Kelet-európai titkok kapujában

Kutszegi Csaba kritikája A szarvassá változott fiú előadásáról

Népmeséinkben, Bartók zenéjében, Juhász költeményében és Vidnyánszky rendezésében ez a bizonytalan önkeresés izzik, mint őszi szélben a galagonya ruhája. A beregszászi társulat előadása azért kitűnő, mert az önkeresés kelet-európai bizonytalanságának érzékenysége hitelesen remeg minden pillanatában.

Kutszegi Csaba kritikája A szarvassá változott fiú előadásáról

Úgy alakult, hogy eddig valamiért mindig lemaradtam a Vidnyánszky Attila rendezte A szarvassá változott fiú előadásáról. Jó sorsom idén nyáron alaposan kárpótolt: a nagyharsányi szoborpark amfiteátrumában ismerhettem meg az alkotást. Látatlanban megkockáztatom: a különleges környezet olyan többletet nyújtott az előadáshoz, amely korábban sem a gyulai várban, sem bármilyen zárt térben nem teremtődhetett meg.

Foto: Garamvári Gábor

Hogy a végén kezdjem: amikor a címszereplő Trill Zsolt az előadás utolsó perceiben a társai által magas vaságakon tartott ingatag pallókon elindul a titkok kapuján át a félelmes igézetű világba, a természet alakította kicsiny „stúdióarénát” hangos tücsökciripelés csöndje veszi körül, a végtelennek tetsző távolban települések fényei pislognak, közelebbről országút diszkrét zaja emlékeztet az „itt és mostra”, aztán, a színházi lámpák kihunyta után az útvégi csúcson magasodó Trillre fényszennyeződéstől mentes szikrázó csillagos égbolt borul. Ehhez nincs szükség kommentárra, talán csak annyit: életre szóló, feledhetetlen pillanat volt. Persze ahhoz, hogy az lehessen, szükség volt a megelőző majd’ két óra történéseire is.

Az előadás sokrétű: mélyben gyökerezik és szerteágazó. A szarvassá változott fiúk története számos kelet-európai nép monda- és mesevilágában megtalálható, nálunk egy zenei feldolgozása a leghíresebb: Bartók Béla Cantata profanája. Juhász Ferenc az 1955-ben írt költeményében (melynek címe: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából) a csak rá jellemző összetett, expresszív szóképek áradásával igyekszik érzékelhetővé tenni a megfoghatatlant. Ez a megfoghatatlan az idők változása, a világ előre menetele, mely folyamatban minél többet megismer az ember a világról, annál kevesebbet tud róla. De hiába az ősök, elődök visszahívó szava, az úton megfordulni, visszafelé haladni nem lehet. E tárgykörben minden generáció megvívja a maga meccsét, de korunk embere rövid idő alatt térben és tudattartalomban is jóval nagyobb utat jár be általában, mint a megelőző korok embere, a messzire távolodás a kiinduló ponttól pedig törvényszerűen érték- és identitásválságot eredményez. Juhász hőse is szenved, de tudja, teszi a dolgát: eltántoríthatatlanul a saját útját járja, édesanyja fájdalmas hívószavára sem fordulhat vissza.

A szarvassá változott fiú a hátrafordulás tilalmában akár távoli rokona is lehetne a szerelmes dalnok Orfeusznak, de nem az, mert mi itt, Kelet-Európában kicsit máshogyan élünk. Mi hátrafordulhatunk, sőt muszáj hátrafordulnunk, mert nem halott szerelmünket, hanem saját magunkat keressük a saját poklunkból kivezető úton, és azért kell állandóan múltba fordulnunk, mert nem vagyunk önmagunkkal tisztában. Népmeséinkben, Bartók zenéjében, Juhász költeményében és Vidnyánszky rendezésében ez a bizonytalan önkeresés izzik, mint őszi szélben a galagonya ruhája. A beregszászi társulat előadása azért kitűnő, mert az önkeresés kelet-európai bizonytalanságának érzékenysége hitelesen remeg minden pillanatában. Vidnyánszky ehhez adekvát, jól működő színháztechnikai eszközöket talált. A rendezés metaforikusból konkrét felé hajlik, majd végül újra az egyetemesség metaforájában talál katartikus feloldozást, mint ahogy a költemény is egyszerre beszél világok születéséről-elmúlásáról és a gyermek anyjáról történő (a mában is jól ismert, sokszor igencsak prózai) leválási folyamatáról. A szerteágazó téma szinte követeli a műfajhatárok átlépését. Az előadás egy filmszerű vízió (Vidnyánszkyban a téma először filmforgatókönyvként merült fel), az elhangzó verbális szöveg hol szürreálisan absztrakt líra, hol pedig funkcionálisan epikus narráció, a szöveget a kórus prózában, énekben, zenei kísérettel vagy a nélkül, esetleg expresszív vagy groteszk hangadások kíséretében abszolválja, miközben a szereplők szigorú koreográfiát mozognak, és jelképes tárgyakkal jelképes akciókat hajtanak végre. Vidnyánszky e totális színházi nyelvének igazi „furcsasága” az, hogy végig érzékletes, követhető, mi több, élvezetes. De nem lehetne az az előadók hiteles, felkészült tolmácsolása nélkül.

A főszereplők igazi nagyságok. A törékeny Törőcsik Mari mindannyiunk ősanyja, idők végezetéig háttérbe szorult, divatból kiment matriarcha, akinek azonban más soha nem töltheti be a szerepét. Törőcsik finom eszközökkel, vagy éppen eszköztelenül remekel. Trill Zsolt anyátlan árvaságra ítélt, egyszerű konok gyerek, faluból elszármazott, városban egzisztáló szerencsepróbáló, miközben mélységtől-magasságtól nem rettegő, „prófétaságát rühellő”, újkori mesebeli királyfi. Trill nemcsak hangjával, arcával és belső erejével, hanem teste bármely porcikájával is szabadon, kedvére játszik. A kórus ereje az egységes, közös fellépésben és színvonalban rejlik, miközben ha kell, minden tagja önálló egyéniség is.

Horváth Csaba koreográfiája a rendezői koncepcióba illeszkedik, és ettől hatása megsokszorozódik. Rendező és koreográfus együttgondolkodásának ennyire jól sikerült, kompakt eredményét talán csak a szintén a Vidnyánszky-Horváth páros által jegyzett Nemzeti színházi Bánk bánban láttam évekkel korábban. A szarvassá változott fiúnak nemcsak hajdanán a POSZT-on lett volna elvitathatatlanul jogos helye, hanem szerintem az előadás most is ott van nemzeti színházművészetünk legjobb produkciói között. Nálam ugyanolyan kiemelkedően nagyszerű, mint a Mohácsi fivérek múlt évadban bemutatott Egyszer élünkje vagy az Alföldi Róbert rendezte Az ember tragédiája.

Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú (A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása)

KOREOGRÁFUS: Horváth Csaba. DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Alekszandr Belozub. DRAMATURG: Szász Zsolt. ASSZISZTENS: Kozma András. RENDEZTE: Vidnyánszky Attila.

SZEREPLŐK: Törőcsik Mari, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József, Tóth László, Rácz József, Kristán Attila, Kacsur András, Kacsur Andrea, Ferenczi Attila, Sőtér István, Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Béres Ildikó, Vass Magdolna, Ivaskovics Viktor, Szabó Imre, Krémer Sándor.

Nagyharsány, Szoborpark, 2011. augusztus 5.

Ördögkatlan Fesztivál