Kritika

Kortárs tánc

Turbuly Lilla: Világok vándora

mind1-leadKözép-Európa Táncszínház: Mind1 – KRITIKA

Az önportré azonban az előadás egy pontján átfordul: mi, nézők kerülünk a figyelem középpontjába. Kell egy kis idő, amíg rájövök, hogy a mi mozdulataink köszönnek vissza a színpadról. Teszek egy próbát: a térdemre könyökölök, és lám, a mozdulat megismétlődik, ahogy a többieké is, egyre többféle gesztus, egyre gyorsabb tempóban.

K-Arcok címmel egy nyolcrészesre tervezett sorozatot indított el december 11-én a Közép-Európa Táncszínház. Nyolc táncosuk van ugyanis, és mindegyikük lehetőséget kap arra, hogy egy meghívott koreográfussal létrehozzanak egy szólóestet, melynek témája mindig az adott táncművész, vagyis ahogy arra a sorozatcím is utal, táncos portrék készülnek majd.

Első alkalommal azonban még nem hívtak vendéget, hanem a KET művészeti vezetője, Kun Attila koreografálta Kovács Pétert. A fiatal táncos a Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végzett, és a tavalyi évadban csatlakozott a társulathoz.

mind1-1

Kovács Péter / fotók: Dusa Gábor

Két kultúra, két értékválasztás jelenik meg a koreográfiában – nem abban a sorrendben, ahogy az elsőre adódna, ugyanis a jelentől, a ma uralkodó értékrendtől indul, és ehhez képest lép vissza időben, egy másik, archaikusabb kultúrába. Az első részben sötét öltönyben, nekünk háttal látjuk először Kovács Pétert, és csak amikor megfordul, akkor vesszük észre, hogy az arcát is fekete álarc fedi. Ennek az első, időben jóval rövidebb etűdnek a legjellemzőbb jelenete az, amikor egy maroknyi húszezrest számolgat és szór maga köré, olyan mozdulatokkal, amelyeket akár (a pénzzel való) onanizálásnak is nézhetünk. (Egy, a táncossal készült interjúban olvastam, hogy rövid ideig üzletkötőként dolgozott egy pénzügyi cégnél, de hamar rájött, hogy a jutalékos pénzszerzés nem az ő terepe – inspirációként azonban hathatott a koreográfiára.)

A váltás a két világ között olyan hirtelen, hogy nem is értem, hogy tudott ilyen gyorsan, pár másodpercnyi fényszünet alatt (szó szerint) kivetkőzni a fölényes- anyagias-urbánus jelenből, és visszaugrani egy természet közeli, másfajta értékrendet képviselő korszakba. Amelyben megjelennek az őselemek, igaz, az ovális körben szétterített anyag föld helyett homoknak tűnik, de így képpé válik a homokot szór a fejére kifejezés, ahogy a táncos hosszú, az első részben összefogott haját szétteríti, és homokkal vegyíti. De nem csak a haja, a jelekkel, szimbólumokkal telerajzolt bőre is játszik – próbálom megfejteni, de a jin-jangon és a 30-as számon kívül mást nem sikerül. (Az előadás utáni beszélgetésen kiderült, hogy nem is kell, talán nem is lehet a testére felfestett jeleket egy az egyben lefordítani.) A koreográfiának ebben a részében egy önazonos, nem rejtőzködő, a saját erejével és kétségeivel, gyengeségeivel is szembenéző karaktert látunk, mindehhez pedig erőteljes, meggyőző táncos teljesítményt.

mind1-3

Az önportré azonban az előadás egy pontján átfordul: mi, nézők kerülünk a figyelem középpontjába. Kell egy kis idő, amíg rájövök, hogy a mi mozdulataink köszönnek vissza a színpadról. Teszek egy próbát: a térdemre könyökölök, és lám, a mozdulat megismétlődik, ahogy a többieké is, egyre többféle gesztus, egyre gyorsabb tempóban. A kapcsolódás közösséghez, az ego háttérbe szorítása, a másokra figyelés utalhat az előadás talányos, többféleképpen értelmezhető címére is: Mind1. Mindenki egy? Mindegy?

De az alkotói folyamatról, így a címválasztásról is többet megtudhattunk az előadást követő, Kutszegi Csaba tánckritikus moderálásával megtartott beszélgetésből. Kiderült, hogy a cím – Mindegy változatban – talán egy generáció, a huszonévesek életérzését is tükrözi, nemcsak Kovács Péterét, aki csodálja a valamiért élethosszig küzdeni képes lelkesedést, de benne nincs meg ez a késztetés. Valahonnan innen indult el a közös gondolkodás, és jutott el a pénzorientált mától az indián kultúrákig, figyelembe véve Kovács Péter alkatát is. Ez már csak azért is jól működött, mert az alkotók jól ismerték egymást, hiszen már közel két éve együtt dolgoznak, így nyilván könnyebb volt a másikra hangolódni. Szó esett arról is, hogy a táncos portré – ellentétben a festészettel vagy a fotóművészettel – sokkal nehezebben megfogható, de éppen ezért igen tágan is értelmezhető fogalom.

mind1-4

A lényeg talán mégis az, hogy a két alkotó ebben az esetben jobban figyel egymásra, jobban egymásra tud hangolódni, hiszen a figyelem elsődleges tárgya itt maga a táncos. Ráadásul a KET ennél a sorozatnál félretette a többnyire megkerülhetetlen piaci szempontokat, így az alkotók ebből a szempontból is nagyobb szabadságot élveznek, nem kell tekintettel lenniük az „eladhatóságra". Az első alkalom jó felütése volt a sorozatnak: aki ott volt, ezután máshogy nézi majd azokat az előadásokat, amelyekben Kovács Péter táncol. A portré, ez a különleges pillanatfelvétel ugyanis tényleg megszületett. Ehhez képest találhat majd a néző ugyanolyan, hasonló vagy éppen nagyon is eltérő vonásokat a táncművész más munkáiban.

Mind1 (Közép-Európa Táncszínház)

Jelmez: Kasza Emese. Zene, zenei szerkesztés: Mádi László. Fény: Fogarasi Zoltán. Koreográfus: Kun Attila.
Előadó: Kovács Péter.

Bethlen Téri Színház, 2015. december 11.