Ijesztők? Furák? Félek tőlük?
Sárosi Emőke jegyzete a Para-lelről
A tánc fogalma nekem – a klasszikusbalett-elemekre, a repülésnek tűnő ugrásokra, a gyönyörű, tónusos testekre gondolva – alapvetően behívja az esztétikum, a harmónia, a szépség, a légiesség asszociációját… Na, ezt a prekoncepciót írja felül sikeresen az este.
Sárosi Emőke jegyzete a Para-lelről
A tánc fogalma nekem – a klasszikusbalett-elemekre, a repülésnek tűnő ugrásokra, a gyönyörű, tónusos testekre gondolva – alapvetően behívja az esztétikum, a harmónia, a szépség, a légiesség asszociációját… Na, ezt a prekoncepciót írja felül sikeresen az este.
Művészi értékkel rendelkező táncszínházi produkció, vagy „nézzétek-sírjatok-ilyen-is-a-világ” bemutató? A közönség sorai között furcsa feszültség terjed a több mint húsz perces késésnek köszönhetően. Pedig az ok egyszerű: sokan akarják megnézni az előadást, és csak egy pénztár van a Trafóban. Míg a fellépők totális nyugalommal várakoznak a színpad elején, addig a nézőtér zsibongása egyre nő. Több helyről hallom-veszem az „ijesztők, furák, félek tőlük” érzéseket. Valóban?
Az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület/Tánceánia Együttes és a Bozsik Yvette Alapítvány Többet érsz! programjának gálaestjén vagyok. Mozgássérültek, autisták, vakok és értelmi akadályoztatottak mutatják meg négy produkcióban az elmúlt év munkáját, fejlődésüket. Bóta Ildikó, a programkoordinátor meghatottan konstatálja a teltházat, majd felvezeti az előadást. Nem szokványos táncszínház lesz, nem átlagos táncosokkal. A tánc fogalma nekem – a klasszikusbalett-elemekre, a repülésnek tűnő ugrásokra, a gyönyörű, tónusos testekre gondolva – alapvetően behívja az esztétikum, a harmónia, a szépség, a légiesség asszociációját… Na, ezt a prekoncepciót írja felül sikeresen az este.
A mozgássérültek első blokkja, a kerekek tánca okozza az első katarzist. Emberfeletti figyelemmel és óvatossággal közlekednek a színpadon, vigyázva egymásra. Az izomsorvadásos, merev ízülettel rendelkezők látszólag durva gesztusaik ellenére a tőlük telhető legfinomabb, gyengéd rezdüléssel közelednek partnereikhez. Megható akaratuk Peter Marshall Tombol a hold-élményét hozza el egy pillanatra. Kemény, mindennapos küzdelmük saját testük uralmáért rengeteg erőt követel tőlük. A testi kontaktus lehetőségét keretek közé szorítja a kerekes szék, ennek feloldására, a férfi-nő kapcsolat intimitásának bemutatására láthatunk több rendkívüli kísérletet.
fotók: Jókúti György
Ezután elhalkul a zene, és csendesen „bekúszik” a második rész, az autistáké. Különálló kisbolygókon, univerzumban keringő kishercegekként bolyongnak a színpad naprendszerében. Ha a bolygók úgy érzik – darabos gesztusokkal, körtáncokkal –, összeállnak egy tejútrendszerré, majd felbomlanak. Az autisták és az Asperger-szindrómások együtt, mégis külön-külön táncolnak. Egyikőjük mint statikus nap csak ül, és várja, hogy a keringő kisbolygók hozzáérjenek, míg egy sorstársa – sajátos pályát járva – senkivel és semmivel nem akar vagy nem tud kapcsolatba kerülni.
A hirtelen végződő zene után a közönség megilletődve vár, nem mer tapsolni. Ezt feloldja a harmadik csoport, a vakok és gyengén látók dinamikus váltása: bekúsznak a színpad közepére, és rendkívüli tizenöt perccel varázsolják el a megszeppenteket. Valódi művészi értéket képviselnek: tökéletes térérzékeléssel, egymásra figyeléssel gyönyörű kontaktmozgást prezentálnak. Harmonikus mozdulataik, együtt táncolásuk a legszigorúbb ítész szerint is élvezhető, vitális gondolatiságot tartalmaz.
Az utolsó blokk az értelmi akadályoztatottaké, akik mintha a betegségüket akarnák szimbolikusan megmutatni, „röghöz kötötten” földön táncolnak. Küzdenek a térrel, a mozdulatokkal, önmagukkal és partnereikkel. Gyermeki lelkükkel és tekintetükkel a vezetők legapróbb rezdüléseit is figyelik. Az előadás egyik fájdalmasan szép pillanata hozzájuk kapcsolódik. Középen táncoló pár minimális mozdulatsorral küzd, riadt szemükben figyelem és akarás, tekintetük azt sugallja: tőlük ez a maximum, ők mindent megtesznek. Ilyet még nem láttam színpadon. Gyönyörű és fájdalmas, groteszk és borzongató.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2010. szeptember 9.
