Sárosi Emőke: Egyenletes rapszódia
Liszt Ferenc: Magyar rapszódia -
…egy út, amellyel megvalósítható a kortárs táncszínház kortalan közönségének kinevelése.
Magyarság, művészet, szerelem egy szál zongorával. A megoldás Liszt Ferenc Magyar rapszódiája, amelyet a GG Tánc Eger csapata előadásában tekinthetett meg a budapesti közönség néhány nappal az egri bemutatót követően – a Művészetek Palotájában.
Hogy miért Liszt Ferenc és miért most? Mert az emlékezés fontos. A nyelvünkön nem nagyon beszélő, de Európa-szerte ünnepelt művész, Liszt Ferenc, aki magyarnak vallotta magát, éppen 180 éve, 1839-ben kezdte el komponálni rapszódia-sorozatát. A végül tizenkilenc tételt magába foglaló rapszódiáiban az „ősi magyar zenét” kívánta feldolgozni, amelyet ő a cigányzenészek muzsikájából ismert. Nagyon izgalmas az előadás időzítése, hiszen márciusban van az érdemes művészek kitüntetése, és idén a koreográfus, Topolánszky Tamás is a díjazottak között volt. És az előadás főhőse is egy érdemes művész karakterét festi fel. Hiszen hogyan is emlékszünk Liszt Ferencre? A koreográfus összegzése szerint: „Szívében magyar volt, zene iránti szeretetében német, külső megjelenésében és műveltségében francia, arisztokratikus felfogásában angol, a képzőművészetek iránti rajongásában olasz. Magyarország és az itt élő emberek azonban fontos része voltak életének. Számos jótékonysági hangversenyt adott a nagy pesti árvíz idején, ingyen tanította a tehetséges ifjú zenészeket, lelkesült a Szabadságharc eszméiért és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését Funerailles (Temetés) című darabjával gyászolta el.„
A fotók forrása a Gárdonyi Géza Színház honlapja
Az előadás azonban egy sokkal emberibb oldalt akar megmutatni: a női igenek közt sodródó férfit az élet nagy dilemmái között vergődve, döntésképtelenül: művészet vagy magánélet? Az előadás fókuszában a kapcsolata nőkkel áll, ez a lineárisan követhető szál, amely összeköti a jeleneteket. Az előadás tökéletes példája, hogyan kell megszerettetni a táncszínházat a következő generációval. A műsorfüzetben leírt kerek történet valódi kapaszkodót ad a befogadáshoz: tényleg azt látjuk a színpadon, amit ígérnek. Egy férfi (Oláh Zoltán), aki édesanyja (Tóth Karolina) fojtogató szeretete és a művészlét magányát jelentő démonja (Bollók Ákos) között őrlődik, és bár folyamatosan szoknyák suhognak körülötte és érte, nem tud megállapodni és elköteleződni, hiszen az a művészete végét is jelentené.
Négy női archetípussal robogunk át Liszt Ferenc kalandor életén: élete első, felkavaró nagy szerelme, egyik tanítványa, Caroline grófkisasszony (Novák Laura), akit az atyai szigor eltiltott a zongora- és szerelmi leckéktől. Majd az érett Marie grófné (Kelemen Dorottya) asszonyi szerelme mellett sem talál megnyugvást. Ezt követi a viszony a női Casanovával (Törteli Nadin), és végül a dúsgazdag mecénás, Carolyne (Rovó Virág) szerelmében sem teljesedhet ki, így visszavonul az élettől és a kishalált választva belép a papi rendbe.
Izgalmas és látványos az előadásban végig jelenlévő zongorista, az angyali muzsika megtestesítője (Gábos Judit), aki nem pusztán az élőzenei kíséretet biztosítja, hanem a táncfantázia egyik főszereplője is: maga a zene. A múzsa-angyal elreppenése, a zongora elhallgatása és a tonzúra felvétele a fantázia erős, sűrű záró képe. Nincs győztese a történetnek, csak szomorú, magányos, szeretetlen asszonyok maradnak. A csábító fehérnép homogenitását Papp Janó jelmezeiben is a fehér színnel és annak izgalmas, játékos árnyalataival oldja meg. Nemcsak ruházatukban, hanem mozdulataikban is vágyaikban is hasonlítanak egymáshoz az asszonyok: mindegyik akarja a férfit. Vérmérsékletnek megfelelően persze szendébben, avagy szenvedélyesebben, de a férfi birtoklása vezérli őket.
Oláh Zoltán nagyszerű balettművész, és az elérhetetlen művészi homály megjelenítésének eszköze tökéletesen passzol Liszt idealizált alakjához. Egy olyan férfit ismerhetünk meg, aki a muzsika révületében küzd saját démonjával – és a valóságot csupán néhány szenvedélyes pillanatra érzékeli maga körül. Szép mozdulatok, ügyes táncosok, érthető történet egy kortárs táncfantáziában. Kapcsolat színház és balett között, egy út, amellyel megvalósítható a kortárs táncszínház kortalan közönségének kinevelése. A rapszódia hiányzó szenvedélyét és szélsőséget pedig ellenpontozza a zene.
Liszt Ferenc: Magyar rapszódia
Zenei munkatárs: Nagy Zoltán. Dramaturg: Pinczés István. Díszlet: Topolánszky Tamás. Jelmez: Papp Janó. Zene: Liszt Ferenc. Koreográfusasszisztens: Kelemen Dorottya. Asszisztens: Kiss Alexandra. Rendező-koreográfus: Topolánszky Tamás.
Szereplők: Oláh Zoltán, Tóth Karolina, Novák Laura, Kelemen Dorottya, Törteli Nadin, Rovó Virág, Törteli Nadin, Emődi Attila, Joni Österlund, Bollók Ákos e.h. Zongoraművész: Gábos Judit m.v.
Művészetek Palotája 2019. március 19.
