Kortárs tánc

Médium 0-24-ben

Beszélgetés Mádi Lászlóval és Mészáros Mátéval -

A Közép-Európa Táncszínház K-Arcok sorozata április 28-án kettős bemutatóval folytatódik. A társulat tagjai közül négyen a tavalyi évadban már megmutatkoztak egy-egy szólóval. Most Jakab Zsanett a Lilith-tel, Mádi László pedig az InSoundOuttal lép a közönség elé a Bethlen Téri Színházban. Utóbbi alkotópárosával: Mádi Lászlóval és a koreográfussal, Mészáros Mátéval beszélgettünk.

A sorozat második felében kerültél sorra. Mostanra már megszületett négy, stílusában, személyességében eltérő előadás. Merítettél inspirációt belőlük? Vártad már, hogy te is bemutatkozhass?

Mádi László: A sorrendet előre megbeszéltük, figyelembe véve az egyéb munkáinkat. Türelmetlenség nem volt bennem, várakozás azonban igen. Ha nem is teljesen tudatosan, de hatottak rám a többiek munkái. Ivanov Gáboré például a szabad szellemével, azzal, hogy nem a tánc, hanem a színház oldaláról közelített, és hogy mert vicces lenni. Ezt a szabadságot és egy kis humort mi is szeretnénk belevinni az előadásba.

Mádi László / fotó: Járdány Bence

Hogyan alakult ki a párosotok? Ki választott kit?

Mészáros Máté: Nem mi választottuk egymást, Kun Attila (a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője – a szerk.) hívott fel. Kértem három napot, mivel ez egy személyes műfaj, és szerettem volna végiggondolni, hogy mennyire ismerem ehhez Lacit, és találok-e olyan kiindulási pontot, ami őt is és a nézőket is érdekelheti, és ahonnan elrugaszkodhatunk. Aztán felvetettem Lacinak, hogy a zene felől közelítsünk, ezt ő elfogadta, és elindult egy közös gondolkodás.

M.L.: Ennek során aztán elég messzire kavarodtunk az eredeti elképzeléseinktől, a koncertjelleget elengedtük, a mozgás szervesebb része lesz az előadásnak.

M.M.: Nyersen, fizikálisan közelítünk a zenéhez.

Dolgoztatok már együtt korábban is?

M.M.: Igen, volt egy közös munkánk, a Közép-Európa Táncszínháznak koreografáltam a Vándornaplók című előadást még 2014-ben. És volt egy másik, nem hivatalos szakmai találkozásunk is: a PR-Evolution Dance Company Négy monológjában Laci zenészként közreműködött. A szakmában amúgy is ismert, hogy zenél, innen jött az ötlet, hogy a szerzeményei köré építkezzünk.

A színlap szerint egy asztalon lesznek majd a hangszereid, ezek köré szerveződik az előadás. Milyen hangszerekre gondoljunk?

M.L.: Semmiképpen se hagyományosakra, a zene egy laptopból jön, és lesz még egy keverő is hozzá. Az elején tényleg egy asztalra korlátoztuk volna a mozgásteret, de ez kibővült, most már a színpad lesz ez az „asztal”. A lényeg azonban az, hogy hogyan tudjuk a zenét vizualizálni. Élőben játszom fel, de a hangsúly a fizikalitáson van. Próbálunk hangokat gyűjteni a térből, a mikrofonból is.

És a nézőktől is? Azt olvastam, hogy interaktív előadásra készültök.

M.L.: Igen, megpróbálkozunk azzal, hogy a hangot emberek között is megjelenítsük. De nem kell komoly nógatástól tartani, aki szeretne, megmaradhat nézőnek.

Mészáros Máté

Más Mádi Lászlót látunk majd a színpadon, mint a többi előadásban? Azért kérdem, mert Máté egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a táncosnak mássá kell válnia a színpadon, nem maradhat ugyanaz, aki este hatig volt. Ebben az esetben is így látjátok ezt, vagy most éppen a színpadon kívüli táncost akarjátok megmutatni?

M.L.: Nem a megszokott táncos énemet kell hoznom, attól most el kell rugaszkodnom.

M.M.: Laci most önmaga médiuma lesz. A folyamat úgy néz ki, hogy a gondolataiból zene született, amit én értelmezek, majd ennek eredményét fizikalitásra fordítja le, és mindezt láthatóvá tesszük. Az ő személyén keresztül csapódik le ez a folyamat, ő lesz a csatornája, mégis arra törekszünk, hogy ne legyen túl személyes, hiszen mindez nem csak egyetlen emberben születhet meg. Ebben a médiumszerepben megmutatjuk azt is, ami este hat előtt van, meg azt is, ami utána. Médium lesz 0-24-ben.

A színlapon azt a kérdést is felteszitek, hogy kicsoda a táncos, ha éppen nem táncol? Továbbgondolva a kérdést: a hétköznapi élet mennyire ihletforrás egy táncosnak vagy koreográfusnak?

M.L.: Közös inspirációforrások között létezünk. Ugyanabban a médiaközegben nézzük a Youtube-csatornákat, a Facebookot. A zene mindenhol, itt, ebben a kávézóban is körülvesz bennünket, Máté keze dobol rá, ettől kicsit megremeg a pohárban a víz. A zene máris látvánnyá válik. A zene vizualizálása sem egy új gondolat, de ahogy ezt megkíséreljük, abban már ott van a személyiségünk. Közben pedig próbálok majd kommunikálni a nézőkkel.

M.M.: A hétköznapi mozzanatok gondolatként vagy hangulatukban költözhetnek be az alkotói folyamatba. Táncosként például nem használok a hétköznapokból átvett mozdulatokat. Ebben az előadásban nem a pillanatnyiságot szeretnénk megragadni, valami általánosabbra, absztrahálásra törekszünk. Újraértelmezzük a minket ért hatásokat. Nagy segítségünkre van Mikó Dávid, aki asszisztensként dolgozik velünk. Ö a külső szem ebben az alkotói folyamatban.

Készítettetek már korábban is szólót, akár táncosként, akár koreográfusként?

M.L.: Nekem már volt egy szólóm, az Egy fáról, három évvel ezelőtt. Ott máshonnan inspirálódtam, a környezetvédelem volt a téma. Nagy különbség, hogy nem volt külső segítségem. Próbáltam, persze, megosztani a dilemmáimat kollégákkal, de teljesen más, ha az alkotófolyamatban végig van egy partnered. Így azt mondhatom, hogy az ottani tapasztalataimat itt csak nagyon kis részben tudom használni. Az egy lehetőség volt, amit nem kértem, de éltem vele. A K-Arcok sorozat viszont tudatosan úgy épül fel, hogy kapjunk segítséget, és meg tudjuk osztani a gondolatainkat.

M.M.: Nekem ez az első szóló koreográfiám, és nagyon örültem, hogy nem magamnak kell megcsinálnom. Részben ennek is szólt az elején kért háromnapos gondolkodási idő. Tudtam, hogy egy szólónál nagyon nehéz ébernek maradni. Szólót táncolni is sokkal nehezebb nekem, mint duettet. A duett párbeszéd, a szólónál viszont nincs mibe kapaszkodni. Bizonyos értelemben viszont ez a munka nem is szóló, hanem duó, sőt, Mikó Dáviddal trió. Persze, a bemutatón Lacinak majd egyedül kell kiállnia a színpadra. Engem is inspirál ez a munka, elgondolkodtam rajta, hogy így, súrolva a 37. évemet, talán csinálok egy szólót magamnak. Másrészt a jövő héten kezdünk próbálni egy új koreográfiát, aminek majd 2018 februárjában lesz a bemutatója a Trafóban, és bár ez egy csoportos előadás lesz, felmerült bennem, hogy szólórészeket is teszek bele.

A szóló nagyon személyes műfaj. Itt pedig különösen az, hiszen, ahogy a sorozatcím is mutatja, valamiféle arcképet is adni szeretne a táncosról. Nézőként például másképpen nézem azokat a táncosokat, akiknek már láttam a K-Arcok-szólóját. Mintha több közöm lenne hozzájuk. Nem riasztó ez a személyesség?

M.L.: Sok mindent kipróbáltam már a színpadon, így nem riadok meg tőle. Itt pedig nem is a konkrét embert szeretnénk megmutatni a karakter mögött, inkább egy vibrációt, egy hullámot, valami emberen túlit. Egy elemet a négy alapelemből.

M.M.: Nem egy klasszikus táncelőadásra kell készülni. Fontos része lesz a mozgás, de sokszor visszamegy az alapokhoz, a hangokhoz, amelyek Laciból, az ő személyiségrétegeiből születnek. A néző persze felteszi a „Ki vagy te?” kérdést. Itt azonban reményeink szerint sikerül szintet lépni, túlmutatni a testiségen. Laci jól játszik az ott-léttel és a nem ott-léttel. Az interaktivitás miatt teszteltük már az előadást szakmabeli nézőkön, és rájuk úgy hatott, ahogy azt szerettük volna. Reméljük, a civil nézőkre is így hat majd. A próbateremből holnap tesszük át, most már fényekkel kiegészülve a színpadra. Kérdés, hogy ettől mi változik majd, de éberek leszünk, nem hagyjuk, hogy eluralkodjon a teatralitás.

Három éve vettél búcsút az Ultima Veztől, azóta szabadúszóként dolgozol. Most hogy látod? Jól döntöttél?

M.M.: Sokkal nehezebb a szabadúszás, főleg a sok szervezés miatt, mégis úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Társulati tagként is nyughatatlan voltam, mindig kerestem magamnak munkákat. Most három iránya van a szakmai életemnek: koreografálok, tanítok és táncolok. Jó, hogy eldönthetem, mit szeretnék. Táncosként például most egy norvég koprodukcióban dolgozom, olasz rendezővel. Mellettem egy zenész és egy színész szerepel még benne. Most volt Oslóban a próbabemutató, és négy hónap múlva lesz a premier.

Az InSoundOut-tal is utaztok majd?

M.L.: Szeretnénk, ezért arra is figyelünk, hogy jól utaztatható legyen. Az előző szólóknál néha meggyűlt a bajunk a díszlettel, kellékekkel, itt ilyen gond nem lesz, reményeim szerint két bőröndbe bele lehet majd csomagolni. Most egy gyergyószentmiklósi vendégszereplés látszik, de reméljük, lesz majd még máshol is. Erdélybe például több városba is visszajárunk, de vendégszerepelt már két K-Arcok-előadás Jászberényben is.

M.M.: Nagyon fontos lenne kiépíteni egy vidéki befogadóhálózatot. Norvégiában például azonnal megszerveznek az előadásnak egy 30 állomásos turnét, mert vidéken is vannak befogadószínházak. Nálunk vidéken inkább csak kőszínházi táncfesztiválok vannak. A szegedi Thealteren kívül alig néhány helyre jutnak el kortárs táncelőadások, így pedig nem lehet bővíteni a közönséget.

Újdonság lesz, hogy most egy estén két új szólót láthat a közönség, a tiétek előtt Molnár Csaba koreográfiáját Jakab Zsanett mutatja majd be.

M.L.: Igen, tavaly egymást követő estéken volt a két bemutató, aztán ezek a párok megmaradtak, most így, kettesével játsszák őket. Idén egy estén belül látható a két előadás.

M.M.: Érdekes, hogy a Lilith színlapján is szerepel a médium szó, kíváncsi vagyok, náluk hogy jelenik majd meg. Azzal, hogy egymás után látható majd a két koreográfia, óhatatlanul párbeszédbe lépnek egymással. Ebből a szempontból ez az este is egy duó lesz.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.