Musical

Horeczky Krisztina: Áramszünet

Magyar Állami Operaház: Billy Elliot – a Musical

Jackie Elliot a musicalben elhangzó meghatározása szerint Rudolf Nurejev „olyan meleg, hogy tojást lehet sütni a hasán”, míg a boksz a férfi princípiumot jelenti, hasonlóan a futballhoz és a birkózáshoz.

„Szenzációs a fiú, ragyogó Ascher rendezése!” – adott hangot kitörő lelkesedésének a sugárúti dalszínház első sorában ülő, hatvanas férfiú a Billy Elliot – a Musical premierjének szünetében, mire neje kimértebb tónusban annyit mondott: Szirtes Tamás.

A gyerekbalett és John Bailey McAllister / fotók: Rákossy Péter

Az Andrássy úti dalszínház a történetében először tűzött műsorra musicalt, tette ezt azzal a „küldetéssel”, hogy – mint az Operaház honlapján is olvasható – „a Magyar Nemzeti Balett utánpótlásának biztosítása érdekében a családok figyelmét a balettművészi pálya és a balettképzés felé fordítsa. Billy Elliot története erről mesél, ezért megy majd a musical az Opera színházaiban, ezért táncolnak benne az Opera balettegyüttesének művészei is”. Félreértést oszlatok: a brit Stephen Daldry kultfilmje és annak öt évvel későbbi, 2005-ös West End-adaptációja nem foglalkozik az utánpótlás-neveléssel, miként a magyarországi balettedukációval sem. Ellenben tárgya – többek között – a Vaslady regnálása alatt kitört 1984-85-ös, Nagy-Britanniát fenekestül felforgató angliai bányászsztrájk, a kamaszkor, az identitáskeresés, a lázadás, és az, ami miatt ezt az átütő kritikai-, közönség- és kasszasikert az LMBTQI-opusok közé sorolják – korántsem pusztán a mozgóképet jegyző, majd azt színpadra alkalmazó Daldry, és a musical zeneszerzője, Sir Elton John nyíltan vállalt nemi preferenciája okán. (Az LMBTQI a szexuális kisebbségek összefoglaló elnevezésére alkotott mozaikszó, értsd: Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok, Transzneműek, Queerek és Interszexuálisok – a szerk. megj.)
Lee Hall forgatókönyv-, librettó- és dalszövegírót A. J. Cronin Ezt látják a csillagok című, 1935-ös regénye ihlette meg, annak homlokterében az angliai munkásosztállyal és a bányászsztrájkokkal. A Billy Elliot cselekménye olyan sokrétegű, időtlen, mély tartalmú, hogy a hazai bemutatása elviekben már csak ezért is eseménnyé válhatna. Stílusosnak tartom, hogy az előadás az Operaházban látható – az Erkel Színházban végül nem. Mindemellett a borsos jegyárak – kiváltképp egy család esetében – önmagában meghatározzák, kikhez jut(hat) el ez a társadalmilag érzékeny darab. Részint a föntiek miatt szerencsés lett volna, ha a teátrum a bemutató kommunikációjában a szélesebb nyilvánosság felé is közvetíti a mű eszmeiségét – ebben a homofób, szociálisan érzéketlen, feudális országban, amely hagyományosan nem fogékony a szolidaritásra, az empátiára, viszolyog a kisebbségektől, az elesettektől és a mezsgyére szorultaktól.

Csákányi Eszter és John Bailey McAllister 

A mű középpontjában az északkelet-angliai Durham megye képzeletszülte falujában élő megözvegyült bányász apa (Stohl András), idősebb bányász sarja, Tony (Borbély Richárd), az Alzheimer-kóros nagymama (Csákányi Eszter), az önmagát kereső, kitörni vágyó Billy (John Bailey McAllister) és a számára egy másik élet lehetőségét felkínáló mentora, Mrs. Wilkinson balett-tanár áll (Auksz Éva). Ennek a másfajta létezésnek a feltétele, hogy a tizenegy esztendős félárva fiú felvételt nyerjen a londoni Királyi Balettintézetbe (Royal Ballet School), amely az Angol Királyi Balett utánpótlás-nevelő intézménye is. Az édesanyját néhány hónapja elveszített Billy számára a tánc önkifejezés, és esély a társadalmi mobilizációra. Ám London, a megapolisz ugyanolyan fényévnyi távolságra van a lejtőre került Elliot famíliától, mint amilyen idegen a klasszikus balett Everington falu férfilakossága számára. A megannyi negatív sztereotípiával terhelt művészeti ág, amely bár Nagy-Britanniában olyannyira népszerű és akkora presztízzsel bír, mint csak az oroszoknál, itt elsősorban a homoszexualitás jelképe.
Jackie Elliot a musicalben elhangzó meghatározása szerint Rudolf Nurejev „olyan meleg, hogy tojást lehet sütni a hasán”, míg a boksz a férfi princípiumot jelenti, hasonlóan a futballhoz és a birkózáshoz.

Középen: John Bailey McAllister

A keserű, de felemelő fejlődés- és karriertörténet hőse olyan sok mindent magába sűrítő, emblematikus alak kell legyen, mint a film főszereplője, Jamie Bell. Az aktornak, aki nem mellesleg a testvére bátorítására kezdett el táncolni hatévesen, a Billy Elliot volt a filmes debütálása, noha színházban előtte már fellépett. Bell, vagy a négyéves kora óta táncoló Elliot Hanna, aki minden idők legfiatalabbjaként, tízévesen debütált a címszerepben a West Enden, már a lényével, a tekintetével képes megjeleníteni a főhős személyiségének esszenciáját, sorshelyzetét. Ezt a hipnotikus, ösztönös tudást elsajátítani nem lehet; olyasmi ez, mint a szintén a mágia tartományába tartozó karizma: vagy van, vagy nincs. Szirtes Tamás non-replica rendezésében Kökény Hámori Kamill, a tizennégy esztendős John Bailey McAllister és Vizlendvai Áron formál(hat)ja meg Billyt. A premieren színre lépő McAllister szerepet kapott Dyga Zsombor Utolér, Orosz Dénes Coming out című filmjében és a Tyrant című amerikai tévésorozatban is. A bizonyos tapasztalattal, rutinnal rendelkező fiatalember nem birtokolja azt a nem elsajátítható tudást, amiről a föntiekben szóltam, emellett a bemutatón feltűnően hamisan énekelt. Noha eléggé ügyesen mozog, egy pillanatra nem hitette el velem, hogy Billyben megvan az a zsigeri talentum és főleg az a minden mást kizáró szenvedély, amely megigézte a neki majd stikában magánórákat adó Mrs. Wilkinsont, és amellyel meggyőzte a pályaalkalmasságáról a Királyi Balettintézet felvételiztetőit (dacára annak, hogy behúzott egy vele társalgást kezdeményező felvételiző srácnak, akit előtte lebuzizott).

Elöl: Auksz Éva

McAllister egyszerre jólfésült, nett, igyekvő, fegyelmezett, már-már eminensnek tetsző, bizton bővében a munkamorálnak, ám híján a spontaneitásnak, a lázadó hajlamnak, vásottságnak. Azaz általában véve mindannak, amit az emberélet egyik nagy erőpróbáján, a pubertáskoron értünk – a maga törékenységével, kiszolgáltatottságával, sérülékenységével, dühével. Jóval meggyőzőbb nála Kamarás Zalán Michaelként. Könnyed, vicces, fesztelen, infantilis, és megvan benne az, amit clownságnak hívunk – és nem azért, mert egy zenés epizódban valóban bohócruhát ölt, a hirtelenjében felszabadult McAllisterrel dalolva, szteppelve. Van azonban a karakterének egy másik, sötétebb oldala is, és ennek komorsága nem jut kifejeződésre. Merthogy Michael, csak úgy, mint az apja, titkon női ruhákat ölt magára, a karácsonyra kapott rögbi-felszerelését űrhajós Barbie-ra cseréli stb. Vélhetően olyan meleg cross-dresser (tehát nem traveszti), aki talán sosem él(het)i ki, sosem vállal(hat)ja a másságát. Magára marad a faluban, amikor a számára ikerlélek barátja, Billy – akit kortársaival éles ellentétben nem foglalkoztat a zűrzavaros nemiség kérdése – felköltözik Londonba, hogy azzá legyen, akivé válni akar. Tüntetően heteroszexuálisként. (A filmben amúgy viszontlátjuk Michaelt tizennégy évvel később, választ kapva a musicalben nyitva hagyott kérdésekre.)

John Bailey McAllister és Stohl András

Szikkadt közhely, hogy a honi musical-előadásokban rendre nincs azonos nívón a színészi játék (szövegmondás), az ének- és a tánctudás. Esetünkben inkább gond egy másik rákfene, a harsányság. Bokszedzőként is nagy kedvvel ereszti ki a hangját, azaz ordibál Fillár István. A balett-tanár Mrs. Wilkinson hangsúlyosan középosztálybeli nő, akit ezért rendre gúnyolnak, megszólnak. Kívülálló, és elhanyagolt feleségként is megkeseredett, de igen intelligens, odaadó. Auksz Éva egykori hivatásos táncosként remekül mozog, jól énekel, svungos, azonban karcosság, szarkazmus helyett közönséges. Néha túlkoros vampot idéz, a beszédéből is kihallani az ún. „rekesztést”, amiről tudjuk, énekléskor is művi, affektált. A legjobb minőségű színészi teljesítmény Stohl Andrásé, bár ez számára nyilván nem kihívás. Megszólal, és fölvillanyozódva konstatálom: beszélő ember a deszkákon! Aki, persze, énekelni is tud, meg táncolni is, kár, hogy utóbbira nincs módja. Jackie Elliotként rusztikus jelenség, de van benne elesettség, és magában hordozza a baljósságot, azt, ami miatt tudható: itt nem lehetséges a happy end. (Értsd: az eleve megosztott bányászok sztrájkja elbukik, újra fölveszik a munkát. A szakszervezeti mozgalom meggyengül, 1990-től elkezdődnek a bányabezárások stb.) A vitéz helytállásnál többet nyújt Borbély Richárd és a balettórákon zongorázó, a balettismereteit levelezőn megszerzett Mr. Braithwaite-ként Ekanem Bálint. Helyesek, rátermettek, természetesek a balettozó kislányok, köztük Mrs. Wilkinson felvágott nyelvű, korántsem naiv lánykája.
A film, továbbá a West End- és a Broadway-musical koreográfusa, a Laurence Olivier-, és Tony-díjjal kitüntetett Peter Darling munkájához képest Tihanyi Ákos mozgásnyelve könnyített, lebutított kategória. A címszereplőnek nincs egyetlen olyan anyaggazdag, erős szólója sem, mint amilyet Darling komponált például a felvételi-epizódban, miután Billy elénekli az Electricityt. Az őt biztonsági kötéllel a magasba reptető ún. álomjelenetben (Dream Ballet) pedig egy székkel, és a 25 éves alteregójával táncol el egy nagyszerű modern duettet A hattyúk tava zenéjére. A hattyúk tava-blokk az Operaház színpadán klasszikus, kosztümös, áporodott, feleslegesnek érzem a balettegyüttes szólistái, így Odette-ként Csokán Vivienne, Rothbartként Bajári Levente és Hercegként Szegő András közreműködését. Szegő mint felnőtt Billy neutrális, de a látványos reptetés itt sem marad el. Arra a kérdésre, hogy vajon milyen táncos válik/válhat Billyből, a film adja meg a legegyértelműbb és legkatartikusabb választ: a zárójelenetben Sir Matthew Bourne 1995-ös, férfihattyúkra írt korszakos A hattyúk tava-újraértelmezésében lép színre Adam Cooper, a darab egykori ikonikus szereplője. Ez – főleg a brit publikumnak – önmagában jelentőséggel bír(t), túl azon, hogy mit jelentett a maszkulin Cooper személye szexbálványként is a világ tánc- és balettszcénáján. Ahogyan leveszi magáról a köpenyét a kulisszában, ahogyan kis félmosolyra húzza a száját, mikor a fülébe súgják, megérkezett a családja, és ahogyan ugrik: ma is lúdbőröztető. Maga a héroszság, a diadal, a szabadság. Ezzel a jelenséggel, jelentéssel nem lehet versenyre kelni, rivalizálni a musicalszínpadokon, kivéve ha ő állna a deszkán. Ami azonban alapvető: a felnőtt, hivatásos táncművész Billy nem egy klasszikus balett-produkcióban látható az utolsó képkockákon és a vége-főcímben, ellenben egy úttörő, a pormacskás kánont a sutba vágó műben. Esztétikájában ugyanez jellemzi az eredeti musicaladaptációt is.
A Billy Elliot – a Musicalből leginkább az hiányzik, ami a címszereplő McAllisterből: a radikalizmus, a forradalmiság, a klasszis, a nagy érzelmi amplitúdók. És kivált az, amit Billy felel a mentőövet dobó felvételiztetőjének arra kérdésre, hogy mit jelent neki a tánc? A hosszabb monológban nehezen megszült válasz egy szó: áram (electricity). Az Operaház, bár nagyon fontos tartalmat ízléssel elmondó, de ómódi, ingerszegény produkciója minden ízében XX. századi – a XXI. században. Az a tény, hogy jó energiák működtetik, legfeljebb egy spirituális tábor esetében minősülne erénynek a hajnali meditációnál.

Borbély Richárd, Stohl András és Csákányi Eszter 

Mint említettem volt, a dalszínház vezetőségének afféle missziója, hogy ezzel a művel csináljon kedvet a balett-táncosi hivatáshoz, amely – kell-e ragozni egy szakportálon? – a legrövidebb időre szabott, kockázatokkal teli, rendkívüli lemondást, fegyelmet követelő, kiszámíthatatlan művészi pálya. Az Operaház honlapján olvasható egy felhívás: a Magyar Nemzeti Balettintézet (sic!) a 2016/2017-es évadban, tekintettel „a bővülő repertoárra is”, klasszikusbalett-előkészítő tanfolyamot indít 6-tól 11 éves lányok, fiúk számára a Magyar Nemzeti Balettet irányító Solymosi Tamás szakmai vezetésével, heti három alkalommal, 1500 forintos óradíjjal. Nem tudni, hány gyermek, de leginkább hány fizetőképes szülő számára lesz mindez ellenállhatatlanul vonzó, figyelemmel az ugyanezt a tevékenységet ellátó Magyar Táncművészeti Főiskolára is – jogelőd: Állami Balettintézet. Azt azonban kétlem, hogy Szirtes Tamás rendezése afféle kvázi-kampányprodukciónak kikiáltva, elegendő csáberővel bírna az éppen, ideig-óráig pokémonvadászattal hiszterizált nemzedéknek.

Sir Elton John – Lee Hall: Billy Elliot – a Musical

Zeneszerző: Sir Elton John. Szöveg- és dalszövegíró: Lee Hall. Eredeti rendezés: Stephen Daldry. Magyar szöveg: Bárány Ferenc / Puller István. Rendező: Szirtes Tamás. Koreográfus: Tihanyi Ákos. Díszlettervező: Szlávik István. Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida. Világítástervező: Madarász 'Madár' János. Szcenikus: Szűcsborus János. Hangmérnök: Ditzman Tamás. Szteppkoreográfus: Szikora Boglárka. Balettmester: Rujsz Edit. Karigazgató: Strausz Kálmán. A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér.
Szereplők: John Bailey McAllister, Kamarás Zalán, Auksz Éva, Stohl András, Csákányi Eszter, Borbély Richárd, Krassy Renáta, Ekanem Bálint, Csokán Vivienne, Szegő András, Bajári Levente.
Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett szólistái, továbbá a produkció tánckara és zenekara, valamint az Opera Énekkara és Gyermekkara. Karmester: Köteles Géza.

Magyar Állami Operaház, 2016. július 29.