Kritika

Kortárs tánc

Turbuly Lilla: Az életre táncoltatott baba

kokosch leadGergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt: Kokoschka babája – KRITIKA

Bizonyos értelemben a báb is kivetített, láthatóvá tett lelki táj volt Kokoschka életében, anyagba öntött hiány. Az előadás legintenzívebb jelenete és egyben csúcspontja éppen az, amikor Gergye Krisztián egészen bravúrosan, előbb életre, aztán halálra táncoltatja a babát.

Gergye Krisztián már 2001-es debütálása idején is a múlt századforduló osztrák képzőművészetéből merített inspirációt. Akkor Egon Schiele volt a kiválasztott alkotó, most Oskar Kokoschka. De az azóta eltelt tizennégy évben más korok más képzőművészei is hatottak koreográfiáira Lucien Freudtól Francis Baconig.

kokosch6Gergye Krisztián / fotók: Dömölky Dániel

A Kokoschka babájának viszont van még egy főszereplője, a korszak femme fatale-ja, Alma Mahler. Három férje volt: Gustav Mahler, Walter Gropius és Franz Werfel. Mahler halála után három évig élt Kokoschkával. Önéletírásában így írt magukról: „...a vele töltött három év egyetlen heves szerelmi harc volt. Soha ennyi görcsöt, ennyi poklot, ennyi üdvösséget nem észleltem." (Alma Mahler-Werfel: Férjeim, szerelmeim. Gondolat, 1991. 57.o.) Miután kapcsolatuknak vége szakadt, Kokoschka egy életnagyságú babát készíttetett Almáról, és ezzel a babával járt társaságba, operába. Az érzelmi gyászreakció és a művészi tett e különös keverékéből merített inspirációt Afonso Cruz, és írt sikeres regényt Kokoschka babája címmel.

E százéves történet kínál lehetőséget egy báb- és táncművészetet ötvöző előadásra, ráadásul Gergye Krisztián az áprilisban bemutatott, Alföldi Róbert által rendezett Kabaréban már koreografált báb- és színészi játékot vegyítő előadást. A két előadásnak közös pontja az is, hogy mindkettőben Hoffer Károly tervezte a bábokat. Ezúttal ember nagyságú, aprólékosan kidolgozott arcú babákat alkotott. Gustav Mahler bábja például szemüvegkeretével, szájráncaival is a zeneszerző portréit idézi. Igaz, ő szegény nem sokat szerepel, hiszen éppen hogy lehajítja a Beethoven-kottát a kottatartóról (pontosabban hozzám vágja, de hát kell nekem a második sor szélén ülni?), összeesik és meghal. Aztán már látjuk is a tiszteletére emelt szobrot, melyet az összetört özvegy koszorúz meg. Az előadás tehát tartalmaz beazonosítható történetdarabkákat, ad néhány mankót a nézőnek (a korszakot jól ismerőknek nyilván többet, mint azoknak, akik kevésbé ismerik), ha éppen szeretne ilyen mankót kapni: elhangzik Klimt neve, ha valaki nem ismerné fel a jellegzetes, szecessziós, aranyszínű lepelről, géppuskasortűz és háborús animáció idézi az I. Világháború időszakát, többször leperegnek a korabeli Bécs világhíres művészeinek portréi. Mindez mégsem áll össze, mert nem is akar összeállni lineáris történetté, inkább érzelmek, viszonyulások, kapcsolódások rajza, vagy ha úgy tetszik, belső történelem, amit látunk.

Ezt az alkotói célt jelzi az is, hogy az előadás látványvilága néhány elemet (mint a már említett Klimt-lepel aranya) kivéve nem kapcsolódik a bécsi századfordulóhoz, sem Kokoschka képeihez. Meghatározó színei a fekete-fehér-szürke. Béres Móni jelmezei, a fekete függönyök, a vetített hátterek is túlnyomó részt megmaradnak ebben a színtartományban – épp ezért ugrik ki néha egy-egy élénkebb színű jelmez, vagy a baba vörös szája. Még beszédesebb, hogy kortárs festőművészeink, Vojnich Erzsébet és Szűcs Miklós festményei, üres, kihalt belső és külső terei – mint kivetített lelki tájak – tűnnek fel a háttérképeken.

Előttük pedig a bábbal táncoló ember. Bizonyos értelemben a báb is kivetített, láthatóvá tett lelki táj volt Kokoschka életében, anyagba öntött hiány. Az előadás legintenzívebb jelenete és egyben csúcspontja éppen az, amikor Gergye Krisztián egészen bravúrosan, előbb életre, aztán halálra táncoltatja a babát. Mert valóban eljön az a pillanat, ami a legjobb bábelőadásokon, hogy a báb életre kell, és két táncoló embert látunk a színpadon, két ember harcát, gyötrődését, egymás bántását és azt, ahogy az egyik fájdalmában megsemmisíti a másikat. Egy másik, háborús jelenetben ellenben a bábok éppen halott voltukban lesznek hatásos szereplői az előadásnak. Az egymásra halmozott testek, a közülük magát kiküzdő élő ember, és a Gloria Benedikt által kivonszolt, kitekeredett végtagú holttestek látványa több szinten tud szólni báblétről és emberlétről.

kokosch4

Gloria Benedikt személyében olyan táncosnő társult (a 2013-as Egoegoego után most már másodszor) Gergye Krisztiánhoz, aki erőteljes színpadi jelenlétével illúziókeltően tudja megidézni a femme fatale-t. Szólója, melyben a gyásztól és érzelmi viharaitól gyötrődő asszonyt jeleníti meg, méltó párja Gergye Krisztián fent idézett babás jelenetének, de duettjeik (babás hármasaik) is jól működnek. Üdítő, amikor néha egy kis humor is jut a súlyos érzelmi viharzások közé, mint a medvés-indiánlányos jelenetben. Az előadásnak van még egy harmadik szereplője is, Barabás Anita, aki most nem annyira táncosként, hanem bábszínészként van jelen.

A zene nagyrészt a felidézett, illetve az azt közvetlenül megelőző korszakból kerül ki: Gustav Mahler, Wagner, Schönberg, Sztravinszkij, de kortárs szerzők is felhangzanak (Sofia Gubaidulina, Alfred Schnittke).

Gergye Krisztián, aki eddigi előadásaiban is előszeretettel ötvözte a művészeti ágakat, a Kokoschka babájával egy újabb művészeti ágat, a bábművészetet tette az előadás egyenrangú alkotóelemévé. Nem mondom, hogy a bábhasználat logikája az előadás minden részében könnyen érthető és követhető, de az est folyamán többször is az a benyomása támad a nézőnek, hogy báb és tánc összeadódva több tud lenni az egy meg egy matematikai igazságánál.

Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt: Kokoschka babája

Bábterv: Hoffer Károly. Jelmez: Béres Móni. Fényterv: Vajda Máté. Dramaturg: Miklós Melánia. Produkciós vezető: Gáspár Anna. Produkciós asszisztens: Bogdán Zenkő. Vetítés: Karcis Gábor. Koreográfia: Gergye Krisztián, Gloria Benedikt. Látvány, rendezés: Gergye Krisztián.
Előadja: Gergye Krisztián, Gloria Benedikt, Barabás Anita.

Bridging Europe – Európai Hidak Fesztivál

Művészetek Palotája, 2015. szeptember 13.