Szabó Zsuzsa: Az otthon kényelme?
Grotesque Gymnastics: IV. em. 14. – KRITIKA
A nevéhez hű, két éve alakult Grotesque Gymnastics társulat alkotóinak, a rúdtánc és az akrobatika területéről érkezett Bardóczy Ilkának és az egyre több társulattal performerként és vizuális alkotóként dolgozó Téri Gáspárnak a 4. emelet 14.-gyel sikerült egy mozgásnyelvében és világlátásában is játékos, mégis nagy ívű előadást létrehozniuk.
Az rendben van, hogy a denevérek otthon fejjel lefelé alszanak, na de az mégiscsak furcsa, hogy ha belépsz a negyedik emelet tizennégybe, a lakók éppen fogasnak öltözve lépegetnek át a szobán, vagy a vacsoraasztal fölött akrobatikáznak egy kifüggesztett karikán.
Bardóczy Ilka és Téri Gáspár / fotók: Kővágó Nagy Imre
A negyedik emelet tizennégy ránézésre egy egyszerű lakás. A szobák jelzésszerűek, a háló egy lámpa és egy matrac, a konyha egy asztal és négy szék, az előszoba egy teleaggatott fogas. Az előadás elején megérkezik a négy lakó, mintha mindegyikőjük munkából térne haza egy fárasztó nap után. Egy pillanatig úgy érezzük, hogy egy megszokott képet látunk. Bár az egyik lányt szemügyre véve, mindjárt az első pillanatban gyanús lesz: miért egy nagy karikával és két és fél pár cipővel felszerelkezve érkezik valaki haza? A karikát egy madzagra akasztja, és így feltűnik: a lakás sem mindennapi lakás, egy, a plafontól a padlóig érő rúd és egy másik felakasztott karika is szerves része. A lakók elkezdenek tenni-venni. Azt teszik, mint mindenki más, mikor hazaérkezik, elkezdenek átöltözni, olvasni, a matracra vetik magukat, mobiloznak, kipakolnak a táskából. Ezeket a bevett mozdulatsorokat a táncosok eleinte csak ismétlik, aztán kinagyítják, végül pedig a legképtelenebb helyzetekben mutatják be. Így rövid idő után nyilvánvalóvá válik, hogy bármennyire is mindennapinak és megszokottnak tűnik, amit csinálnak, vagy éppen ebből adódóan, ezek a lakók még otthon sem találják a helyüket. Az egyszerű szituációk bárki számára ismerősek lehetnek. Elég csak belegondolni, kritikaírás közben is hányféleképpen kopogok az asztalon, firkálok, hányféle pozícióba és sarokba rakom magam. Csak éppen itt nem arról van szó, hogy olvasás közben hányféleképpen teszed keresztbe a lábad, melyik oldaladra fekszel. A negyedik emelet tizennégy egyik lakója itt inkább kézen állva olvas, bemászik az asztal alá, aztán ölébe veszi az asztalt, egy másik bedugja a fejét a szatyorba, a harmadik pedig napszemüvegben fejjel lefelé lóg egy kicsit a rúdról, aztán a földre ereszkedve lemegy hídba, hogy így tapogassa végig a falat, majd felmászik a karikájára, és ott helyezi magát kényelembe, akárha az ágyába bújna be.
Arnaud Blondel, Simkó Beatrix és Téri Gáspár
A táncosok mintha túlságosan is komolyan vennék az előadást. Egy kis színészi játékosság, amit egyedül Arnaud Blondel visz bele a játékba, talán még tovább lendítené a szokatlan pozíciókkal, helyzetekkel megteremtett groteszk humort. A szereplők karaktere csak annyira van megformálva, hogy színt vigyenek a lakásba, körvonalakat adjanak a lakóknak. Ugyanakkor ez itt egyáltalán nem veszteség, hiszen egymáshoz fűződő viszonyukat egyébként sem jellemük, hanem tehetetlenségük, frusztráltságuk határozza meg. Nem csak a különböző helyzetekben, de egymás között, egymás mellett élve is kényelmetlenül érzik magukat. Sokat elmond kapcsolatukról, hogy legtöbbször egymásra sem néznek, külön tesznek-vesznek, annak ellenére, hogy együtt élnek a lakásban. Mindegyik lakó kap egy bemutatkozó monológot, a közös részek viszont alkalmat teremthetnének a közeledésre. Mozgásukban mintha nyoma lenne valamiféle párbeszédnek, de ebben is inkább a kapcsolatteremtés sikertelensége tükröződik vissza. Ennek az egyik legemlékezetesebb példája, hogy a mobilmagányba burkolózó fiú unalmában matracán vergődik, felsétál a falra, de mikor a két lány megpróbálja becserkészni, hogy átadja neki az ajándékát, annyira agresszív lesz, hogy a rúdról, karikáról és még ki tudja honnan induló roham elől sokáig közönyösen kitérve, végül földhöz vágja a csomagot. De a lakók a közös térben, az asztalnál is képtelenek egymásra figyelni. A két fiú a nézők felé kitekintve, elbeszél egymás mellett, felettük, a karikán a két lány táncát technikailag pedig nagyon is az egymásrautaltság, egymásra figyelés jellemzi, miközben viselkedésükben az egymástól való függetlenség köszön vissza. A groteszk könnyedség és humor mellet ezek az elemek adnak az előadásnak igazán mélységet. Így játszanak az alkotók azzal a gondolattal, hogy az élet még a legközvetlenebb környezetedben is kényelmetlen. Az előadást elnézve pedig az a veszély fenyeget, hogy ez is a megszokás részévé válhat.
Simkó Beatrix, Arnaud Blondel és Téri Gáspár
Funkciótlansága ellenére túl határozottan jelenik meg, és ezért kifejezetten kidolgozatlannak hat az előadásban elhangzó egyetlen szövegrészlet. A szöveget egyszer Arnaud Blondel kezdi el felolvasni egy könyvből, később Mózes Zoltán is ebből mond részletet a mikrofonba. Ha a nehezen hallható felolvasásból jól értettem, a szöveg táplálkozásról, a test helyes pozícióiról, pontos mozgatásáról szól. Az előadás azonban éppen attól izgalmas, hogy a mozgás fizikalitása és a test teljesítménye nem kerül előtérbe.
A nevéhez hű, két éve alakult Grotesque Gymnastics társulat alkotóinak, a rúdtánc és az akrobatika területéről érkezett Bardóczy Ilkának és az egyre több társulattal performerként és vizuális alkotóként dolgozó Téri Gáspárnak a IV. emelet 14.-gyel sikerült egy mozgásnyelvében és világlátásában is játékos, mégis nagy ívű előadást létrehozniuk. Ráadásul olyan társakat találtak maguk mellé Simkó Beatrix és Arnaud Blondel személyében, akik szerteágazó tapasztalataiknak köszönhetően nemcsak az Artus Stúdió színpadán kialakított lakásban, hanem ebben a műfajban is otthonosan és magabiztosan mozognak. A háttérben kialakított színpadrészen pedig zenei trükkjeivel Mózes Zoltán teszi teljessé az előadást.
Az alkotóknak sikerült elérniük, hogy a szinte lélegzetelállító akrobatikus részek cseppet sem lettek öncélúak, nem magukra hívják fel a figyelmet. Bár a Bardóczy Ilka–Téri Gáspár kettősnek talán kár kétszer is belemennie a bravúrozásba a rúdon. A táncosok könnyedsége és természetessége, az otthonosságuk és jártasságuk a mozdulatokban itt összhangba kerül a megteremtett otthoni, mindennapi szituációval, és észrevétlenül egészíti ki azt. Mindez kifordítja, kinagyítja a groteszk helyzeteket, és egyben rá is világít arra, hogy ezek mégis mindennapjaink szerves részei.
IV. em. 14. (Grotesque Gymnastics – SÍN Kulturális Központ)
Alkotó-előadók: Bardóczy Ilka, Arnaud Blondel, Simkó Beatrix, Téri Gáspár.
Zene: Mózes Zoltán. Fény: Dézsi Kata. Tér, jelmez: Klimó Péter. Produkciós vezető: Rácz Anikó.
Artus Stúdió, 2015. április 29.
