Kutszegi Csaba: Állandóság és frissesség elegye
FrenÁk Társulat: Secret Off_Man / MüPa
… nyelvezete mintha nem avulna el, legalábbis jó harminc éve frissnek hat.
A Frenák-jelenség beépült a vizuális kultúránkba. Jó, hogy ez megtörtént. Nem érzem túlzásnak, hogy Frenákot tanítani kellene a középiskoláktól kezdődően a művészettörténeti és/vagy vizuális kultúrával foglalkozó tantárgyak keretében. Ugyanis az újabb és újabb generációk a Frenák-opusok példáján érthetik meg a leginkább szemléletes és élvezetes tálalásban azt a jó másfél száz éves folyamatot, amelyben a (művészeti) vizuális látásmódunk gyökeresen megváltozott.
A Frenák-jelenség ennek a folyamatnak a végén található. Nehéz azt gondolni, hogy ott is marad, merthogy a vizuális látásmódunk érdemben már nem fog változni többet, mégis bizonyos tényezők és jegyek erre utalnak. Például kérdéses, hogy a tempó (úgy általában) és a (mozgó) képek hatásának intenzitása mennyire fokozható még. Milyen tempó- és intenzitásfokozást visel el még károsodás nélkül a művészi hatás vagy, ahogy maga Frenák fogalmaz, „az a mély kapcsolat a látottakkal, ami általában kialakul, ha a darabjaimat nézik”, hol van az a pont, ahol – pestiesen szólva – a fagyi már visszanyal.
A törekvés az intenzitás állandó fokozására ugyanis a kortárstánc műfajának egyik tipikus jellemzője, a legtöbb koreográfus hosszabb-rövidebb ideig elindul ebbe az irányba, de szerintem ez majd’ mindegyik esetben zsákutcának bizonyul. Mindez nem csak a vizualitásra igaz, a közelmúltban láthattunk (pontosabban: hallhattunk) olyan kísérleteket is, amelyek az emberi hallás által elviselhető mértékű (például: basszus) hangzások határait feszegették. Ám annak, amit az ember fizikailag el tud és akar viselni, a határai valahol megvannak, és azok áthághatatlanok, legalábbis azok áthágása a művészetek területén minden bizonnyal értelmetlen volna. Ugyanúgy, ahogy a táncos fizikai képességei sem határtalanok, bármennyire is még mindig fejleszthetők a különböző mozgás- és tánctechnikák. Ha valaki tehát az alkotásaiban szeretné látványosan túlszárnyalni az emberi teljesítőképesség határait, az jobban teszi, ha a színpadi tánc helyett a filmipar szuper hőseinek (trükkös) világában próbálkozik.
Az előadás imázsképe
Frenák Pál a koreográfiáiban nem akarja átlépni az átléphetetlent, viszont alkotásainak valamennyi szegmensében totalitásra törekszik. A fent említett tényezők mindegyikében is, tehát a vizuális és auditív szférában egyaránt, a tánc- és mozgástechnikákban, valamint olyan bármihez köthető általános jellemzőkben, mint a sebesség (a ritmusok, az emberi mozgás és a képek változásának sebessége), továbbá az általános és folytonos bizarrságban, a hirtelen ellenpontozásokban, a látványerotikában. Nem akarja átlépni az átléphetetlent, viszont állandó beszédmódja lett az totális intenzivitás és extenzivitás.
Jómagam kb. negyedszázada követem Frenák életművét, és számos példa (szinte valamennyi többszereplős Frenák-opus emlékképei) bújik elő az emlékezetemből, amelyekre igaz a totalitásra törekvés. Ez a darabokon belüli, időnkénti táncdramaturgiai (hangulati) ellenképek ellenére is alapvetően meghatározza a koreográfus fogalmazásmódját, egyedi színpadi nyelvezetét. Ez az általa alkalmazott koreográfiai beszédmód évtizedek óta lényegében nem változik, és változatlansága időközönként felveti a kérdést, hogy szükséges-e egyáltalán egy kortárstánc-koreográfusnak az életművén belül (akár többször is) nyelvet váltania. Frenák esetében a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert az ő nyelvezete mintha nem avulna el, legalábbis jó harminc éve frissnek hat. (Ettől még vannak jobb és kevésbé jól sikerült alkotásai.) Könnyű határozottan nyelv- és stílusváltásért kiáltani olyan koreográfusokkal kapcsolatban, akiknek többedik „megújulásuk” zenitjén is már a feledhető kategóriájába szürkül a mozgásnyelvük.
Mindezek ellenére azt gondolom, hogy korunkban igazán jelentős alkotóművészi pályákat nemigen lehet néhány határozott váltás nélkül végigcsinálni. Frenák „védelmében” is jószerivel azt lehet felhozni (amellett, hogy még mindig frissnek hat), hogy ha nem „ismételné magát” újabb és újabb alkotások létrehozásával, generációkat fosztana meg attól, hogy – új művek révén – megismerhessék a formanyelvét. Márpedig ez hiba volna… (Csak élő, aktív nyelveket lehet igazán megismerni, befogadni, korábbi alkotások és aktuálisan nem használatos holt nyelvek tanulmányozása révén a jelen igényeinek megfelelő művészi kommunikáció nem lakul ki.) Tehát igenis szükség van újabb (hasonló) Frenák-koreográfiákra, de jó lenne (ha legalább önmagukhoz képest) annyit mindig változnának, amennyit koronként változik egy-egy halhatatlan vers vagy színdarab interpretálási módja.
Hogy konkrét példákkal is szolgáljak, csak felsorolásszerűen megemlítem azokat a Frenák-koreográfiákat, amelyek meglátásom szerint nagyon hasonló stílusban, látványvilágban, mozgásnyelven, szerkesztésben, esztétikai kód mentén készültek.
Gördeszkák (Les Palets) (1994), Tricks &Tracks (1999), Lakoma (2001), KáOsz (2002), Blue Spring (2003), FIÚK (The Hidden Men) (2004), Csajok (Credo Hysterica) (2004), Trace I. (2005), Frisson (Apocalypse) (2005), Tra-ce II. (2007), Instinct (2007), InTimE (2008), Seven (2009), k.Rush (2010), Hymen (2012), X&Y – battement de coeur (2013), Tricks &Tracks 2. (2014), Birdie (2015), A fából faragott királyfi (2017), HIR-O (2017), To_R (2017), W_all (2018), Spid_er (2020), Fig_Ht (2021) és végül Secret Off_Man (2022). Csak azt a néhány szólisztikus koreográfiát hagytam ki, amelyek – emlékeim szerint – egy-egy lényegesebb elemükben határozottabban különböznek az említettektől.
Impozáns a fenti lista. Mindegyik előadás sajátja a Frenáktól megszokott és elvárt izgalmas látványvilág és a hozzá társuló magas művészi színvonal. Ezekkel a legújabb opus, a Secret Off_Man sem marad adós, amelynek kitűnő előadói között egyaránt fellelhetők már rutinos, tapasztalt Frenák-táncosok és stafétát átvevő fiatalabb művészek is. Közösen hozzák létre állandóság és frissesség különös elegyét.
FrenÁk Társulat: Secret Off_Man
Előadják: Anibal Dos Santos, Esterházy Fanni, Lőrincz Emma, Vasas Erika, Eoin Mac Donncha, Maurer Milán, Keresztes Patrik.
Zene: Halász Gábor, Hunyadi Máté. Látvány: Victoria Frenák. Díszlet:
Kiss Péter, Molnár Szabolcs. Jelmez: Henez Mariann. Smink: Ipacs Szilvia.
Fény: Vajda Máté. Hang: Horváth András. Koncepció: FrenÁk. Koreográfia:
R_Társulás.
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2022. április 8.
Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 2022
