Sárosi Emőke: Táncutópiák
DART Társulat αλφα; Mádi László: Térfalók; -
Személyes terünk beszűkül, és már önmagunkat is a csak a mások tükrén át láthatjuk.
Dübörög a Budapest Táncfesztivál, így minden nap más-más artisztikus mikrovalóságok kelnek életre a hipi-szupi modern Nemzeti Táncszínház tereiben. A február 26-án művészetet óhajtó publikum két utópiát láthatott a Kisteremben: a DART Társulat αλφα-ját és Mádi László Térfalók című koreográfiáját.
αλφα / Fotók: Futár Ernő / A fotók forrása a DART fb-oldala
Varga Kinga hívta életre 2013-ban a DART (korábbi nevén DanceArt) kortárs táncegyüttest, és saját bevallásuk szerint egyedülállóságukat a csapat nemzetközi összetétele és az innovatív technológiák melletti elköteleződésük garantálja. Legfrissebb bemutatójuk, az αλφα egy mozgásba álmodott utópia. A szakemberek által használt kategóriák szerint a 2010 után született gyerekek már az Alfa generációhoz tartoznak, ők azok a digitális bennszülöttek, akik számára a folyamatos információáramlás, az életen át tartó tanulás és a digitális-virtuális lét épp oly természetes, mint a nyelési reflex. Szerencsére ezt a generációs változást a koreográfus testközelből fogja megtapasztalni, hiszen gömbölyödő pocakja egyértelműen egy új kis alfa-életet rejt.
Utópia és vízió, ergo történet nincs. Öt fiatal fehér, testhez simuló kezeslábasban és egy susogós „esőkabátban” nézi végig faarccal, merev, majdnem robotizált üzemmódban, míg bekászálódik a megilletődött publikum. De nemcsak a táncosok messzibe révedő tekintete feszélyező, hanem két operatőr és egy drón közvetlen közelről lát, figyel, megfigyel mindenkit, ráadásul ismét nagyon közel van az első sorhoz a színpadi tér. És a két oldalon található lépcsőkön is szaladgálnak, kitöltik a rendelkezésre álló teret, épphogy csak a nézők ölébe nem ülnek bele. Persze ez az új generáció dimenziója lesz, akik számára már nincsenek határok.
Gondolat- és érzésáradat tódul az ember agyába, ahogy sokkolnak a nyugalom megzavarására alkalmas fény- és hanghatások. A digitális és a virtuális lét dimenziójába csöppenünk, az elektronikus zene véget nem érő világába, ahol nincsenek érzelmek, csak programok futnak, és korrekt mozdulatsor-végrehajtások vannak. Azonban meglepő változást hoz Kiss Tamás és a drón kettőse: mintha a repkedő lény szemén keresztül is látnánk a szólistát/célpontot – a kivetített képpel ugyanis duplikálódik a perspektíva. Legyünk nagyvonalúak, és higgyük el, hogy mindez élőben történik. Ugyanezt a jóhiszeműséget kell megtartani a szelfilétet karikírozó jelenetben: hiszen a kivetítőn mintha a telefonok kamerái által felvett képek látszódnának élőben (bár a lányok frizurája nem egyezik az online térben és a színpad realitásában), és azzal a gondolatisággal provokálna, hogy ez a generáció a virtuális lét és állandó énközlés csapdájának foglya. Ez az elmélet rejt magában egy duplacsavart, hiszen a koreográfiát éppen táncolók a legjobb indulattal sem lehetnek alfák, csak az Y-generáció tagjai. Mivel azonban fizikailag ők játsszák el a jövő gyermekeit, így közvetve ítéletet mondanak saját magukra is.
Letagadhatatlan, hogy a technológiai vívmányok az életünk szinte nélkülözhetetlen részét képezik már, és ez még csak a kezdet. Azonban az alfákra tekinthetünk messiásként is. Hiszen a digitális létbe születés új dimenziókat teremthet, ezért várhatjuk egy újító szellemiség eljövetelét – hogy az G-Sus 2.0 vagy egy újabb NEO lesz, az még a jövő zenéje és koreográfiája. Valóság vs. digitális képzelet 1:0, várjuk a végeredményt.
Mádi László táncos, koreográfus és a Közép-Európa Táncszínház művészei a totális digitális és virtuális uralom helyett az intim szféra jelen problematikusságát domborítja ki Térfalók című koreográfiájában. A darab vezérmotívuma a minket körülvevő tér és közeg értelmezése, kölcsön- és ellenhatása köré épül. Lineárisan követhető a gondolat, amely az előadás ismertetőjében szerepel. Adott kilenc remek táncos a színpadon (már ők is bent ültek a szünet végén), mindenki a személyes kis terében, amely lehetőséget biztosít arra, hogy megvalósítsa önmagát. Azonban élményhajhász ingerdömping van, és „faljuk” magunk körül a teret, így elkerülhetetlen, hogy belekerüljünk egy másik ember intim szférájába. Ez a találkozás azonban kölcsönhatások ezreit katalizálja. Személyes terünk beszűkül, és már önmagunkat is a csak a mások tükrén át láthatjuk. Ha egy másik embert nézünk, akkor abban már benne lesznek a saját sémáink, és a magunkról alkotott vélemény pedig a mások viszonyulása alapján értelmezhető.
Térfalók (próbafotó) / A fotó forrása: a Közép-Európa Táncszínház honlapja
Mádi világa egy sajátos atmoszférával rendelkező kisbolygó, ahol szimbiózisban van a buddhizmus befelé élő elmélkedése és a dinamikus harcosok profizmusa. Jellegzetes hangulatteremtő, high-tech zenékkel dolgozik, amely különböző szinten fogadható be. A hatás mégis erős, expresszív. Béres Móni jelmezei a fantasy-sci-fik és az Éhezők viadala világát idéző aszimmetrikus designdarabok: abszolút homogén és mégis egyedi jelmeze van mind a kilenc táncosnak. A KET táncosai a legnagyobb összhangban dolgozva, minden rezdülést érezve rezonálnak egymásra és a koreográfusra – meg merem kockáztatni, hogy értették, mit akar láttatni alkotótársuk. A homogén világból – a koreográfus alteregójaként – mégis kiemelkedik egy fiú (Ruzsom Mátyás), rajta van a fókusz, az ő személyes terébe tolakszik be a világ. Kisugárzása, kiállása és technikája profi, csak még túlságosan csapatjátékos, de nem okoz problémát neki a „kötelező” fehérneműre vetkőzés sem. Ez utóbbi indokolt, hiszen megküzdött a személyes térért, a tér mégis – testét és lelkét egyaránt lemeztelenítve – bekebelezi, megrágja, levetkőzteti és kiköpi. A Térfalók könnyen hat, helyenként szájbarágós, mégis expresszív vízió, az introvertált lelki alkatok negatív jövőképe.
Izgalmas gondolatok, látványos megoldások, profizmus és alázat az este kulcsszavai. Az új színház a fesztivál színvonalához méltó produkciókat válogatott össze. Láss, érezz és gondolkodj – ez lehet az üzenet. Egy nüánsznyi apróság zavaró csak, hogy ebben a modern térben, minden extra technikával felszerelt teátrumban látszólag minden pazar, csak éppen az operatőröknek nincs helyük, hogy megörökíthessék a pillanatot.
αλφα
Koreográfia: Varga Kinga. Dramaturg: Lisztóczky Hajnalka. Vizuális vezető: Krajcsik Zsolt. Vizuális megvalósítás, vetítéstechnika: Kolibri Visual. Jelmeztervező: Napsugár von Bittera. Zene: Montázs.
Térfalók
Koreográfus: Mádi László. Mentor: Szögi Csaba. Fény: Fogarasi Zoltán. Zene: madla. Díszlet, jelmez: Béres Móni. Videó: Hrotkó Bálint.
Nemezeti Táncszínház, Kisterem, 2019. február 26.
