Egy kicsivel több Poklot!
Legáth Zsolt kritikája az Infernóról
Nem állíthatom, hogy először látnék táncelőadáson színpadra körömcipőben besétáló, majd belső démonaitól üldözötten vergődő nőalakot, a táncosnő meggyötört arca olykor mégis meggyőző, hirtelen, éles mozdulatai több szenvedést sejtetnek, mint Galván egész pokolbéli szcenáriója.
Legáth Zsolt kritikája az Infernóról
Nem állíthatom, hogy először látnék táncelőadáson színpadra körömcipőben besétáló, majd belső démonaitól üldözötten vergődő nőalakot, a táncosnő meggyötört arca olykor mégis meggyőző, hirtelen, éles mozdulatai több szenvedést sejtetnek, mint Galván egész pokolbéli szcenáriója.
Az idei Liszt Ferenc-év alkalmával a Szegedi Kortárs Balett Inferno gyűjőnéven két, Liszt zenéjére komponált egyfelvonásossal tiszteleg a virtuóz zongoraművész és zeneszerző emléke előtt.
A jubileumok apropóján létrehozott, de a megemlékezés gesztusán túlmutató, meggyőző erejű alkotói gondolatot nélkülöző színrevitelek sorába illik a Liszt-zenemű címét kölcsönző, Roberto Galván jegyezte Dante-szimfónia, amely bár nem követi hangról-hangra Liszt szimfóniáját, mégis annak illusztrációjaként hat. A Liszt által tervezett három tételből – Pokol, Tisztítótűz és Paradicsom – végül csak kettő készült el, mert Wagner lebeszélte Lisztet a Paradicsom megkomponálásáról, aki – részben megfogadva a tanácsot – két tételt írt meg (Inferno, Purgatorio), a Paradicsom helyére pedig egy rövid, kétrészes Magnificatot illesztett. A táncmű szerkezete hűen követi a szimfónia felépítését, így a nyitány után három képet – Pokol, Purgatórium, Paradicsom – látunk. A képek között hangfelvételről László Zsolt tolmácsolásában részleteket hallunk az Isteni színjátékból, de mivel a veretes nyelvezetű szövegeket a kontextus hiányában alig lehet értelmezni, a szavalat az átállások közti időkitöltés funkciójában merül ki.
fotók: Dusha Béla
A Poklot – és a későbbi képeket is – minimalista színpadképpel, egy-két díszletelemmel alkotja meg a rendező. A Pokolba érkező Dantét kapucnis férfiak és fejükre különféle rikító színű taréjjal ékes harisnyát húzó női elkárhozottak fogadják. A tarka tarajok mellett gyakran színes fények borulnak a színpadra, így az inkább színes képeskönyvre hasonlít, mint szörnyű kínok tárházára. A Dantéra támadó férfiak és az őt elcsábítani igyekvő nők kompániája sem kelt különösebb veszélyérzetet. Lehet, hogy ez is az oka, hogy a Dantét táncoló táncosok (a Nyitányban és a Pokolban Csetényi Vencel, a Purgatóriumban Haller János, a Paradicsomban Czár Gergely) szinte végig kifejezéstelen arccal járják rögös útjukat, s próbálnak ellenállni az őket Beatricéjüktől elszakítóknak.
A Purgatórium kozmoszt megidéző háttere kellemes a szemnek, a tisztítótűzben perzselődőket mankóval bicegő balett-táncosokkal helyettesítő ötlet szellemes, akárha sérülésből rehabilitálódnának. Az események szüzséje azonban itt is kimerül Dante és a költőt földre teperő, alattomosan kúszva közlekedő lények küzdelmében, valamint Beatrice is átsuhan néhányszor a színen.
A Paradicsomban aranynadrágos body builder képében jelenik meg az isteni szféra. Majd az első rész a Purgatórium kapujában a mennyei világ után vágyakozó Dante-Beatricéval ér véget.
Az est második felében látható Belső pokol – Óda a szeretőkről koreográfusa, Juronics Tamás, mint ahogy ezt az önálló címválasztás is mutatja, nem ragaszkodik a választott zenemű, a Faust-szimfónia 3. (Mefisztó) tételének vagy a fausti mondakör egyéb elemének szcenírozásához. A zenét hangulati elemként használja belső állapotok megmutatására.
A darabnak a színlapon vázolt freudi elfojtásokra épülő, elcsépelt gondolatmenetét szerencsés módon hitelesíti Szarvas Krisztina előadásmódja. Nem állíthatom, hogy először látnék táncelőadáson színpadra körömcipőben besétáló, majd belső démonaitól üldözötten vergődő nőalakot, a táncosnő meggyötört arca olykor mégis meggyőző, hirtelen, éles mozdulatai több szenvedést sejtetnek, mint Galván egész pokolbéli szcenáriója. A kétszereplős darab a nemek csatáját ígéri, ám a középpontban mindig a Szarvas táncolta nő áll. Czár Gergely csak statiszta lehet, Szarvas félelmeinek és vágyainak tárgya, s elsősorban a koreográfia miatt nem nyílik lehetősége, hogy a benne zajló folyamatokat a nézők számára átélhetően megmutassa.
A színpad hátterében több rétegben kifeszített áttetsző műanyag függöny az embereket egymástól elválasztó falak szimbólumaként sem eredetiségével hívja fel magára a figyelmet, de a rétegek bizonyos időnkénti lehántása jól ritmizálja az előadást. Szép ívet rajzol a rendező a színpadi meztelenség alkalmazásában: míg Czár az előadás végére felöltözik, addig Szarvas levetkőzik. Két kapcsolódni vágyó ember teljes aszinkronitásának jeleként a két szereplő ellentétes irányú folyamatot jár be.
A darab utolsó harmadában félmeztelen táncoló Szarvas edzett, fiatal teste nem a megmutatni vélt kiszolgáltatottságot közvetíti, hanem a túlesztétizált szépséget, ami nem illik a darab komor hangulatához. E jelenetekben felhangzó kórusrészek emelkedett hangneme és szövege ( „...az Örök Asszonyi vonz odafent”) egyrészt a giccs, másrészt – az örök asszonyi után sóvárgó férfilélek panaszaival – a nemi esszencializmus területére sodorja ezeket a perceket.
A záró képben a szárazjégben, akárha a Pokol tüzében elporladó nőalak képe is inkább artisztikus, mintsem megrendítő. Mindenesetre nem Pokol – amiből ezen az estén egy kicsivel többet is el tudtam volna viselni.
Inferno (Szegedi Kortárs Balett – Nemzeti Táncszínház)
Dante-szimfónia
Zene: Liszt Ferenc. Szöveg: Dante Isteni színjáték (részlet); előadja: László Zsolt. Fény: Stadler Ferenc. Díszlet/jelmez: Molnár Zsuzsa. Koreográfus-asszisztens: Czár Gergely. Koreográfus: Roberto Galván.
Táncolják: Markovics Ágnes, Csetényi Vencel, Czár Gergely, Haller János, Finta Gábor, Fehér Laura, Lázár Eszter/Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Májer Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Zsadon Flóra.
Belső pokol – Óda a szeretőkről
Zene: Liszt Ferenc (Faust szimfónia – 3. Mefisztó tétel). Fény: Stadler Ferenc. Jelmez: Molnár Zsuzsa. Díszlet, koreográfia: Juronics Tamás.
Táncolják: Szarvas Krisztina, Czár Gergely.
Művészetek Palotája, 2011. május 31.
