeit hazánkban is minimum negyven-ötven éve jól ismerjük (sőt: annak eredői több mint száz évre is visszamutatnak). A tánc- és mozgásstílus mellett (még ha pantomim, szalontánc, diszkó, rap és break dance is megjelenik a darabban) a látványvilág és a kísérőzene zene „mai” hangzásai sem éppen napjaink művészetének kortárs trendjébe illeszkednek, és ami szintén észrevehető: mindezek alkalmazása mintha nem belső (hiteles alkotói) motiváltságból fakadna, vagyis mintha nem a témához egyedien adekvát komplex tánc- és színházi nyelven szólalna meg az előadás. Mondjuk ki: a Násztánc formálisan korszerű.

nasztanc5
Az újabb kérdés az: szükség van-e „csak” formálisan korszerű néptánc-előadásokra? Vagy: van-e létjogosultsága egyáltalán a fontolva haladásnak? Véleményem szerint van. A Násztánc tulajdonképpen összegzi az elmúlt évtizedek jó néhány néptánc-korszerűsítési törekvését, „kasszát csinál”, mely egy újabb ürügyül szolgál az éneklésre, a muzsikálásra és a táncra. Mindez tulajdonképpen könnyen unalmasnak is minősülhetne, ha a formálisan korszerű keretek között újabb ürügy révén megszülető produktum – kicsit sem mellékesen – nem képviselne (több évszázad alatt érlelődött) kitűnő, egyedi művészi minőséget. Zenében, énekben, táncban. Az aktuálisan prezentált, professzionális népművészetnek ez a titka: az alapanyaga olyan jó minőségű, hogy a már unalmasnak számító interpretálása sem tud igazán unalmas lenni. De ez a csapdája is: mindig van lehetőség visszamenni az alapokhoz (ez mindig hasznos is, és mindig akad rá akceptálható igény), de miközben például a néptáncosok megfontolva-haladgatva őrzik-dédelgetik tiszta forrásból merített-gyűjtött kincseiket, a világ fénysebességgel elszáguld mellettük.

nasztanc lead
Mondhatnánk: kit érdekel? Száguldjon a világ oda, ahova akar, a néptánc örök, mint a jambikus lejtés az európai versben (ma is használják a kortárs költők, pedig már az ókori Rómában is divat volt). Ezzel részben egyetértek. De megjegyzem: nem egy mai (trendi) kortárs költő jóllehet ugyanazt a jambust veszi alapul, de nem ugyanazokat a strófákat rója (sem tartalmában, sem formájában), mint az elődei az ókorban.
A Násztáncban fantasztikusak a táncosok, hihetetlenül jó az élőzene és az ének. Akadnak kivételesen jó táncos színházi pillanatok is (ilyen, amikor négy férfi dobkíséretre körbetáncolja az ifjú párt, valamint a prímás és az ülő pár kopogós összjátéka, ilyenek a férfi párviadalok a groteszken őrjöngő „balkáni” kör közepén és a két asztalon). A jelmezek ízlésesek, a díszlet viszont eléggé szegényes, bár néha ügyes a mozgó leplek, emelvények, fények és ellenfények, árnyjátékok összehangzó játéka. Az olykor-olykor be-belógatott méretes, csonka harmad körcikk alakú, műanyag rafiából font „kilapított lámpaernyő” látványától viszont nem egyszer szabályosan depresszióba esem. Mindezek mellett és ellenére a Násztánc összességében jó előadás. Formális műgonddal, racionálisan és intelligensen szerkesztették meg, de szenvedéllyel és odaadással adják elő.

Násztánc (Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes)

Közreműködik: Herczku Ágnes, Hetényi Milán – ének, Bősze Tamás – dob, a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. Zenekarvezető: Pál István Szalonna. Tánckarvezető: Kökény Richárd. Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György. Díszlet: Molnár Zsuzsa. Jelmez: Tóth Ildikó. Zene: Borbély Mihály, Sipos Mihály. Dramaturg: Oláh-Fenyvesi Judit. Koreográfia: Bakó Tamás. Koreográfus, rendező: Farkas Zoltán „Batyu”. Művészeti vezető: Mihályi Gábor.

Művészetek Palotája – Fesztivál Színház, 2016. április 15.