Mag hó alatt
Kutszegi Csaba kritikája az ArTeRrOrról
Búsulásra tehát nem a látottak adnak okot, hanem az a nap mint nap megújuló információzuhatag, amelyben egyre inkább körvonalazódik az üzenet: pártunk és kormányunk kulturális preferenciái között a kortárs táncnak mostohagyerek-szerepet szánnak.
Kutszegi Csaba kritikája az ArTeRrOrról
Búsulásra tehát nem a látottak adnak okot, hanem az a nap mint nap megújuló információzuhatag, amelyben egyre inkább körvonalazódik az üzenet: pártunk és kormányunk kulturális preferenciái között a kortárs táncnak mostohagyerek-szerepet szánnak.
Ha olyan időket élnénk, hogy jópofáskodni volna kedvem, kritikámnak ezt a címet adnám: Közép Hargitai Táncszínház. Én ugyanis megátalkodottan a szépet és a jót akarom észrevenni, és e két fogalmat az ArTeRrOr előadásán Hargitai Mariannban láttam megtestesülni. A kortárstánc-szcénáról momentán ezzel az egyetlen jó hírrel szolgálhatok, és persze hozzátehetem azt is, hogy a Gangaray Dance Company és a Közép-Európa Táncszínház közös produkciójában minden fellépő kitűnően táncol. De a Hargitai az elmúlt években csöndben, kitartón-fokozatosan olyan remek táncossá ért (legapróbb, eldugott mozdulatai is helyén vannak, muzikális és árad belőle a feeling), hogy ha a kortárs táncban volna sztárolás, együttest lehetne ráépíteni.
Búsulásra tehát nem a látottak adnak okot, hanem az a nap mint nap megújuló információzuhatag, amelyben egyre inkább körvonalazódik az üzenet: pártunk és kormányunk kulturális preferenciái között a kortárs táncnak mostohagyerek-szerepet szánnak. Hogy pontosan mire alapozom (és alapozzák sokan) e balsejtelmet, azt most hagyjuk.
Maday Tímea Kinga és Hámor József koreográfusok színpadra költött mozdulatai szépek és jók. E megfigyelésemet szívesen részletezem is. A háromtételes egyfelvonásos első dolgozatában (a címadó ArTeRrOrban, amely Maday és Hámor közös alkotói-előadói munkája) a zenével egylényegűsített mozdulatok mívesen ki vannak dolgozva. Különösen élveztem a mozdulatszekvenciák kötődéseit. A szólóban és a közösen, kettősben előadott mozdulatsorozatok végükre érve tovább folytatódnak, lezárulnak, de mindegyik mondat vége egy újabbnak a kezdete, a koreográfia folytonossága teremtődik így meg, létrehozva az állandóság, a körforgó vég nélküliség impresszióját. A koreográfia adekvát a zenei kísérettel, nemcsak muzikalitása révén, hanem „kognitíve” is: az orientális zenei hangzás, a nő és férfi lassú egymásra találása „keleties”, ősi, bölcs meditatív állapotba varázsolja a nézőt. A második tétel, Maday önálló koreográfiája, az Ocean’s five hangulatában, világszemléletében egyértelműen szerves folytatása az elsőnek, pedig a legato-jellegű, elnyújtott zenei hangzásokat itt széttördeli a ritmusos dobkíséret. De ez formailag is passzol a látottakhoz: az Ocean’s five nő nélküli világában ugyanis öt férfi eszmél és méretkezik önmagával és társaival. Az eleinte föntről vetülő fénykörökben megmutatkozó férfiak látványa igen esztétikus. Az elcsépelt szóhasználat itt újra értelmet nyer: igényes, élő testszobrászat zajlik a színpadon. Talán a tézis és antitézis szintézise a harmadik tétel, az Ocean’s six+1. (A matek stimmel: az ötről négyre fogyatkozott férficsapathoz három nő csatlakozik, így jön ki a hat plusz egy, vagyis a hét.) Ez a Hámor József alkotta tétel maga a tobzódó koreográfiai összegzés. Már a középső, Maday-tételben is felfedezhető volt, hogy az első pas de deux férfi–nő páros „forgatói” a férfiak közötti konfliktusokban – átértelmezve – újfent megjelennek, az Ocean’s six+1 pedig egyenesen mintapéldánya a tudatos koreográfiai motívumkezelésnek. Az sem véletlen, hogy az eleinte paraszt-szamuráj kardokként értelmezhető botok rusztikus-autentikus forgatásban – a rokonítható ősiség alapján – kanász vagy cigány fegyverré lényegülnek át. Mindehhez még gazdag zene- és táncfelpörgetés is társul, ami – amellett, hogy kivívja a megérdemelt sikert – valóban „szintetizálja” az első két rész tartalmait: szájbarágós üzenetküldést mellőzve, intelligensen lekerekíti a hármasan tagolt estet.
Jól éreztem magam az ArTeRrOr-esten. De végig hiányérzet is fészkelődött bennem. Talán azért, mert Maday és Hámor munkáiban az alkotói intelligenciához egy adag jól fésült konszolidációkészség is társul. Ahogyan a szépet és a jót észre akarom venni, ugyanolyan megátalkodottan szomjazom a kortárs művészetekben a karcosságot, igénylem a provokációt, szeretem az extrémitást. Az ArTeRrOr-est nem felszínes ugyan, de felkavaró mélységekbe belelátni általa nem lehet.
Maradéktalanul élvezném, szeretném ezt a táncjelenséget is, ha közben nem kellene aggódnom a provokatív, töprengésre, gondolkodásra, önismeretre határozottabban késztető kortárs tánc megjósolható elvesztén vagy háttérbe szorulásán. Lehet, jövő ilyenkor már annak is örülni fogunk, hogy legalább a KET és a Gangaray, valamint az általuk képviselt, „klasszicizálódó” kortársízlés még megmaradt. Mert ez is egy mag. Jobb időkben kikelhet a hó alól.
ArTeRrOr (Gangaray Dance Company – Közép-Európa Táncszínház)
Zene: Gangaray Dance Music – Hámor József. Jelmez: Maday Tímea Kinga. Koreográfusok: Maday Tímea Kinga, Hámor József.
Táncolják: Maday Tímea Kinga, Hámor József, Juhász Péter, Hargitai Mariann (KET), Katonka Zoltán (KET), Eller Gusztáv (KET), Jenna Jalonen (MTF), Rónai Attila (MTF)
Fotó: Kővágó Nagy Imre
Gödör, 2011. május 13.
KET Feszt
