Péter Márta: A vad, gyönyörű állat

Barta Dóra: Lulu – KRITIKA

… a Lulut táncoló Horváth Zita alkatilag egy bakfist, egy egészen ifjú nőt hoz, talán egy romlott Barbie babát… Horváth csodálkozó komolysága, nyúlánk izomzata azonban ledobja ezt a fogyasztói sztereotípiát is.

Varga Kinga: Megszelídítve

Gangaray Trambulin: Le Bon Sauvage / Nemes vadember – JEGYZET

Egyedi hangulatvilágot és képzettársításokat hozott létre az este. Mindemellett kiemelendő, hogy több Gangaray Trambulin produkciót megnézve, egyfajta ízlés- és sajátosságjegyek is érezhetők.

Kovács Natália: Hármas út

Arccal a halnak (Az Artus Új Generációs Programja) – KRITIKA

„Arról van szó, hogy a cselekvésben passzívnak kell lennünk, a nézésben pedig aktívnak (épp fordítva, mint a szokás diktálná). Passzív annyit tesz: szívd magadba a világot. Aktív annyit tesz: légy jelen benne.”

Kádár Elemér: Az ég tömör kőfal

Üveghegy ösvénye (táncmisztérium) – KRITIKA

Az előadás Kőrösi Csoma Sándornak és Erőss Zsoltnak, Székelyföld két, különböző korokban élt és teljesen különböző területeken tevékenykedő nagy szülöttjének egyszerre állít emléket.

Ki vagy te, kortárs tánc?

Formabontó táncismereti-előadás a Bethlen téren

Március 9-én este 7 órakor a Közép-Európa Táncszínház Ki vagy te, kortárs tánc? című előadása látható a Bethlen Téri Színházban.

Kutszegi Csaba: Tánc, tánc, tánc…

Budapest Táncfesztivál II. – JEGYZET

Március elsején a MOM Kulturális Központ színházterme Kérész-kocsmává alakult át. A tájékozottak jól sejtik: a hír mögött valamilyen Artus-performansz rejlik.

A Nemzeti Táncszínház márciusi műsora

Néptánc, balett és kortárs tánc előadások mellett két premier is szerepel a Nemzeti Táncszínház márciusi programjában. A Badora Társulat Lulu című táncdrámája 17-én, a Budapest Táncszínház Álomőrző című két részes előadása pedig 30-án látható.

Újra RADAR No.3. a Mu Színházban

Március 4. és április 4.

A Duda Éva Társulat / Movein Mission estje lehetőséget ad az együtteshez szorosan kapcsolódó alkotó-előadók számára, hogy bemutathassák rövid, önálló műveiket. A Radar No.3. est fókuszában a művészet és a művész szerepe, helyzete, mindennapjai és konfliktusai kerülnek

...

Kutszegi Csaba: Baletthattyúk, budapesti madarak

Budapest Táncfesztivál I.– JEGYZET

Fesztivállal kapcsolatban (legyen tánc-, avagy színházi) a legnagyobb közhely, hogy színes a kínálata. Az idei Budapest Táncfesztiválról szólván e megállapítást mégsem mellőzhetem, hiszen már az első napjaiban igen eltérő műfajú és stílusú

...

Szoboszlai Annamária: Mi vagy te, ki vagy te?

Caroline Laurin-Beaucage – Martin Messier: Soak – KRITiKA

Ilyen fejlődési utat kell hát bejárnia az embernek? Hajlott derékkal, énjét vesztett árnyként kell beleíródnia a gépek, a számítógépek világába, kreált valóságába, s ott társtalan lidércként bolyongania?

Nőiesen? Férfiasan? Brutálisan?

Beszélgetés Bozsik Yvette-tel – Oidipuszról, NKA-kollégiumról

- Jelentős eseményekkel kezdődött nálad a 2016-os év. Egy formátumos, nagy szerepben visszatértél a színpadra, és elvállaltál egy szakmapolitikailag fontos tisztséget: az NKA-ban immár újra önálló Táncművészeti Kollégium

...

Antal Klaudia: Z kategória

Zadam Társulat: PROJECT rampZ – KRITIKA

A táncosok az első pillanattól kezdve zombikként jelennek meg a színpadon: tekintetük furcsa, arcuk kifejezéstelen, hörgő hang árad ki a torkukból, testük pedig időnként görcsösen megrándul.

Turbuly Lilla: A sötétebbik oldal

Salamon Eszter: EMLÉKMŰ 0: kísértenek a háborúk (1913-2013) – KRITIKA

…autentikus törzsi, népi táncokat rekonstruáltak, olyan népekét, akik – ezt a színlapról tudhatjuk – „a nyugati világ által megtámadott, elfoglalt vagy megszállt” területeken éltek/élnek.

Budapest Táncfesztivál 2016

Február 23-március 3.

Két nemzetközi produkció, két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadások is szerepelnek az új időpontban, február 23-március 3. között megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztiválon, a Nemzeti

...

Koreografikus emlékmű és vibráló flashback

Salamon Eszter és egy kanadai duó a Trafó színpadán

Két izgalmas program a Trafó februári műsorából. Koreografikus emlékmű elfeledett háborúknak: így lehetne leírni Salamon Eszter EMLÉKMŰ 0: kísértenek a háborúk (1913-2013) című előadását, melyhez öt kontinens törzsi, népi és harci

...

Kovács Natália: „Holmi álom álma”

Pataky Klári Társulat: We live happily – KRITIKA

…nem kisebb kérdéseket tesz fel, mint a boldogság mibenléte, vagy az élet célja, értelme. De hát miért is kérdezne könnyűt, aki kérdezhet nehezet is?

A Bethlen nagy hete

Három bemutató egy héten!
Pataky Klári-, Hód Adrienn- és Réti Anna-premier a Bethlen Téri Színházban

Last Call! - A Duda Éva Társulat februári műsora

Utoljára látható a Flashback - Egy kiállítás képei című előadás

Búcsúzik a budapesti közönségtől a Duda Éva Társulat/Movein Mission Flashback-Egy kiállítás képei című előadása, amit utoljára a Marczi Közösségi Térben láthatnak a nézők. A Muszorgszkij elementáris műve

...