Kritika

Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház

Ködösítéstől nem kell tartani

Szoboszlai Annamária kritikája az Új Táncok/9-ről

lead_80A közönség tágra nyithatja a szemét, ködösítéstől ritkán kell tartania. Ilyesformán nem is a nagy újítási kedv, vagy a teljesen járatlan utakon való nyomot hagyás, hanem az örömteli „ruhapróbálgatás” a tét. Magukra kapják ezt is, azt is. 

Szoboszlai Annamária kritikája az Új Táncok/9-ről

A közönség tágra nyithatja a szemét, ködösítéstől ritkán kell tartania. Ilyesformán nem is a nagy újítási kedv, vagy a teljesen járatlan utakon való nyomot hagyás, hanem az örömteli „ruhapróbálgatás” a tét. Magukra kapják ezt is, azt is.


A Budapest tánciskolások időről időre jelentkező, Trafós vagy MU színházas estjeit a nézőnek már rég nem „diákot féltő szorongással”, hanem egyre növekvő kíváncsisággal kell/lehet végigdrukkolnia. A mélyvizes medencét ugyan még kerülgetik, de a szomszédosban megbízhatóan tempóznak.

Persze a táncosok elszántságán és akarásán túl nagy szerepe van ebben az anyagválasztásnak. A darabokat hol az iskola vezetője, tanárai, hol egykori diákok, vagy épp az erősebb hangú újoncok jegyzik. A közönség tágra nyithatja a szemét, ködösítéstől ritkán kell tartania. Ilyesformán nem is a nagy újítási kedv, vagy a teljesen járatlan utakon való nyomot hagyás, hanem az örömteli „ruhapróbálgatás” a tét. Magukra kapják ezt is, azt is. Mintha különböző periódusokat élne meg az iskola. Volt, hogy a Lábán Rudolf-i gondolkodás sejlett a háttérben; máskor a nemrég fiatalok „öregje”, Bakó Tamás éreztette a hatását; és nemegyszer hívta a tanulókat munkáihoz az ugyancsak itt végzett Hód Adrienn.

Most úgy tűnik, az amerikai modern tánctól, egész pontosan a posztmodern tánc emblematikus alakjától, Trisha Browntól kaptak beoltást Brown ex-táncosai, Vicky Schick és Éva Karczag segédletével, akik egy 1983-as koreográfiát, a Set & Resetet újították fel – a 2009-es Trafó-béli bemutató után – immár másodszor, Set & Reset/Reset címen. A Brown oldalán megélt posztmodern táncforradalom mellett bízvást csorgatódott a Budapest Tánciskolások lelkébe Flashdance-fíling is.

 

resetn

 

A már végzett növendékek helyett a fiatalabbakon volt a sor. Repetitív zenével, jobb- és baloldal közt sodródó táncosokkal, testek energiájával és energiát áramoltató erejével töltekezik a színpad. Heten – Biczók Anna, Bordás Emil, Busa Balázs, Cuhorka Emese, Hrotkó Heléna, Kelemen Patrik, Drávucz Petra – rendeződnek részecskék módjára csoportokba, sodródnak oda-vissza a tánctér széleit érintve, hol ezt, hol azt a társukat ragadva-tolva magukkal, kizökkentve őt addigi mozgássorozatából, vagy éppen beolvasztva sajátjukba. Ebben az elevenségben, úgy tűnik, mindenki meg tudja élni magát: az egyöntetűségben is kirajzolódhatnak az eltérő táncos karakterek. Van, aki könnyedén veti bele magát a lüktető-ismétlődő-variálódó folyamba, más inkább visszafogottabb, kötöttebb erőkkel dolgozik. S bár a tánc nem mindig pontos, az összbenyomás: élvezetes, élvezhető bemutató.

 

yucca_kilencesn_400

 

A második darab, a Kilences a legfiatalabbaknak ad bemutatkozási lehetőséget és színpadi gyakorlatot egy ügyesen kitalált „matekos” szisztémában. Háromszor hármas elrendezésben látjuk a táncosokat, akik mindegyike saját rövidke (kb. 6 másodpercnyi) mozdulatsorát ismétli, ha épp ő köré rajzolódik a felülről világító fejgép fénye. Ezek a nyúlfarknyi megmozdulások egyrészt a lehető legelőnyösebb oldalukról mutatják meg az újoncokat, kiemelve és fókuszálva egy szép ülő pózra, egy karizmatikus táncost sejtető – bár most még tétova és tónustalan – testre... S míg a fénykörben itt is, ott is táncol valaki, addig a sötétben lévők helyet cserélnek, így vetésforgószerűen bejárják a színpad mind a kilenc pontját. Az egy kilencednyi szekvenciák aztán végül „kilenc kilenceddé” állnak össze: előttünk az alig egy-két perces betanított anyag, amit a koreográfus előadássá duzzaszt, hogy a játékos variációban mindenki többé-kevésbé biztonsággal essék át a tűzkeresztségen.

Utoljára marad Fülöp László kedves, ötletes, kicsit belterjes darabja, a „mivanveletek?! semmi?!”, amely a Farkas Zoltán „Batyu” vezette táncórákra utalhat, és melynek részletei a nézőtéren egyesekben nagy derültséget keltenek, míg másokban hökkent ámulást. A keresést, a mivagyte?, kivagyte? kérdésekre adható válaszok megtalálását túrázza körül az öt előadó és azok öt, dobozra ragasztott arcképe. Ezek az arcok – „sajátarc maszkok” – gyűrhetők, letéphetők. A komoly alól a következő pillanatban talán egy mosolygós tűnik elő, vagy egy grimaszolós. Talán nem is az ölti magára a dobozsisakot, akinek az arca rajta figyel. Van itt húzogatós kocsi, esernyőre kiskannából csorgatott víz, amit újra és újra fel kell itatni egy törölközővel. Van érzelmes, mulatságos (szerelmi) kettős a hatalmas növésű Nő és a szinte rongybabaként hurcolt-emelt apró Fiú között. A szintetizátoron zenét szolgáltató Mizsei Zoltán a kezdőképen táncosként pózol, később pedig a táncosok asszisztálnak a szintetizátor mögött, amely még akkor is adja a hangot, mikor már gazdája odahagyta. Könnyed, szárnybontogató munka ez, finoman lírai, melankolikus derűvel. Megérdemel egy vállon veregetést. Egy két „profi” irigykedhet is egy kicsit.

 

Set&Reset/Reset
Eredeti koreográfia: Trisha Brown. Zene: Laurie Anderson. Eredeti díszlet és jelmez: Robert Rauschenberg. Budapesti jelmez: Németh Anikó. Próbavezetők: Vicky Shick és Éva Karczag. Asszisztens, fény, fénytechnika: Pete Orsolya. Szerkesztő, fény, rendezés: Angelus Iván.
Újraalkotás és tánc: Biczók Anna, Bordás Emil, Busa Balázs, Cuhorka Emese, Hrotkó Heléna, Kelemen Patrik, Drávucz Petra

Kilences
Koncepció: Angelus Iván. Zene: Gabrielle Roth. Próbavezető: Pete Orsolya.
Koreográfia és tánc: Eszlári Mirjam, Hársfai Noémi, Horváth Nóra, Lengyel Polett, Medveczky Balázs, Mikola Orsolya, Molnár Dániel, Rab Alexandra, Ruzicska Mercédesz.

mivanveletek?!semmi?!
Koreográfia: Fülöp László. Zene: Mizsei Zoltán. Fény: Pete Orsolya.
Előadók: Bordás Emil, Cuhorka Emese, Hevér Zsófia, Maros Judit, Mizsei Zoltán.

A Budapest Tánciskola előadása a MU Színházban, 2010. január 22.