Utópia Sirályban – ahogy az alanyi költő látja
Egy mondat a Harmadik Hang Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszéke makettszínházáról - Varga Sándor Márton írása
Egy mondat a Harmadik Hang Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszéke makettszínházáról - Varga Sándor Márton írása
Élsz mint a barom
BUDÁN VAGY PESTEN,
este elvillamosozol valamelyik belső kerületbe,
egy ivó füstjén átvágva lelépcsőzöl a pincébe,
a pénztáros íróasztala mögötti fekete függöny takarásában
zöld terepasztalt szel ketté egy kék csík,
ÉLŐ ÉS ÉLETTELEN határvidéke,
ahol fények borítanak be minden kiszögellést,
és víz csobog a műanyag partok között,
nincs domborzat és nincs síkság,
csak az, ahogyan élesen elhatárolódik
A KÍVÜL ÉS A BELÜL,
fotók: Puskel Zsolt
mialatt körbejárod az összezsugorított várost,
a viszonyítás nélküli átellenső ponton
megakad a szemed a függöny takarásában táncoló lányon,
az agglomerációban egy biciklis pedálozik,
de erőfeszítései dacára sem ér be a városba sosem,
a peremkerület bevásárlóközpontjában rohad a haza sose szállított áru,
miközben FÖNT ÉS LENT zajlik az élet,
a VÁROSLAKÓ fölismerhetetlenre sminkeli arcát,
és úgy bámulja magát a tükörben, mintha sose látta volna azt az ábrázatot,
a SZAKÁCS megállás nélkül tölti a város gyomrát,
és közben kikacsint egy szőke lányra, aki visszamosolyog,
AZ ÉPÍTÉSZ építőkockákból tervez újabb lakóparkokat,
és arról ábrándozik, hogy a város szíve majd hangulattól hangulatig lüktet,
és csak díszlet lesz hozzá minden nevezetesség és nevezetlenség,
a KRÓNIKÁS digitálisan dokumentálja a történéseket,
amíg a melegben szét nem olvadnak a videokamera alkatrészei,
a MŰVÉSZ ecsetje nyomán egyre levakarhatatlanabb a festékréteg,
és hiába pingál maga elé függőleges vonalakat,
mindenki menekül a monitorok elől,
nehogy mások szeme láttára szerepeljen egy kétértelmű képen,
a TANÁR magához szólítja a kisdedeket,
hogy írjanak az átlátszó táblára, és ő visszaír nekik,
mert a lelkek teremtenek jeleket a benyomásokból,
az ÖNGYILKOS magára veszi a város minden terhét,
és hurkokkal nyakában várja, hátha mélybe rántják a súlyok,
a CÉDA fátyol mögé rejti táncát,
és engedi magát megsimogatni,
hogy a bőrén érezze a másik bőrét,
és te elhagyod, de vissza-visszatérsz hozzá,
és nézed, ahogyan a függöny mögött magába roskad és föltámad,
körötted, legyen az KÖZEL VAGY TÁVOL,
a tér beleolvad a mindenségbe,
a hirdetőtáblák alig különíthetőek el a parkoktól,
és elkerülhetetlen, hogy a Föld e kiválasztott pontján összemérje erejét
AZ EMBER ÉS A MINDENSÉG,
de valahogy mindig az utóbbi győz,
mert éjjel van világos, és nappal van sötét,
az emberek alkalomadtán menedéket keresnek az alvilágban,
ahol RÉSZ ÉS EGÉSZ egybeforr,
mígnem odafönn minden aránytalanság megmagyarázható avval,
hogy a valóság tükörképe csupa KICSINYÍTÉS ÉS NAGYÍTÁS,
annak ellenére, hogy a torzításokból az rajzolódik ki,
haladhatna minden akár önmagától is a maga medrében,
amint a közvilágítás lámpáinak vasbetonjairól kiderül,
hogy borosüvegekből kihúzott közönséges dugók,
a táncosnő váratlanul elhagyja négyzetméternyi színpadát,
és lelepleződik, hogy fehér harisnyát visel,
bár odalenn majdnem leönti vörösborral,
pillanatnyilag A MOST ÉS A MAJD számít,
holott AZ AKKOR ÉS AZ OTT múlt nélkül épülni se tudna,
de ez a helyszínen senkit se érdekel,
mert megáll ÚGY A PILLANAT, MINT AZ IDŐ,
miként szemmel láthatóan elmosódik a különbség
VALÓSÁG ÉS MANIPULÁCIÓ között,
a pincehelyiségben néhányan fényképeznek,
hogy megállítsák a bennük ketyegő biológiai órát,
és VALÓSÁG ÉS KÉPZELET fájáról
leszakítsák a maradandóság gyümölcseit,
a város peremén kisgyerekek szaladgálnak,
és egy lófarkas fiú megkérdez egy kopaszra borotvált fejűt,
mit szól az egészhez,
a hangfalak elcsitítják a város beszűrődő zajait,
de megteremtik a maguk valósághű utánzatait,
a közönség tanul eligazodni
AZ ÖRÖK ÉS A VÁLTOZÓ útvesztőiben,
még egyszer belekapaszkodik BETŰK ÉS JELEK deszkáiba,
és kiles a periszkópokon át,
hogy törésszögből is megszemlélje a majdnem kész tükörtojást,
semmi sem fontos,
csak AZ ÉLET KONTRA ALKOTÁS,
kitalálni, megtervezni, megcsinálni,
ahogy elhagyod a helyszínt,
a táncosnő változatlanul a körfüggöny mögött tekerőzik,
te pedig kifelé menet fedezed föl a pince előterében
az aktuálpolitikai falragaszokat az idejétmúlt műsorplakátok árnyékában,
mert amíg egy pincében a makettszínházat nézed,
addig a földfelszínen valóságos méretekben dübörög Európa,
és arra gondolsz,
ideje immár valóban imádkoznunk a tengerentúli Carl Solomonért,
miután láttad nemzedéked legjobb elméit az őrület romjaiban,
most meg élsz mint a barom.
-----
U T Ó P I A (makettszínház)
Alkotók: Harkai Domonkos, Kalicz-Mészáros Klára, Kállai Kata Eszter, Kálmán Mátyás, Kiripolszky Csongor, Kovács Dávid, Lukács Máté, Rubi Anna Krisztina, Pettendi Szabó Péter Zoltán, Esteban Dellatore, Deák Emese, Harsay Gábor.
Díszlet: Mindák Gergely. Videó: Juhász András. Grafika: Deák Emese. Fény: Mervel Miklós. Hang: Tesfay Áron. Produkciós asszisztens: Birtalan Krisztina, Kovács Andrea.
Rendező: Bársony Júlia.
A budapesti bemutató a Sirály pinceszínházi termében volt 2011. január 5-én.
