Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház, Balett, Néptánc

Turbuly Lilla: Zenész-táncos összejövetelek

Budapest Táncfesztivál I. (Kodály-dialógok; Pisztráng) -

A Pisztrángnak és az általam látott másik előadásnak, a Közép-Európa Táncszínház Kodály-dialógok című koreográfiájának van egy fontos közös pontja: ahogy zene és tánc, pontosabban a zenészek és a táncosok viszonyát kezelik.

Kis statisztikával kezdem. A Budapest Táncfesztivál idei programjában tizenegy produkciót láthatnak a nézők: három külföldi kortárstánc- és nyolc magyar táncelőadást. A hazai felhozatalban három kortársbalett- és egy balettgála, három kortárstánc- és egy néptánc-előadás szerepel. Vagyis a Fitos Dezső Társulat Pisztrángja egymaga képviseli a néptáncot a kortárs értékek mellett. Mégpedig úgy, hogy azt – ahogy számos más előadásukban – ezúttal is színházi elemekkel vegyítik.

BPtanc kodaly2Kovács Péter, Hargitai Mariann, Rohmann Ditta és Horváth Adrienn a Kodály-dialógokban / fotó: Dusa Gábor 

A Pisztráng cím több értelemben is szimbolikus: ahogy a színlap is írja, az árral szemben úszó, a tiszta forráshoz visszatérő hal már önmagában az, de az előadásban elhangzik egy – egyszerre humoros és filozofikus – anekdota is arról, hogyan kell pisztrángot fogni. (Nem lövöm le a poént, csak annyit, hogy horgászbot helyett jó sok bors szükségeltetik hozzá.) Az anekdotát a főszereplő (akit Fitos Dezső, az előadás rendező-koreográfusa alakít) az édesapjától hallotta. Az emlékezés az apára, a tőle kapott értékekre, a visszatérés ezekhez az értékekhez az előadás fő motívuma. (Hasonló alapokra épül Szabó Balázs nemrég bemutatott rendezése, az Apám ablakából az ég is.) Nincs lineáris cselekmény, összeálló történet, van helyette egy keretjáték arról, hogy mit kezdjünk ezzel a bizonyos tiszta forrással, közte pedig egymáshoz lazán kapcsolódó etűdök, férfiakról.

BP FitosFitos Dezső a Pisztrángban / fotó: Gorácz József

A Pisztráng ugyanis férfidarab, és nem csak azért, mert kizárólag férfiak táncolják, hanem azért is, mert az apához, tágabb értelemben az ősökhöz, a hagyományokhoz fűződő viszony áll a középpontjában, és mindezt a hagyományos férfiszerepek mentén építik fel. Erő, határozottság, virtus, robbanó energiák töltik be a színpadot. De a paletta ennél színesebb: vannak humoros, könnyedebb részek, Fitos Dezsőnek pedig töprengőbb, elmélázóbb jelenetei is, főleg a keretjátékban. A magas színvonalú közös táncteljesítmény mellett mindenkinek van lehetősége az egyéni megmutatkozásra, és ezekben a szólókban nemcsak a technika, de a személyiség is dominál. Az elhangzó dalok szövege sajnos nehezen, vagy egyáltalán nem érthető. Ebben a terem akusztikája mellett szerepe van annak is, hogy úgy érezni: a táncosok inkább erőből, mint technikából énekelnek. De közrejátszik az is, hogy a dobpergésszerű lábmunka túldobogja az énekhangot.

BP Fitos2Fitos Dezső a Pisztrángban / fotó: Gorácz József

Erénye viszont az előadásnak, hogy Kocsis Rozinak köszönhetően bábos eszközökkel is élnek benne. Varázslatos jelenet például, amikor Fitos Dezső körül a puha feketeségben táncolnak a hegedűk (mert nem látjuk a fekete ruhába, maszkba öltözött mozgatókat). Jól sikerült, kifejező részlet az is, amelyben a táncosok az apa, tágabb értelemben az ősök festményéhez adják a lábukat.

BP Fitos3Jelenet (középen: Fitos Dezső és Komáromi Kristóf) a Pisztrángban / fotó: Gorácz József

A Pisztrángnak és az általam látott másik előadásnak, a Közép-Európa Táncszínház Kodály-dialógok című koreográfiájának van egy fontos közös pontja: ahogy zene és tánc, pontosabban a zenészek és a táncosok viszonyát kezelik. Élőzenés előadásoknál az a megszokott, hogy a zenészeket „eldugják” valahová – zenekari árokba, a színpad hátsó felébe, oldalra –, és „csak” a zenéjük válik az előadás részévé, ők maguk azonban nem. E két előadásban azonban nem ez történik. A Kodály-dialógok első részében Rohmann Ditta csellóművész a színpad közepén álló kerek kút peremén (esetleg farakáson) foglal helyet, és a táncosok körülötte mozognak, miközben folyamatosan figyelik egymást, időnként pedig egy-egy érintés, mozdulat erejéig kapcsolatba is lépnek egymással. Ugyanez történik a második részben is, amelyben Rohmann Ditta mellett már Kruppa Bálint hegedűművész is az előadás részesévé válik. A zenészek sem maradnak statikusak, időnként mozdulnak, fordulnak, odébb lépnek. Mindkét részről intenzív figyelem, odafordulás, egymásra hangolódás, vagyis – a címnek megfelelően – folyamatos dialógus áll fenn a táncosok és a zenészek között.

BP Fitos4Jelenet a Pisztrángban / fotó: Gorácz József

A Pisztráng szintén megmutatja, és a koreográfia részévé teszi a zenészeket, a Bazseva zenekart, sőt, játszik is ezzel a megmutatással, folyamatosan mozgatja, időnként a középpontba állítja őket. A játék része, hogy van, amikor nekünk háttal ülnek, de az is, amikor egy templomi jelenetben az egyik táncos játssza el, hogy orgonál. És ide tartozik a már említett jelenet, amelyben a hegedűket táncoltatják.

BPtanc kodaly4Kovács Péter, Horváth Adrienn, Hargitai Mariann és Rohmann Ditta a Kodály-dialógokban / fotó: Dusa Gábor 

A Pisztránghoz hasonlóan a Kodály-dialógoknak sincs története, de van kerete, és vannak történetmorzsái férfi és női egymásra találásokról, átrendeződő viszonyokról, elválásokról. Mádi László és Kun Attila koreográfiája míves és pontos, a táncosok ezúttal is jól teljesítenek. Az előadás leghangsúlyosabb eleme azonban egyértelműen a zenészek és a táncosok találkozása, ellentétben a Pisztránggal, ahol ez egy a több, hangsúlyos motívum közül.

Közép-Európa Táncszínház: Kodály-dialógok
Előadják: Horváth Adrienn, Hargitai Mariann, Jakab Zsanett, Mádi László, Kovács Péter, Nagy Csaba Mátyás, Dunai Bettina, Füzesi Csongor. Közreműködik: Rohmann Ditta és Kruppa Bálint.
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia. Fény: Fogarasi Zoltán. Koreográfus: Mádi László, Kun Attila.
Koprodukciós partner: Nemzeti Táncszínház
Zeneakadémia, Solti terem, 2017. február 22.

Fitos Dezső Társulat: Pisztráng
Díszlet és jelmez: Bobor Ágnes. Zeneszerző: Lakatos Róbert. Zenei szerkesztő: Nyitrai Tamás. Zenei közreműködő: Bazseva zenekar, közreműködik Hegedűs Máté és Mihó Attila. Dramaturg: Kocsis Rozi. Koreográfus-rendező: Fitos Dezső.
MOM Kulturális Központ, 2017. február 23.

Budapest Táncfesztivál 2017