Kutszegi Csaba: Ne váljon hagyománnyá a klisé!
XXV. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál -
…az igazi csemege az, amikor a néptánc-koreográfus – autentikus táncanyagokkal, hagyományos viseletben is – színházat varázsol elő.
A fesztivál mindegyik produkciója színvonalas volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak kiugró teljesítmények, avagy nem volt elég sokszínű a kínálat. Pedig az egykori, napjainkig mesterségesen fenntartott autentikus vs. táncszínházi (vagy tematikus) kategóriák is végre – szerintem az egész szakma örömére – végérvényesen felszívódni látszanak. A szervezők a kiírásban ugyanis nem írták elő kötelezően a kategória-megjelölést, és csak néhány induló jelezte belső kényszerből, hogy hova sorolja az alkotását.
Ezért (vagy másért) az újút-keresők mintha ezúttal nem rugaszkodtak volna el annyira markánsan a folklóralapoktól, viszont igen színvonalas, sokrétű és érzékeny táncnyelven fogalmaztak. A hagyományos folklór-összeállítások színpadra vivőinek egy tekintélyes része viszont – bár kivétel nélkül jól megkoreografált jó táncokat mutattak be – nem tudott szabadulni a „jól bevált” kliséktől, melyek miatt a műsorszámaik kétségtelen értékeik mellett is bizony, eléggé bágyasztóra sikeredtek.
Bem Táncegyüttes: Házi áldás / A fényképek forrása a facebook és a youtube
Velük szemben viszont az igényesebb színházi eszközöket használó, újszerű megoldásokat keresgélő – de: mindemellett autentikus anyagokat színpadra vivő – táncalkotók bebizonyították, hogy hagyományhű táncokkal és azokhoz illeszkedő viseletben is lehet izgalmas-tartalmas színházi jeleneteket koreografálni. Ilyen volt már a második műsorszám is, a Bem Táncegyüttes Házi áldása is (koreográfia: Kis-Demeter Erika és Kis István). Az alkotóknak a „varrottas” hímzett kendőkkel, falvédőkkel, valamint a vissza-visszatérő hímző mozdulatok szimbólumaival ügyesen-diszkréten sikerült 13 percben összefoglalniuk az emberi életút teljességét, középpontjában a párválasztással és az elmúlással. És még egy kortárs-keserű fricska is belefért a végébe: a széki hímzésekben benne van a készítőik lelke, teljes élete, de az elkészült remeklések már csak termékek, melyeket kapzsi közvetítők mohó haszonszerzésből dobnak piacra.
Urban Verbunk: Kötéltánc
Maksa Henrietta Očovskie šatkovie paničke című koreográfiájában is (MÁNE Kamara Társulat) eleinte eszmei főszerepet kap a kendő: a lányok úgy néznek bele, mint tükörbe, magukat látva viszont, szépítkeznek is benne. A továbbiakban a vidám, lendületes, kicsattanó életörömtől erős szlovák dalok és táncok kerülnek előtérbe. Kolumbán Norbert a Szeged Táncegyüttesnek készített Kitaposott utakon című darabjában hasonlóan a táncokra koncentrál inkább, a keretteremtő színházias szimbólumot túl egyszerűen, könnyen és csak „racionálisan” kezeli: egy fiatal legényke a jelenetek között metronóm adta taktusra táncol, a legvégén lassúra állítja a szerkezetet, és kap egy szép, régi felső viseletet is. Az Urban Verbunk csapata Tóth Judit és Moussa Ahmed koreográfiájában, a Kötéltáncban jókora, közepes és kisebb tárgyi szimbólumokkal népesíti be a színpadot: középen forgó gémeskút különös, lajtorjás gémmel, körben fakeretes akváriumokban ritmusra csobogtatott víz, láncon lógó, kútba merülő bőr bokszzsák, szájból kútba köpött almák… Az alkotók mértéktartással és jelentésesen kezelik ezeket az eszközöket, nincsenek a színpadi akciókban ormótlan túlkapások, mégis az ember egy idő után „modern, parasztbarokkos” örvény kissé avíttas forgatagában érzi magát.
Bihari János Táncegyüttes: Disz
Vannak olyan, autentikus anyagokat színpadon bemutató koreográfiai dolgozatok, melyek ugyan nem tartalmaznak újszerű és/vagy rafináltan ügyes, de tartalmas teátrális húzásokat, mégis képesek különös, pluszjelentéseket megjeleníteni, közölni. Ezek általában azzal hatnak, hogy kirobbanóan jó, dinamikus (vagy éppen ihletetten lírai) az előadásmódjuk, kimagasló az előadói színvonaluk. Ilyen a Bihari János Táncegyüttes Disze (így: rövid i-vel, mert a zenei hangot jelenti) – Lévay Andrea és Ágfalvi György koreográfiájában. A kalocsai anyag – az üde, a capella női kórussal, az erőteljes férfiakkal és az adekvátan harsány elő zenei kísérettel – többről képes beszélni, mint eleink tánc- és zenehagyományainak puszta felmutatása.
Vidróczki Néptáncegyüttes: Hazatérés (próbafotó)
De számomra az igazi csemege az, amikor a néptánc-koreográfus – autentikus táncanyagokkal, hagyományos viseletben is – színházat varázsol elő. Ifj. Zsuráfszky Zoltán a Vidróczki Néptáncegyüttesnek készítette a Hazatérést. A darabban a táncok és viseletek hűek a hagyományokhoz, de szinte minden egyéb az alkotók folyamatos újszerűségre törekvését tükrözi. Persze sosem látott újdonságot (főleg napjainkban) még a minden előzményt megtagadó ádáz kísérletezők se nagyon tudnak felmutatni (pláne nem az alapjában hagyománytisztelők), de nem is ez a cél. A Hazatérés (is) ékesen bizonyítja: nem az erőszakosan hajszolt, felszínes formai kvázi-újdonságoktól kortárs egy műalkotás, hanem az alkotói hitelességétől, attól, ha a létrehozott formai megoldások, motívumkezelések, jelentésközvetítések koncepciózus, következetes anyagmegmunkálás, elmélyült kutatás és tökéletességre törekvő kreatív alkotómunka révén jön létre. És ha mindehhez bátorság, ösztönös ráérzés, intuíció is társul. Mindezeknek megfelelően ifj. Zsuráfszky a két szaxofonnal, klarinéttal, tangóharmonikával és dobbal felálló mezítlábas zenekar egyik szaxofonosát koporsószerű ládából ugratja elő, furcsán, de indokoltan különböző táncstílusokat szerkeszt egybe, különös, ijesztő álarcos alakot léptet színre, és a táncok között civil mozdulatokkal utal úton levésre, vonaton zötykölődésre. Mindezt a bukovinai székelyek kitelepítéséről szólván. A végén a szülőföldjükről elűzött, magyar hazájukba megérkezett emberek „hazatérését” – egy fájdalmas siratóénekkel – a megnyugtató halálba téréshez hasonlítja.
Angyalfoldi Vadrózsa Táncegyüttes: Goralski echo
Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf Goralski echójában (Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes) nincs megtörtént eseményekre, történésekre utalás, a koreográfia igen dinamikus táncai ellenére inkább egyfajta lírai színházi szerkesztésmódot követ, amelynek révén az önmagukat külön nemzetiségnek valló (Csehország és Lengyelország között, a helyekben elő) gorálok táncaiból, életérzéséből villant fel képeket, hangulatokat. A kompozíció nagy erénye a folyamatos, leleményes színpadiszituáció-teremtés, amely általában eszközök, kellékek artisztikus használata révén jön létre. Például a diagonális emelvénypontokat alkotó fehér hokedlikből később fehér fal képződik, mely négyzetdarabkákra hullik szét az előtte expresszív mozdulatokkal vergődő táncos mögött. A Fundák alkotópáros bátrabban kever kortárstánc-elemeket az autentikus táncok elé, mögé, közé, de ez kicsit sem zavaró, sőt.
Somogy Táncegyüttes: Gubanc
A végére egy csokorra valót hagytam azokból a koreográfiákból, melyeket még nem is oly régen táncszínházinak vagy tematikusnak hívtunk volna. Pedig a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben meghonosodott (nép)táncszínházhoz éppen nem hasonlíthatók, tematikusnak pedig azért nem nevezhetők, mert jó esetben – ahogy a néhány fenti példán is láthattuk – a jól készített, jól sikerült autentikus „ellentét” párjaik is legalább ugyanannyira tematikusak.
Nemes Szilvia a Tiszavirág Néptáncműhely fiatal hölgytagjainak készített Mély kútba tekintek címmel izgalmas „női” koreográfiát. Az olykor meghökkentő, de igen esztétikus, ízléses képekben közösség és egyén konfliktusai rajzolódnak ki, amit végül – érdekes vizuális megoldással – az egység megtalálása, a közösen és méltán büszkén viselt női sors elfogadása zár le. A Somogy Táncegyüttes Gubanca (Turi Endre készítette) szintén „csoportdinamikai történéseket” tár fel, de hamar megmutatkozik a sok férfi és női szereplő akcióinak valódi és örök vezérlő elve: a nemek harca. Ennek az előadásnak (is) nagy erénye a korszerű, következetesen kimunkált és korrekten használt folklóralapú táncnyelv, és jó, hogy „a történet” felpörög, elemelkedik a végére: átérezhetővé válik a párkeresés és -megtalálás, az életkezdés szakralitása.
Notitia Táncműhely: Hallgat a mély
A folklórból elvonatkoztatott, de mégis velejéig folklór, szinte újjáteremtett folklór táncnyelv egy kimagaslóan jól sikerül példája a Hallgat a mély, melyet Darabos Péter koreografált a Notitia Táncműhelynek. Kortalan (vagy inkább: mai) ruhákba öltözött, kifinomult technikájú mezítlábas táncosok (a Magyar Állami Népi Együttes profi táncművészei) megmutatják, hogy létezik olyan mozgás, amely egyszerre árnyalt és dinamikus, civilizáltan érzékire hangolt, de közben ősi, a múltban gyökeredző és előre mutató – mindeközben érezhetően szinte mindenre használható: szórakoztatásra és igényes tartalom megjelenítésére, konstruálásra és dekonstruálásra, színházi táncra és táncból komponált színházra. A koreográfiához ifj. Csoóri Sándor komponált zenét, mely nem felvételről kísérte a táncot, hanem tökéletes, „patent” szimbiózist alkotott vele.
Bihari János Néptáncegyüttes: Órák
Lévay Andrea és Ágfalvi György az Órákat klasszikus zenére készítette: Vivaldi Négy évszakára. A Bihari János Táncegyüttes előadását alapvetően a zene ihleti, „mozgatja”, a táncosok mozdulatai olykor paralel a zenét jelenítik meg vizualitásban, máskor szándékos hangsúlyokban ellenpontozzák azt. Az alkotók emellett szívesen alkalmaznak egyéb kifejezőeszközöket is, például a mozdulatok közé egyszer klasszikus pantomimgesztusokat illesztenek, máskor a kifejezés, a jelentésrétegek tágítása érdekében kisebb tárgyakhoz nyúlnak. Mindezek mellett az Órák legfőbb értéke az igényes-érdekes, természetesen szintén folklóralapú testnyelv, valamint a muzikalitás és a kompozíciós érzékenység.
Forrás Néptáncegyüttes: Felhőjárók
Külön fejezetet érdemel a Forrás Néptáncegyüttes Felhőjárók-ja, amely a Felhőjáró Társulat közreműködésével jött létre. A három rövid tételből álló előadás (pontosabb közösségi performansznak nevezni) az egészségesek és a fogyatékkal élők, a professzionista és a korlátozott képességű előadók emberi egyenlőségéről szól. A Felhőjárók című első tételben (Rédli Éva és Szélpál Stefánia munkája) Down-szindrómás és egyéb fogyatékkal élők egészséges partnereikkel mutatnak be megható koreográfiát, amelynek fő motívumai az érintések, ölelések, a testi és lelki kapcsolódások, egymás és önmagunk felvállalása, a szeretet mindenhatósága, gyógyító ereje.
Az Ég és föld között című második részben – mintegy más irányból bizonyítandó, hogy a művészet hatásmechanizmusában nincs különbség egészségesek és fogyatékkal élők között – arányos, színvonalas tánckompozícióban ügyes, egészséges táncosok játsszák-táncolják el világtalan, süket-néma és korlátozott mozgású emberek viszonyulásait az egészségesek csoportjához (koreográfia: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf). Záró tételként Bozsik Yvette készített Ne nézz hátra címmel különös Orfeusz és Euridiké-kettőst: benne a férfi nem akar kerekes székes kedvesére pillantani, amikor végül megteszi, az nem a lány halálát okozza, hanem végre szembenézve a tényekkel, felvállalják egymást és közös sorsukat. A Forrás és a Felhőjárók gárdája felemelő pillanatokkal ajándékozta meg a fesztivált.
Forrás Néptáncegyüttes: Felhőjárók
Amely – dacára, hogy szélsőséges jelenségekkel nem szolgált – igencsak sokszínű volt. A Forrás-Felhőjárók küldetése különösen kitágította a néptánc lehetőségeiről gondolkodók számára a horizontot. Példájuk azt is megerősíti: a néptánc (is) arra való, hogy aktuális művészet legyen. Nota bene: a hagyományokat sem lehet lejárt szavatosságú hagyományos módszerekkel-eszközökkel sikeresen őrizgetni.
XXV. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, 2019. május 24-26.
Díjak
Együttesi
- díj: Bihari János Táncegyüttes
- díj: Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes (a legjobban éneklő csoportként is kapták a díjat)
III. díj (megosztva): Somogy Táncegyüttes
III. díj (megosztva): Urban Verbunk
Koreográfusi
- díj: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf , a Felhőjárók II. tételéért és a Goralski echo koreográfiájáért
- díj: Darabos Péter A hallgat a mély című koreográfiáért
III. díj: Ifj. Zsuráfszky Zoltán A hazatérés című koreográfiáért
Zenei (zenekari, zeneszerzői) díjak
Ifj. Csoóri Sándor a fesztiválon nyújtott zeneszerzői teljesítményéért
Szalonna és Bandája a fesztiválon nyújtott zenekari teljesítményéért
Kovács Márton a Gubanc „zeneszerzői koreográfiájáért”
A legvidámabb koreográfia (az Erdélyi Tibor Alapítvány alkotói díja): MÁNE Kamara Társulat az Avatottak című koreográfiájáért
A legvidámabb koreográfia (az Erdélyi Tibor Alapítvány alkotói díja):
Tisza Táncegyüttes a Szoknya alatt pajta – Asszonyfarsang a Medvesalján című koreográfiáért
Hagyományok Háza különdíj, fellépési lehetőség a Budai Vigadóban:
Forrás Táncegyüttes a társadalmilag érzékeny téma színpadra állításáért
Hagyományok Háza különdíj, fellépési lehetőség a Budai Vigadóban:
Pozsony Táncegyüttes a felvidéki táncok hiteles tolmácsolásáért
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület koreográfusi különdíja:
Maksa Henrietta az Očovskie šatkovie paničke című koreográfiájáért
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület koreográfusi különdíja:
Demeter Erika és Kis István a Házi áldás című koreográfiájáért
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület koreográfusi különdíja:
Nemes Szilvia a Mély kútba tekintek című koreográfiájáért
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület különdíja:
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes a Prímások nyomán című koreográfia viseletéért
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület különdíja:
Szeged Táncegyüttes a Kitaposott utakon című koreográfiájáért
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának különdíja:
Tessedik Táncegyüttes
