Kortárs tánc, Mozgásszínház

Kortárs hajóút a világpiac felé

Petrova Miroljuba jegyzete a dunaPart2 platformról

A 2008-as első dunaPartról sok hajó felhúzta a horgonyt, s most a kétéves évfordulón kívánjunk legalább még egyszer ennyit. Vagy inkább kétszer. A tortaalap mindenesetre kész, számos gyakorlott szervező alapos és kitartó munkája révén.

Petrova Miroljuba jegyzete a dunaPart2 platformról

A 2008-as első dunaPartról sok hajó felhúzta a horgonyt, s most a kétéves évfordulón kívánjunk legalább még egyszer ennyit. Vagy inkább kétszer. A tortaalap mindenesetre kész, számos gyakorlott szervező alapos és kitartó munkája révén.

Szabó György és Talló Gergely (kezdetben Gáspár Máté) ötlete alapján a fesztivált bírta és rendezte a Trafó és a Műhely Alapítvány. Három nap, négy helyszín, ötödikként pedig egy ráadás coffee breakes lazítópont a névjegykártyacserék improvizált osztogatására. Életképes kezdeményezés a magyar előadóművészet exportálási lehetőségeinek kitágítására, de vajon elég erősek-e a hidak a duna két Partja között, hogy Európa vagy az Egyesült Államok meghódítására kerekedjünk?

(Sűrű a szurok, melyben táncolni mégis öröm,
de érzékelek másokat is, miközben utamat töröm,
Nehéz a mozgás, de az izmok is nőnek, van még hely a tükör előtt elegendő főnek,
Csigolyáról csigolyára építem fel a testem, de megbotlok újra, és ismét elestem…)

A 2008-as első dunaPartról sok hajó felhúzta a horgonyt, s most a kétéves évfordulón kívánjunk legalább még egyszer ennyit. Vagy inkább kétszer. A tortaalap mindenesetre kész, számos gyakorlott szervező alapos és kitartó munkája révén.

k. Rush. A fesztiválnyitó fehér Cadillac kissé berregősen induló motorjára ráfért volna egy átnézetés a nagy Rohanásban Hollywood felé, még akkor is, ha több pótkeréken forgatják a mozisan kivetített, néhol akadozó tartalmú háttér előtt. A konvencionálisnak semmiképp sem mondható megállás nélküli movie-moving folytonos mozgása ellenére mégsem ér oda az ötvenötödik perc végére sem. A koreográfiai precizitással jól alátámasztott színvonalas mozgásból azonban ezúttal is a Frenák Társulattól megszokott egészséges dózisban részesülünk.

Ladjánszki Márta: Still. Elsőszámú gyanúsított a táncmentes táncban, de a boncolgatott nyomasztó halálfájdalom, a búcsú, a beletörődés kényszerűségének keserűsége és nem szűnő kínja (a helyenként szívmarcangoló zenei kísérettel) értékes elképzelés, és szükségszerűen elgondolkodtató, a szenvedő kortárs irányvonallal pedig tökéletes paralelben halad, de hogy az iránytűnk jó-e, az is legalább ennyi gondolatot érdemelne.

Still
fotó: Kozár Edit

A fesztiválműsorban megjelölt „társprodukció”, a Tao Te találóan lehel újra életkedvet a nézőkbe, Fehér Ferenc és Dózsa Ákos előadásában. Tao és Te Jin-Jangot meghazudtoló harmóniában táncolják el egymást és önmagukat, de mindig együtt, mintha minden nap így telne, míg végül a vidámsággal megfűszerezett kenyeret is megosztják.

Tao Te
fotó: Puskel Zsolt

A Fregoli szindróma egyszerűen csak aranyos, Réti Anna és Újvári Milán rokonlelkű játéka és őszinte gesztusai teszik azzá, persze „a táncelőadás tánc nélkül” ügyben ők is a gyanúsítottak között vannak. A számtalan ruhanemű képezte díszlet Pete Orsolya fényeivel összhangban áll és vonz, sőt ideig-darabig leköt. A divatmegszállott női nézők szemei lázasan fürkésznek a ranglistás darabok után, másokban élesedik a megbúvó káoszimádó kisgyerek karaktere, gondolatban többször is a színpad közepén felhalmozott ruhakupacba ugrálva várakoznak a kezdetre, kár, hogy a produkció végére is csak a feltűnő díszlet marad, meg egy kósza gondolat az emberi viselkedés elemzésre alkalmas ösztönös reakcióiról. Úgy tűnik, mégis van hazai együttműködés, a kortársak levetett ruháit mind a Fregolira tették.

A Zadam (Zambrzycki Ádám társulata) pedig a hátsó sorból A szatír kezdetét várja, talán aggódik kissé, lesz-e az előadásának párja? Az In’N’Out feldobta a labdát, mert a hatóanyag organikus, a vérkeringésembe jutott, hogy legyek így kritikus? Túl vidám, túl nyitott, a díszlet is túl kevés, hol marad az oly gyakori kiváró semmittevés? Az ötlet megkívánta jelentősebb részarányú beszédet a rekeszizom dolgoztatáson felül a függönyt megsemmisítő, egy személyben testet öltő konferanszié, showman, táncos és életművész kiejtése és az arcízületek előzetes bemelegítésének szükségességét sejtető mimikai bravúrok is a helyére teszik. A Szász Dani meg hozzáteszi, amit kell, és jól teszi. A táncot pedig adagolják, az endorfinos bonbonok egyesével vannak becsomagolva, és csupán kóstolók a rövid húsz perc alatt, de lassan szopogatom az utolsót, hogy minél tovább tartson….

Tartott is, tekintve, hogy az eredeti program szerint a Hodworks (Hód Adrienn társulata) Mindennapi rutinjának 20 perces részlete zárja a MU Színház válogatott trióját a második napon, mégis megcserélték az In’N’Outtal, melyre udvarias és kézenfekvő magyarázatként szolgálhat a színpadváltoztatás szükségessége, mely eltérő sorrendet kívánt meg, de én szeretem a véletleneket, főleg hogy nincsenek.

Mutogasd el A szatírt, mint gyakorlott activitys. Na jó, ez nem megy, akkor csak rajzold le. Látom, ez sem megy, akkor inkább nézd meg a Gergye Krisztiánt. Tökéletes. Kétségeim vannak, hogy létezik-e ennél kézenfekvőbb szerep a számára, de rajta tartom a szemem, én is tévedhetek. Obszcén, vulgáris, primitív és mocskos. A nyers ősembert rejtő lélek két disszonáns testben, a végletes karcsúság, izom, erotika és báj, taszító undort keltő kövérség és nyers ördögi szexualitás. Egyszerűen undorító, felháborító, megbotránkoztató, de nem dicsérem tovább, akinek nem tetszik, az maradjon az Activitynél.

A szatír
fotó: Dusa Gábor

A fesztivál záró akkordjaként a cseppet sem szégyenlős Bloom! előadásában a City került színre, mely a csapat többlet „l” betűje ellenére is robbanásként hatott. A szárnypróbálgató fiatalok estje találó befejezése volt a második dunaPartnak, rengeteg humorral és természetességgel lelkesedéstől és dinamikától fűtött Városukban, melyből a kivezető utat talán épp most kövezték ki.

City
fotó: Puskel Zsolt

2011. január 23.