Nemzeti Táncszínház - Októberi műsor

A Székesfehérvári Balett Színház Rómeó és Júlia című előadásának budapesti premierje; a Közép-Európa Táncszínház színeiben két alkotó, Mészáros Máté és Juhász Péter közös bemutatkozó estje; valamint két újabb, az IZP estek keretein belül

...

Tánc programok a Hagyományok Házában - Október

A Köszörüljük a csorbát című előadás bemutatójával kezdi a színpadi műsorok sorát a HH, október 9-én, amelyben a néptánc és a kortárs színház összeházasítására tesznek kísérletet az alkotók. Ezt követi a Nagyvárad Táncegyüttes Népek

...

Történelmi mozaikrendszert építünk

Beszélgetés ifj. Zsuráfszky Zoltánnal -

Különböző időkben és terekben közelít olyan alapkérdésekhez, hogy mitől ember az ember, mi az, hogy nemzeti, mi az, hogy kortárs.

Társadalomkritikus blődli - Köszörüljük a Csorbát premier a HH-ban

Egy mában játszódó, megtörtént középkori eseményeket felidéző, nemzeti kérdésekkel foglalkozó, társadalomkritikus blődli, amely szinte kiált valami olyan, életerőtől duzzadó, eleven forma után, amilyet a néptánc képes most kínálni. A címe: Köszörüljük a csorbát, a premiere október

...

Minek ide kritika, ha minden nagyon jó?

Beszélgetés Kutszegi Csabával – a tánckritikáról és a Hagyományok Háza egy közelgő, szokatlan bemutatójáról

… nem túlzás azt állítani, hogy ez a kuratórium meg akarja szüntetni a magyar tánckritikát.

Nemzeti Táncszínház - Szeptember

 A Bozsik Yvett Társulat Nyaralás című előadása nyitja a premierek sorát az új évadban, a Nemzeti Táncszínházban. Ezt követi a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Betyárvilág című budapesti bemutatója. Újdonság, hogy a Marczibányi térről a Táncszínház előterébe költözik a

...

Táncprogramok a Hagyományok Házában

Ízelítő a HH szeptemberi kínálatából

Évadnyitó táncházak sora, Székelyudvarhelytől Zentán át, Budapestig. A Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon és az Ezerarcú Délvidék című előadása. Táncvásár, melynek témája a széki táncok

...

Naptánc - Gálaműsor a Hagyományok Házában

A tavaly Zágrábban megrendezett közös előadás után folytatja az együttműködést a LADO Horvát Nemzeti Népi Együttes és a Magyar Állami Népi Együttes. Ezúttal a LADO 70 éves évfordulójához kapcsolódva ünnepelnek június 14.-én, a Hagyományok Házában.

Varga Kinga: Ritmusgazdagság

Magyar Állami Népi Együttes: Ezerarcú Délvidék -

nem hogy hiányérzete nincs a nézőnek, hanem katartikus élményt él át.

Inversedance bemutató a Nemzeti Táncszínház júniusi műsorán

Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat izgalmas bemutatóval jelentkezik júniusban, a Nemzeti Táncszínházban. Panta Rhei című produkciójukat az együttes vezetője, Fodor Zoltán ajánlja. "Az est izgalmas játék ösztöneinkkel, szokásainkkal, a szexualitás és az önazonosság kérdéseivel, egymáshoz és önmagunkhoz való

...

Fókuszban a koreográfusok - Utazók

A Hagyományok Háza Fókuszban a koreográfusok című sorozatának következő estjén a 80-90-es évek legmeghatározóbb alkotói, a Dunaújvárosi 4-ek, valamint a még ma is alkotó Orza Calin táncos koreográfiái kerülnek bemutatásra.

Varga Kinga: Színkavalkád

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Mátyás, a világ királya -

Az előadás egészében a szép ruhák, a mozgalmasság, a hangos, ütemes verbunkos zene dominál.

Hagyományok Háza - Április

A Hagyományok Háza Figurás bérletének utolsó előadásában a bukovinai székelyek zenés-táncos hagyományaival ismerkedünk az Angyalföldi Vadrózsa néptánc műhely több korosztályának tánccsoportjai segítségével. A pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház Határon túli nemzeti

...

Nemzeti Táncszínház - Április

Bemutatók sora a Nemzeti Táncszínház áprilisi műsorán. Elsőként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Mátyás, a világ királya című, gyerekeknek szóló premierje látható; ezt követi Batarita Lüktetésed című darabja, majd a PR-Evolution Dance Company: Magritte című előadása. Színpadra kerül

...

Márciusi premierek a Nemzeti Táncszínházban

A Bozsik Yvette Társulat Bogarak című, gyerekeknek készült előadásával indul a márciusi bemutatók sora a Nemzeti Táncszínházban. Ezt követi a Kulcsár Noémi Tellabor: Faun | Petruska; a GG Tánc Eger: Liszt Ferenc: Magyar rapszódia; a Bozsik Yvette Társulat - Tadashi Endo (J): HA DÔ; a Duna Táncműhely: Képíró;

...

Hagyományok Háza - Március

A Hetvenkedők című jubileumi gálaműsorral indul a március a Hagyományok házában. Az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes ünnepli fennállásának 70. születésnapját a HH színháztermében. A Fókuszban a koreográfusok sorozatban ezúttal Györgyfalvay Katalin és Nemes Szilvia munkáit

...